Egy erőteljesebb kiáltás | World Challenge

Egy erőteljesebb kiáltás

David Wilkerson (1931-2011)August 7, 2019

Isten át akar törni az Ő népéhez. Ahogy a Szentirás mondja, az ördög felbőszülten jött le, tudva hogy kevés az ideje. Isten népének most szüksége van a Szent Szellem hatalmas kiáradására, egy természetfölötti érintésre, ami a pünkösdi kiáradásnál is hatalmasabb. A mostani időkre szóló kiáltás már Ézsaiás idejében hallható volt: “Oh, vajha megszakasztanád az egeket és leszállnál!... Hiszen öröktől fogva nem hallottak és fülökbe sem jutott, szem nem látott más Istent te kívüled, a ki így cselekszik azzal, a ki őt várja.” (Ézsaiás 64:1-4)

Pünkösd napján a 120 tanitvány együtt gyülekezett a felső szobában. Egy testként gyűltek össze egy céllal: hogy lássák Jézus igéretét beteljesedni: “És ímé én elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erővel.” (Lukács 24:49). A tanitványok kiáltása megegyezett az Ézsaiás idejében elhangzott kiáltással: “ÚrIsten, szaggasd meg az egeket és szállj alá. Hadd minden ellenállás, emberi és démonikus elolvadjon a jelenlétedben, hogy az elveszett megmeneküljön.” És tudjuk mi történt! A Szent Szellem leszállt, és mint lángoló tüznyelv jelent meg a tanitványok fején. Örökre megváltozva hagyták el azt a szobát és több ezrek élete változott meg ennek következtében.

Gondold át mit cselekedett Isten abban a pillanatban. Az egész földön hatalmas sötétség volt, de Isten tekintete 120 alázatos, szent emberen volt akik összegyűltek egy kis, bérelt szobában. És most -ma- Isten készit egy népet akik fellelkesitették magukat hogy megragadják az Urat. A világ minden táján kis gyülekezetekben és közösségekben egy kiáltás hangzik egyre erőteljesebben: “ÚrIsten, szaggasd meg az egeket és szállj alá. Küldd el a Szent Szellemedet és mutasd a jelenlétedet.”

Az egyetlen dolog amit a 120 tanitvány megragadott a felső szobában Jézus igérete volt hogy eljön közéjük. És Ő eljött olyan erővel amit addig senki nem tapasztalt a történelem során. Ma ugyanigy, mi is az Úr egyetlen igéretébe kell bele kapaszkodnunk. Ő megigérte mindenkinek aki követi Őt: “Én rátok hagyom a királyságot, ahogyan rám hagyta az én Atyám.” (Lukács 22:29)

Az Úr most is hallja a kiáltását az Ő népének az egész világon. Ahogy a Szent Szellem leszáll és felpezsdíti a szíveinket hadd legyen ez a mi szívünk kiáltása is: “Ime, Jézus jön. Menjünk ki hogy találkozzunk Vele!”

Download PDF