Emberi kegyelem | World Challenge

Emberi kegyelem

David WilkersonMay 14, 2001

A Zsidókhoz írt levél írója igy szól hozzánk: "Mert nem olyan fõpapunk van aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bûnt" (Zsidókhoz 4:15)

Legtöbb keresztény hívõ jól ismeri ezt a verset. Azt jelenti számunkra, hogy Jézus együtt érez velünk szenvedéseinkben. A görög szó ami azt fejezi ki "megindulni gyarlóságainkon", szimpátiát jelent ami a hasonló szenvedés elviselésébõl ered. Más szóval, Urunkat személyesen megérinti mindaz a szerencsétlenség, fájdalom, zavarodottság melyek reánk zuhannak. Nincs semmi szenvedésünk amit Õ nem érzett és szenvedett volna el valahol valamilyen helyzetben.

Mivel ilyen nagy fõpapunk van, az írás arra int, "Járuljunk azért bizalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas idõben való segítségül." (Zsidókhoz 4:16) Megmondja nekünk, hogy" a te Megváltód pontosan tudja, hogy mi történik veled. És tudja hogyan szolgáltasson kegyelmet neked." A kérdésem az, hogy mikor nagy szükséged van rá, hogyan "találod meg ezt a kegyelmet" amit a Zsidó levél tanácsol?

Már sok teológiai magyarázatot hallottam arról, hogy a "kegyelem" mit jelent: meg nem érdemelt kegy, Isten jósága, az Õ különleges szeretete. De a kegyelem egy másfajta értelmet nyert számomra a múlt decemberben, amikor 11 éves unokám, Tiffany, vizsgálatokon ment keresztül agyrák lehetõsége miatt. Feleségem, Gwen, és én a kórházban voltunk lányommal Debbievel és férjével, Rogerrel, azon a napon mikor a vizsgálatot elvégezték a mi drága kis unokánkon. Amint ott vártunk a vizsgálat eredményeire, csak kegyelemért voltunk képesek imádkozni.

Olyan hirtelen történt minden. Még egy nappal azelõtt, Debbie és Roger telefonon hívtak hogy imádkozzunk Tiffaniért, amint az orvoshoz vitték õt, mert rettenetes fejfájása van és kezdett a szemén keresztül vérezni. Amint letettük a telefont azt mondtam Gwennek, "Az élet olyan törékeny. Egy egyszerû telefon hívás képes teljesen felfordítani világunkat."

A következõ napon, amint a kórházba megérkeztünk Virginiában, Gwen és én kétségbe esett szülõket láttunk mindenütt a folyosókon. Aggódó arccal a legrosszabb újságra vártak gyermekeik felõl. Gyakran, mikor a borzasztó szó megérkezett "rosszakaratú rák", némelyek sikoltani kezdtek nagy fájdalmukban, teljesen magukba roskadva.

Amint vártunk Tiffany laboratóriumi eredményeire, halkan imádkoztam erõért, hogy akármi is lesz az ítélet el tudjam viselni. Azokban a pillanatokban nem volt fontos, hogy mi a kegyelem teológiai értelmezése. Számomra Isten békéjét jelentette, és akármi is a hír el tudjam pánik nélkül fogadni. Imádkoztam, "Uram, mi tudjuk, hogy minden amit teszel azt jól teszed. Beléd helyezzük bizodalmunkat. Ne engedj minket bûnbe esni azáltal, amit mondunk. Add kegyelmedet, hogy kibírjuk ezt."

Ezután a rossz hírek áradata ömlött: Tiffanynak egy nagy agy-daganata van, egyike a legrosszabb fajtáknak. Rosszindulatú rákja volt.

Hallottam azt a rettenetes szót: "rosszindulatú", nyolcszor ezelõtt. Gwen, Debbie és fiatalabb lányom Bonnie mindannyian harcoltak rák ellen. Köszönet az Úrnak, mindannyian túlélték a borzasztó megpróbáltatást. Mégis minden alkalommal megkaptuk a rossz hírt, a legrosszabb hírt amit bárki közölni tud. Nem tudom elmondani Gwen és én min mentünk keresztül abban a pillanatban Tiffany esetében. Csak azt tudom mondani, hogy fájdalmam Jób könyvéhez vezetett.

Jób egy Istenfélõ ember volt, akihez közel állt családja. Tíz felnõtt gyermekük volt, hét fiú és három lány. Jób naponta imádkozott gyermekeiért és ajánlott fel áldozatokat érdekükben, "..mert Jób mondja vala: Hátha vétkeztek az én fiaim és gonoszt gondoltak az Isten ellen az õ szívökben. Igy cselekedett Jób minden napon." (Jób 1:5)

Jóbnak nem volt semmilyen tudomása arról, hogy mi ment végbe a mennyekben Isten és Sátán között. Nem figyelmeztették, hogy hirtelen szerencsétlenség szakad a családra. És a biblia egy borzalmas képet fest: egy nap alatt, Jób nem csak szolgáit és vagyonát vesztette el, de tíz gyermeke meghalt egy természeti csapás által. (lásd Jób 1:13-22)

Próbáld elképzelni Jóbot és feleségét a tragikus csapás alatt. Egy pár órán belül, minden ami kedves volt életükben, el lett szakítva tõlük: szeretett fiuk és lányuk, mindegyik szolgájuk. De még ebben a hatalmas szomorúságban is Jób jót választott. Gyászoló felesége azonban a rosszat.

Jób feleségének nagyon keserû lehetett amikor hallotta a szolgát, ".Istennek tüze esék le az égbõl és megégeté a juhokat és a szolgákat és megemészté õket."(Jób 1:16) Amint a borzasztó újságot fel tudta fogni, az asszony nem tudott megnyugodni. És bolondként hibáztatta Istent, késztetve férjét, "átkozd meg Istent és halj meg!" (2:9) Lényegében azt mondta, hogy "Miért hozna az Úr ilyen elképzelhetetlen tragédiát egy Istenfélõ családra?"

Igazában nem tudom hibáztatni Jób feleségét. Ha az összes gyermekemet és szeretteimet elveszteném egy délután, talán szívemben hasonlóan éreznék. Elhiszem, hogy mikor azok a rettenetes hírek érkeztek, Jób felesége egyszerûen meghalt szívében. Fizikailag élt, de szívében vége volt.

Ezután még egy másik rémes tragédia is beütött. Hamarosan férje teste fájdalmas kelésekkel lett tele, fejétõl a lábáig. Jób végül egy halom hamun ült és sebeit egy tört cseréppel vakarta, hogy fájdalmát enyhítse. Ennek a beteg embernek a látványa olyan irtózatos lehetett, hogy az emberek borzalommal fordultak el tõle. Még Jób barátai sem ismerték fel õt. Mikor látták, hogy ez Jób , nem voltak képesek ránézni. Távol tõle leültek és szomorkodtak és sírtak afelett ami történt barátjukkal.

Mindez alatt Jób felesége teljesen bénultan járhatott. Emlékei az örömteli családi összejövetelekrõl és reménye a jövõre teljesen összetört. Egész világa összeomlott körülötte. Soha többé nem fog érezni örömöt és reményt. Minden meghalt benne: szeretet, remény és hit. Harag és hitetlenség töltötte el lelkét.

Jób ugyancsak fájdalommal telt el. Ennek az embernek nagy szüksége volt egy kedves megnyugtató szóra, de ehelyett felesége rádörrent, ".erõssen állasz-é még mindig a te fedhetetlenségedben?" (2:9) Két dolog mutatkozott ennek a nõnek bántó szavaiban. Elõször, " Micsoda borzalmas bûnt rejtegettél, Jób, hogy Isten ilyen borzasztó ítéletét hoztad reánk? Ne is próbálkozz meggyõzni engem, hogy te még mindig egy becsületes ember vagy."

Másodszor, azt javasolta, " szóval Isten így bán egy becsületes családdal? Évekig minden nap a családi oltárhoz járultunk. Isten elõtt tökéletesen jártunk. És áldásunkat arra használtuk, hogy a szegényeket segítettük. Miért rabolna el Isten mindent tõlünk ami kedves és drága számunkra? Nem tudok egy ilyen Istent szolgálni aki megengedi hogy ilyesmi történjen."

Ezután ez a megzavarodott nõ szörnyû szavakat ejtett ki: "Átkozd meg Istent és halj meg!" (2:9) Ezzel mutatta, hogy, "Én már úgyis halott vagyok, Jób. Mi más van számomra? Jobb meghalni mint a gyermekeim nélkül lenni. Csak átkozd meg Istent velem együtt."

Az õ állapota az ádáz harcot tükrözi amit az ellenséggel vívunk, mikor tragédia csap reánk. Láttam ezt a csatát egy fiatal nõben aki mellett ültem a repülõn. Észrevettem, hogy csöndesen sírt. Mondtam neki, hogy egy pásztor vagyok tudnék segíteni valamiben? Azt felelte, "Uram nem tudok hinni a maga Istenében.!"

Mondta, hogy apja hirtelen meghalt. Leírta, hogy egy jó ember volt aki mindig segített másokat. Keserû könnyek között ez a nõ azt mondta, " nem tudom elhinni, hogy Isten megöl egy ilyen jó embert életének erejében." A rettenetes alternatívát választotta, mint Jób felesége: Istent hibáztatta és csüggedésbe hanyatlott. Habár fizikailag életben volt, de belül meghalt.

Habár Jób fájdalma ugyancsak "igen nagy vala". (Jób 2:13), bízott Istenben a fájdalom és szomorúság közepette. Mint szenvedõ felesége õ is meg akart halni. Kétségbeesése úgy elárasztotta õt, hogy azt kívánta, soha meg ne született volna. Mégis mindezen keresztül Jób azt mondta, "Még ha meg is öl engem, akkor is bízni fogok benne."

Jób igazából azt mondta, " Nem fontos, ha ezek a daganatok a sírba visznek engem, mégis bízni fogok az Úrban. Soha nem adom fel bizalmamat abban, hogy tudom, Isten tudja mit cselekszik. Még ha én nem is értem ezt a tragédiát, tudom, hogy Istennek örök életre szóló céljai vannak. Még ha le is tör engem utolsó leheletemig bízni fogok benne."

Mint Dávid életében, az én életemben is voltak idõk mikor fájdalmam könnyekre késztetett. Dávid azt írta, " Vajha szárnyam volna, mint a galambnak. Elrepülnék és nyugodnám . sietnék kiszabadulni e sebes szélbõl, e forgószélbõl" (Zsoltárok 55:7, 9) De be kell vallanom, soha nem volt olyan fájdalmam mint Jóbnak. Soha nem értem arra a pontra, hogy halálra vágytam volna.

Abban a Virginiai kórházban, Gwen és én láttunk példát mind a két reakcióra. Ezek az esetek olyan tragikusak voltak: egy két éves gyermek 21 emelet magasságból esett le és fejsérülését próbálták gyógyítani. Egy másik kritikusan megsérült kisbabát helikopterrel hoztak be sietve a kórházba. Egy kislány esztelenül beszélt érthetetlen dolgokat.

Általában meg tudtuk mondani melyik szülõk voltak keresztények. Amint a szobák mellett elhaladtunk némely esetben mély békét éreztünk. Ilyen esetekben Isten fenntartó erejét éreztük, hogy munkálkodik a szülõkben amint bízva Isten szavára támaszkodtak.

Más szobákban teljes káosz uralkodott. Majdnem lehetett érezni a szülõk reménytelenségét. Vádolva kérdezték Istent, " Miért engedheti meg Isten ezt?" Láttuk ezeket a folyósókon le föl járni, haraggal telve, kérdõen," Miért, miért, miért?"

Amikor szerencsétlenség lép életedbe, választhatsz. Istenre haragudhatsz, folyton kérdezve, "Miért?" Vagy mondhatod, "Uram, akármi is történik tudom, hogy van kegyelmed és erõd, hogy fenntarts engem." Mint Jézus hívei, egyszerûen fõpapunkhoz kell szaladnunk, hogy a Szentlélek kegyelmét és nyugalmát megkapjuk. És kell, hogy bízzunk Isten mindent tudó irgalmában. Néha sírunk, szomorkodunk és meg akarunk halni. Talán nem tudunk aludni, eszünket törjük válaszokért. Mégis Isten megengedi, hogy átmenjünk az ilyeneken, mert ezek részesei a gyógyítási folyamatnak.

De hogyan, pontosan, hogyan találjuk kegyelmét mely segít szükségünk idején? Hogyan vesszük igénybe ezt a kegyelmet? Mikor a tragédia közepén vagyunk, nem támaszkodhatunk valami teológiai feleltre. Isten nagyon is valódi segítségére van szükségünk. Hogyan kapjuk ezt a kegyelmet a szívünkben, fizikai testünkben amikor fájdalommal vagyunk telve?

Hiszem, hogy Isten kegyelme kétféle csodálatos módon tud megérinteni minket:

A Szentíráson keresztül láthatjuk, hogy az Úr az Õ jóságának legnagyobb megnyilatkozásait akkor adta népének mikor bajokkal, szerencsétlenségekkel, egyedülléttel és nehézségekkel teli idõket éltek. János életében láthatunk egy példát erre. Három évig nagyon közel volt Jézushoz, "Jézus kebelén nyugodott." Nyugalom, béke, öröm tökéletes ideje volt ez minden baj és megpróbáltatás nélkül. De mindez alatt János nem sok megnyilatkozást kapott. Jézust mint az "ember fiát" ismerte. Hát mikor kapta meg János a Krisztusról való megnyilatkozást teljes dicsõségében?

Csak azután, hogy Efézusból bilincsben hurcolták õt el. Kivetették Patmosra, egy szigetre ahol kemény kényszermunkára ítélték. Egyedül, barátok, család nélkül akik kényelmet tudtak volna nyújtani. Ez egy rémisztõ kétségbeesés ideje volt, életének mélypontja.

De ekkor kapta János az Úrtól azt a kinyilatkozást mely az utolsó könyv lett a Szentírásban: "János Apostolnak Mennyei Jelenésekrõl való Könyve". Annak a sötét órának a közepén a Szent Szellem fénye kivilágosodott számára és János úgy látta Jézust, mint soha azelõtt, szó szerint látta Krisztust mint Isten Fiát.

János soha nem kapta ezt a kinyilatkozást míg a többi apostollal volt együtt, vagy míg Jézus a földön járt. De most életének legsötétebb idejében látta Krisztust teljes dicsõségében amint kijelentette ".Én vagyok az Elsõ és az Utolsó, az Élõ pedig halott valék és íme élek örökkön örökké Ámen; és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai." (János Jel. 1:18) A hihetetlen kinyilatkozás miatt Jánost arcra borult. De Jézus felemelte és megmutatta a kulcsokat a kezében és azt mondta Jánosnak, "Ne félj" (1:17)

Hiszem hogy ez a kinyilatkozás minden szenvedõ, imádkozó szolgájához megjön a szükség idején. A Szentlélek azt mondja, " Jézus tartja kezében az élet és halál kulcsát, mindenki elmúlása ebbõl az életbõl az Õ kezében van. Ezért sátán soha nem tud téged vagy családod egyik tagját sem elrabolni. Krisztus egyedül határozza el a mi örökkévaló sorsunkat. Tehát, ha Õ fordítja a kulcsot, oka van reá. És ezt az okot egyedül Õ, az Atya és a Szentlélek tudja.

Ez a kinyilatkozás békét jelent szívünknek. Mint Jánossal történt, lelki szemünkkel láthatjuk Jézust amint tartja az élet és halál kulcsát és bátorít minket, "Ne félj, nálam vannak a pokolnak és halálnak kulcsai." Mit válaszolunk erre? Mint Jób, hittel kell mondanunk, "Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve!" (Jób 1:21)

Egy bajokkal körülvett szolgáló a következõket írta, "Tizenöt évvel ezelõtt feleségemnek mell-rákja volt. Ezután máj-rákot találtak benne és kórházba kellett mennie. Negyven éve Isten munkáját folytattuk és éltük. Csodálkozva kérdeztem magamtól, mindaz a munka hiába volt? Mindaz nem számít? Nem tudná Isten ezt elengedni?

Azt mondom ennek a kedves barátnak: Pont most ebben a sötét órában akarja Jézus az Õ Isteni jóságát kinyilvánítani. Mélységesen meg vagy bántva. De, ha bízol benne fájdalmaid között is, az Õ kinyilatkoztatásával fogsz kiemelkedni mindebbõl, és ez meg fogja nyitni szemedet és értelmedet olyanokra amit eddig még soha nem értettél meg. És az Úr mások segítségére fog téged használni.

A Biblia elmondja, hogy Jákób egy hihetetlen kinyilatkoztatást kapott, amikor Istennel szemben találta magát, "Nevezé azért Jákób annak a helynek nevét Peniélnek: mert látám az Istent színrõl színre és megszabadult az én lelkem." (I Mózes 32:3o) Milyen körülmények között kapta ezt a kinyilatkoztatást? Életének legmélyebb, legfélelmetesebb pontján. Két hatalmas erõ között volt megragadva: haragos apósa, Lábán és ellenséges keserû lelkû bátyja, Ézsau között.

Jákób éppen befejezte szolgálatát, mely 2o évig tartott, Lábán házában aki újra és újra megcsalta õt. Jákóbnak elege volt ebbõl és így anélkül, hogy Lábánnak szólt volna vette családját és elmenekült.

Lábán üldözni kezdte Jákóbot kelet felõl hogy megölje õt. De csak miután álmában Isten figyelmeztette Lábánt, hogy ne bántsa Jákóbot, hagyta võjét elmenekülni. Amint Lábán eltûnt Ézsau jött a nyugatról. Ennek is volt egy hadserege, 4oo ember erejû, hogy legyilkolja öccsét amiért ellopta elsõszülötti jogát.

Jákób teljes mértékû szerencsétlenséggel állt szemben, meggyõzõdve, hogy mindenét el fogja veszíteni. A dolgok végképp reménytelennek látszottak. De még abban a sötét órában is úgy találkozott Istennel, ahogyan addig sohasem. Egy angyallal viaskodott, amirõl a bibliatudõsok hiszik, hogy maga az Úr volt. Mindezek után azt mondta, "Látám Istent színrõl színre és megszabadult lelkem." (32:3o)

Most gondolj vissza Jóbra. Ez az ember is egy igen mély ponton volt. Borzasztó bánatot, kínos fizikai fájdalmat és barátai által való teljes elutasítást szenvedett el. De Jób legsötétebb órájában Isten a forgószélben megjelent neki. És az Úr ennek az embernek adta az egyik legcsodálatosabb megnyilvánulást Magáról melyet valaha is egy emberi lény kapott.

Isten Jóbot a világegyetembe vitte át azután a tenger mélyébe. A teremtés titkait mutatta meg neki és Jób látott dolgokat, melyeket senki sem látott azelõtt. Kinyilváníttatott neki a Magasságos Isten Dicsõsége és Fensége. Jób ebbõl Istent dicsõítve emelkedett ki, mondván, "Tudom, hogy te mindent megtehetsz és senki téged el nem fordíthat attól amit elgondoltál. Ki az - mondod - aki gáncsolja az örök rendet tudatlanul? Megvallom azért, hogy nem értettem; csodadolgok ezek nékem és fel nem foghatom! Halgass hát kérlek én hadd beszéljek; és kérdezlek te pedig taníts meg engem! Az én fülemnek hallásával hallottam felõled, most pedig szememimmel látlak téged."( Jób 42:2-5)

Valami csodálatos történik mikor csak egyszerûen bízunk. Békesség száll reánk és képesek vagyunk mondani, "Akármi is fog kijönni ebbõl a szenvedésbõl Istenem minden felett megõriz engem és nem kell félnem."

Talán ellenkezel, gondolva, "Inkább szeretném látni, hogy Isten mindent rendbe hoz, és elveszi fájdalmamat és bánatomat. Örömmel venném a kisebb mértékû megnyilatkozás t." Nem, mert a megnyilatkozás több okból van, nemcsak hogy megnyugtasson, hanem hogy te is egy kegyelmet adó, Isten gyógyító kegyelmét mutató személlyé válj mások irányában.

Isten gyakran angyalokat küld hogy szolgáljanak népének. De fõleg saját gondoskodó népét használja hogy kegyelmét átadja nekünk. Ezért vagyunk részese kegyelmének, hogy "csatornái" lehessünk. Azért létezünk, hogy átadjuk másoknak amit kapunk. Ezt hívom "emberi kegyelemnek"

"Mindenikünknek pedig adatott a kegyelem a Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint." (Efézusbel. 4:7) A nyugalom melyet Isten kegyelme által kapunk, lehetetlenné teszi, hogy egész életünkben fájdalomban éljünk. Egy bizonyos ponton amint az Úr gyógyít minket, kezdjük Isten kegyelmét feltölteni magunkban, mint egy "gyûjtõmedencében".

Azt hiszem erre gondolt Pál mikor írta, "Amelynek szolgájává lettem az Isten kegyelmének ajándékából, mely adatott nékem az Õ hatalmának munkája szerint.hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus végére mehetetlen gazdagságát; (3:7-8) ".mindnyájan részestársaim vagytok a nékem adott kegyelemben" (Fillipibel. 1:7) Az apostol egy mély értelmû állítást tesz itt. Azt mondja, " Mikor Isten trónjához megyek kegyelemért, azt értetek teszem. Kegyelmes pásztorotok akarok lenni nem pedig egy bíráskodó. Képes akarok lenni kegyelmet szolgálni számotokra a szükség idején." Isten kegyelme változtatta Pált egy együtt érzõ pásztorrá, aki sírni tudott a szenvedõkkel.

Péter azt írja, "Kiki amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárjai." (I Péter 4:1o) Mit jelent az, hogy legyetek jó gondnokok, vagyis Isten sokszoros kegyelmének kiosztója? Vagyok én egy ilyen valaki? Vagy csak a saját fájdalmamért, küszködésemért imádkozom?

Mikor a Tiffanyval a kórházában voltunk, szemlélni tudtuk az Úr "emberi kegyelmét" mûködni. Debbiet és Rogert az gyülekezetük tagjai elárasztották szeretettel. Azoknak a szenteknek támogatása amit mutattak családunk irányába, a pásztor és felesége vezetésével egyszerûen hihetetlen volt. Kegyelem folyt mint egy folyó minden irányból: Egyesek hoztak ételt Debbienek és Rogernek. Mások pedig hoztak kitömött állatokat Tiffanynak. Az egyik csoport csak azt mondta, " Nem akarunk útban lenni, csak imádkozni jöttünk." És álltak Tiffany szobája elõtt és imával közbenjártak.

Láttam ezt a "emberi kegyelmet" folyni Times Square Church-bõl is mikor haza jöttünk. Pásztor Carter Conlon hagyott egy üzenetet a telefonon, "Dávid és Gwen mi szeretünk titeket. Ez a gyülekezet böjtöl és imádkozik Tiffaniért." Késõbb, amint New York utcáján sétáltam, szomorúsággal telve Neil Rhodes Pásztor állított meg és mondta, " Pásztor Dávid, te és családod nagyon szeretettek vagytok. Melletted állunk." A kegyelem lelkileg felemelt.

Láttam ugyanezt a "emberi kegyelmet" a Virginia kórházban, a váró szobában. Amint Debbievel és Rogerrel beszélgettem Tiffany operációjáról, egy zilált arcú asszony lépett be. Leült a szófára, teljesen összetört szívvel. Mikor kérdeztem mi a baj, azt mondta, " 15 éves fiamnak a mája megszûnt mûködni egy pár héttel ezelõtt. Ha nem kap átültetést, talán egy pár hétig fog csak élni."

Kérdeztem, hogy imádkozhatok-e érte. Igen,válaszolta és kezdtem imádkozni. Egy pár perccel késõbb, hallottam valamilyen mozgást és megálltam hogy felnézzek mi történik. Debbie az asszony mellett ült. Egymást átkarolva sírtak együtt, simogatva egymás vállát, vigasztalva egymást.

Ezután Debbie kezdett imádkozni az asszonyért. Tudtam, hogy ez az ima a saját fájdalmából eredt. És felismertem, hogy valódi emberi kegyelmet látok. Lányom és ez az asszony egymást átölelve osztották meg fájdalmukat.

Szeretteim, a mi jelen szenvedésünk valami értékeset teremt életünkben. Egy siralmat formál bennünk a kegyelem és irgalom ajándékáért, hogy azt mások felé akik szenvednek ki nyújthassuk. Szenvedésünk betölt azzal az akarattal, hogy adjunk kegyelmet.

Ezért zavart mikor olvastam Jób könyvét nemrégiben. Haraggal töltött el mikor láttam, hogy milyen borzasztóan kezelte Jóbot a három barátja fájdalmában. Bibliámban a lapokra írtam, "Micsoda kegyetlenség! Borzasztó!" Ezek az emberek azt mondták Jóbnak, "Ha tiszta és becsületes vagy, akkor legott felserken éretted, és békességessé teszi a te igazságodnak hajlékát" (Jób 8:6). "Elfelejtetted Jób, Istent. Egy képmutató vagy.(8:13) "Telve vagy üres beszéddel és hazugsággal" (11:2-3) "Kevesebbet kapsz mint amit igazán megérdemelsz." (lásd 11:6)

Egy pár hónappal ezelõtt küldtem ki egy üzenetet a következõ címmel, "Nem szükséges megértened megpróbáltatásaidnak okát, kaptál kegyelmet." Utána csúnya leveleket kaptam az olvasóktól, lényegében azt mondták, " Húzza ki nevemet a levelezési listájáról. Maga talán nem érti, hogy miért szenved, de én tudom. Nincs hite. Nem akarok részese lenni az ilyen fajta tanításnak. Kell hogy hatalma legyen szenvedése felett."

Nyilvánvalóan az ilyen válaszok nem Krisztus szellemében voltak megírva. Nem volt rajtuk a kegyelem és együttérzés bélyege ami a mi Urunkat jellemzi. Némely ember ténylegesen valamilyen kegyetlen megelégedettséget kap más ember szenvedésébõl. Amikor Debbie saját maga elõször ment át rák kezelésen az gyülekezet ahová járt arra kérte õt , hogy hagyja azt el. Azt mondták neki, " Nem vagy jó bizonyság Isten gyógyító erejére."

Az ilyen fajta durva beszédtõl Pállal együtt sírok, " Uram, változtass engem hogy kegyelmet adjak. Engedd meg, hogy a te kegyelmedet érezzem, hogy mások irányába tudjam kimutatni." Nem haragszom ezekre a szegény emberekre, megcsalt lelkek. Tudom, szomorúsággal telve, hogy eljön az idõ, amikor saját megpróbáltatásukkal és bajukkal kell szemben állniuk. És nem lesz belsõ erejük.

Jób, másrészt, egy olyan emberré vált aki kegyelmet tudott adni. Mert ez az ember bízott Istenben az egész megpróbáltatás alatt, képes volt kegyelmet mutatni keserû felesége iránt. Ez igazán figyelemreméltó mivel ez az asszony "halott" volt. Ha ott lettél volna vele mikor hallotta , hogy mi történt gyermekeivel, azt gondoltad volna, "Soha nem fog ebbõl kiemelkedni. Nem fog többé nevetni és normális életet élni."

De nem sok idõ elmúltával nevetés és öröm töltötte be otthonát megint. Látta férjét meggyógyulni a betegségbõl. És tíz gyereknek adott életet: hét fiúnak és három lánynak, ugyanúgy mint azelõtt. Minden újra lett építve és még többet is kapott.

Jób és felesége az elsõ lányukat Jemima-nak nevezték, ami "meleg, szeretõ kis galamb-ot" jelent. Isten kegyelmének képe: ugyanaz az asszony aki férjének azt mondta, hogy átkozza meg Istent és haljon meg, most egy kis csodálatos galambbal lett megáldva és hozott békét otthonába.

Jób felesége nemcsak életre kelt megint, de nevetett és tudott örülni megint. Nyilvánvalóan soha nem felejtette el a múltat. De ezzel egy új világ nyílt meg elõtte telve áldással és örömmel. És az igazságos Jób még 14o évet élt. A Szentírás azt mondja, hogy ez az Istenfélõ ember ".látva vala az õ fiait és unokáit negyedízig." (Jób 42:16)

Isten szava megígéri, ".este bánat száll be hozzánk, reggelre öröm." (Zsoltárok 3o:6) És mindez kegyelemen keresztül.

Dicsõség az Õ Szent Nevének!

Download PDF