Hogyan mentheted meg családodat a romlástól és pusztulástól | World Challenge

Hogyan mentheted meg családodat a romlástól és pusztulástól

David WilkersonJune 30, 2003

"Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén kit elnyeljen" (1 Péter 5, 8). A Biblia világosan elmondja nekünk, hogy ezekben az utolsó napokban Jézus Krisztus egyháza egy dühöngô ôrült ördög haragjával fog szembe nézni. Sátán tudja, hogy rövidre van szabva az ideje, és eltökélten törekszik arra, hogy elnyelje Isten népét. "Annakokáért örüljetek egek és akik lakoztok azokban. Jaj a föld és a tenger lakosainak; mert leszállott az ördög ti hozzátok, nagy haraggal teljes, úgymint aki tudja, hogy kevés ideje van" (Jelenések 12, 12).

Hová irányul a gonosz haragja? A családokat vette célba, mind a megtérteket, mind a még meg nem térteket, szerte a világon. Dühöngô oroszlánként ordít, és lecsap a családokra elnyelve ôket. Pokoli eltökéltséggel rombolja le a házasságokat, idegeníti el a gyerekeket, fordítja egymás ellen a családtagokat. Célja egyszerû: romlást és pusztítást akar hozni minden otthonba, amelyikbe csak tud.

Jézus erre a démonikus munkára hivatkozott, amikor Sátánt leírta, azt mondva, "Az emberölô volt kezdettôl fogva" (János 8, 44). Valóban, már az elsô család ellen is láthatjuk romboló tervét megvalósulni. Az ördög volt az, aki megszállta Káint, és meggyôzte, hogy ölje meg fivérét, Ábelt.

Ez a gyilkos még mindig mûködik. Az elmúlt évek ijesztô módon hozták ezt a felszínre. Négy évvel ezelôtt az ördög a markába kaparintott két fiút Coloradoban és dühödt pusztításba vitte bele ôket. Amikor a két fiú beviharzott a Columbine Középiskolába, hogy pokoli öldöklést rendezzen, a világ megdöbbent. Lelôttek egy lányt minden ok nélkül miközben térden állva imádkozott, egy lányt akit ismertek és megbecsültek. Ki más, ha nem a Sátán vehette rá ôket?

Úgy gondolom, hogy lerombolta mindkét családot, az áldozatét és a gyilkosét is. Az eredmény öngyilkosságok, idegösszeroppanások, válások és lelkileg sérült testvérek. Annak az incidensnek a romboló ereje habár nehéz elhinni, de még mindig visszhangzik. És az érintettek szülei és barátai egész életükben szenvedni fognak tôle.

Egy évvel késôbb, Katherine Hagen, egy Harvardon végzett, az urológiában úttörô munkát végzô tudós, Chathamban, New Jersey-ben, belopózott idôs, alvó szülei hálószobájába, és a párnájukkal fojtotta meg ôket. Apja 92, anyja 86 éves volt. Aztán Hagen a házban lakott még napokig, figyelmen kívül hagyva a hálószobában fekvô holttesteket. Amikor ôrizetbe vették, zavartnak és ziláltnak tûnt.

Azonban nem mutatott érdeklôdés az iránt, amit tett. A pszichológusok maguk is alig találtak magyarázatot arra, hogy egy ilyen magasan képzett nô miért fojthatta meg a szüleit, és élte tovább az életét mintha mi sem történt volna.

Gondoljatok arra a pusztításra, amely sosem volt említve ebben a krimibe illô történetben. A családtagok fájdalmára, az unokák összetört szívére - micsoda szörnyû romlás és pusztítás. Ki más, ha nem Sátán vehet rá egy ilyen megbecsült nôt, hogy ok nélkül megölje szüleit?

Néhány évvel ezelôtt a New York Times zavarba ejtô riportot közölt "Elkeseredett szülôk otthagyják gyermekeiket" címmel. A cikk olyan szülôkrôl szólt, akik tucatszám töltötték meg a Manhattan bíróság tárgyalótermét, hogy önként nevelôszülôkhöz adják gyermekeiket. Egyszerûen nem tudták többé ellenôrzés alatt tartani ôket. Egy apa nem tudta kezelni tinédzser fiát, miután a fiú anyja meghalt. Egy másik apa odaadta tinédzser lányát, mert az vad, teljesen ellenôrizhetetlen életet élt. A bírósági hivatalnokok, akik hallották ezeket az ügyeket teljesen zavarba estek. Egy bíró megkérdezett egy anyát, aki elhozta a lányát: "Nem akarja ôt? Nem kívánja hazavinni a lányát?" Az anya fáradtan rázta meg a fejét. A fiatal lány vigasztalhatatlan zokogásban tört ki.

A cikk rámutatott, hogy a családok egyre növekvô ütemben esnek szét, és a New Yorki Családi Bíróságot elárasztják az ügyek. Sok gyerek, akit nevelôszülôkhöz adtak, hamarosan sokkal rosszabb körülmények közé került. Többen végleg feladták, elrohantak, és az utcákon élnek.

Különösen sokkoló volt egy másik újsághír, amely a drogfüggôvé válás egy új formájáról írt. A címe ez volt: "Otthon, a szülôkkel kábítószerezô kölykök". Közismert, hogy a drogozók 30 százaléka otthon vált függôvé a szülôk révén, akik bevezették ôket a kábítószer-fogyasztásba. Hogyan történhet meg ilyen egyáltalán?

Ezek a szülôk maguk is kábítószer-fogyasztók voltak tizenévesen. Aztán késôbb, amikor a gyerekeik tinédzserek lettek, a szülôk azt gondolták, "Mi is kábítószereztünk, és túléltük. Ma milyen jól vagyunk. Jobb, a gyerekeinknek, ha itthon kábítószereznek, mintha az utcán, és jobb nekik, ha tôlünk tanulják meg használni a drogokat, mintha tapasztalatlan barátaiktól." Így hát megtanították ôket füvet szívni, felszívni a port, és használni a tût. Azt gondolták, hogy így ellenôrzésük alatt tarthatják gyerekeik kábítószer-fogyasztását.

Azonban eljött a nap, amikor megfizettek. A gyerekeik függôk lettek, és életük ellenôrizhetetlenné vált. Sokan elhagyták otthonukat, és az utcán élnek. Dühösek szüleikre, kiábrándultak lettek azok szörnyû tanácsai miatt. A társadalom kivetettjeivé váltak, jövô nélküliekké. Mára a szülôk szíve összetört, bûntudatuk van, és súlyos könnyeket ejtenek, amely már túl késô. Azt kérdem tôled, hogyan hozhat egy szülô ilyen ostoba döntést? Romlást hoztak egész családjukra. Ki más, ha nem Sátán vakította meg szemeiket?

A családokat gyötrô tragédiák egyszerûen túlmennek a hiten. A példák, amelyeket említetten csak azok, amelyek Amerikában történtek. Körös-körül a világon egy dühöngô gonosz végez pusztítást. És nem akar megállni, amíg minden családot el nem nyel, aki az útjába kerül.

Sok hívô családot tört össze a káosz, szomorúság és fájdalom. A démonikus rombolás sokféle módon jöhet: váláson, lázadó gyermekeken, bármilyen típusú függôségen keresztül. Az eredmény viszont mindig ugyanaz: a valamikor boldog család szétesik és romlásba vész.

Negyven éve látom ezt elsô kézbôl, ahogy drogfüggôk és alkoholisták jöttek szolgálatunk drog központjába és farmjára segítségért. Öröm volt látni, ahogy ezek a leépült férfiak és nôk csodálatos módon megtértek és megszabadultak a szolgaságból. Jézus természetfeletti módon változtatta meg, és tette ôket új teremtményekké.

Az ôszinte átalakulás egyik legbiztosabb jele volt, amikor egy fiatal férfi vagy nô elkezdett visszatekinteni, és meglátni, hogy a gonosz mit lopott el tôle. Zokogtak, ahogy korábbi feleségük, gyermekük vagy szüleik rongyos fényképét szorongatták. Amíg függôek voltak, nem érdekelte ôket, hogy elveszítik családjukat. Egyedül az alkohol vagy a kábítószer foglalkoztatta ôket. Most azonban hatalmas könnycseppeket ejtettek afölött amit elveszítettek. Rámutattak a fényképre, és azt mondták, "Dave pásztor, ez a feleségem. Szeretett engem, és én is szerettem ôt. Ez pedig itt a kisfiam. Most már azt sem tudom, hogy hol lehetnek. Nézd, mit veszítettem ..."

Tragikus, lesújtó volt. Ilyen pillanatokban átérzed Sátán családok feletti romboló erejét. Valójában, a legnagyobb tragédia sosem a függôségben szenvedô ember leromlott teste, sovány kinézete, kifejezéstelen tekintete volt, sokkal inkább az, amit elloptak tôle: feleség, gyermek, jövô. Még súlyosabb volt, amitôl a függôségben szenvedôk gyermekeit fosztották meg: hogy istenfélô otthonban nôhessenek fel, megismerhessék Jézus szeretetét, szülôi szeretetben és gondoskodásban részesülhessenek, és példát kaphassanak az Úrért való életbôl.

Hála az Úrnak, a korábban függôségben szenvedôk közül sokakat áldott meg Isten helyreállított családdal. Néhány esetben új családra leltek szolgálótársaik körébôl. Azonban még mindig együtt bánkódom velük azon a romboláson, amelyben részük volt.

Most hadd térjek vissza üzenetem címéhez: "Hogyan mentheted meg családodat a romlástól és pusztítástól". Íme amit a Szent Szellem jelentett ki a számomra ezzel kapcsolatban.

Eljön az idô, amikor bizonyos élethelyzetek túlmennek minden emberi reményen. Nincs jó tanács, nincs orvos vagy gyógyszer, vagy bármi más ami segíteni tudna. A helyzet megoldhatatlanná válik, és csodára van szükség, különben pusztulásban ér véget.

Ilyen idôszakban egyetlen remény marad, az hogy valaki Jézushoz forduljon. Valakinek oda kell fordítani a fülét, a figyelmét. Nem érdekes, hogy ki az, apa, anya vagy gyermek. Ennek a személynek fel kell vállalnia a felelôsséget, hogy ragaszkodjon Jézushoz. El kell határoznia, "Nem tágítok, amíg nem hallok valamit az Úrtól. Azt kell, hogy mondja, 'El van végezve. Most menj utadra.'"

János evangéliumában pontosan ilyen, krízisben lévô családot találunk: "És volt Kapernaumban egy királyi ember, akinek a fia beteg vala" (János 4, 46). Ez egy híres, talán még királyi család is volt. A halál szelleme függött az otthonuk fölött, amint a szülôk haldokló fiukról gondoskodtak. Lehet, hogy más családtagok is voltak ott, nagynénik, nagybácsik, nagyszülôk vagy a többi gyermek, és megtudjuk, hogy az egész háznép hívô volt, még a szolgák is. "És hitt ô (az apa) és az ô egész háza népe" (4, 53).

Valaki a bajban lévô családban tudta, hogy kicsoda Jézus, és hallott a csodatévô erejérôl. Valamilyen úton eljutott a hír a házba, hogy Krisztus Kánában van, körülbelül huszonöt mérföldre. Kétségbeesésében az apa maga vállalta, hogy eljut Jézushoz. A szentarás azt mondja, "Mikor ez meghallá, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, hozzá méne" (4, 47).

Az évek során tucatszám jöttek hozzám anyák a gyülekezetbõl pusztulófélben lévõ családjuk fölött sírva. Lehet, hogy a férj hagyta el a családot, vagy a fiú ült börtönben, vagy a lány lett prostituált, hogy elôteremtse az anyagiakat kábítószer szenvedélyéhez. Gyakran az anya az utolsó remény, hogy a család visszataláljon Jézushoz. Így hát ô vállalja a közbenjárás felelôsségét, és elhatározza, hogy addig imádkozik, amíg az Úr szabadulást nem hoz. Másokat is csatarendbe állít, hogy vele imádkozzanak, azt mondva, "Ez a remény végsô pontja a számunkra. Csodára van szükségünk."

A János 4-ben szereplô fôember ilyen elhatározással indult el, és eljutott Jézushoz. A Biblia azt mondja, "és kéré ôt (Jézust), hogy menjen el és gyógyítsa meg az ô fiát; mert halálán vala" (4, 47). A közbenjárásnak milyen csodálatos képe ez. Ez a férfi mindent félretett Jézus keresése érdekében, hogy az csak egy szót szóljon hozzá.

Azonban Krisztus így válaszolt, "Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek" (4, 48). Mit értett ez alatt Jézus? Azt mondta a fôembernek, hogy nem a csoda az, amire leginkább szüksége van. Ehelyett elsôdleges fontosságú a férfi hite. Gondold ezt végig: Krisztus elmehetett volna ahhoz a családhoz, ráhelyezhette volna kezeit a haldokló fiúra, és meggyógyíthatta volna. Így a család valamennyi tagja tudhatta volna, hogy Jézus az, aki csodákat tesz.

Krisztus nagyobb dolgot akart a férfi és családja számára. Azt akarta, higgyék, hogy ô a testben megjelent Isten. Így lényegében azt mondta a fôembernek, "Hiszed, hogy Isten az, akihez esdekelsz emiatt a szükség miatt? Hiszed, hogy én vagyok a Krisztus, a világ Megváltója?" A fôember azt válaszolta, "Uram, jôjj mielôtt a gyermekem meghal" (4, 49). Ezen a ponton Jézus hitet kellett, hogy lásson ebben az emberben. Mintha Jézus azt mondta volna, "Hiszi, hogy én vagyok a testben megjelent Isten", mert utána azt olvassuk, "Monda neki Jézus: Menj el, a te fiad él" (4, 50).

Szomorú, de sok hívô elmegy útjára, mielôtt egyetlen szót is hallott volna Jézustól. Azonban ez a férfi hittel távozott. Mi volt a különbség? Kapott egy szót az Úrtól. Könyörgött az Úrhoz, hittel várt rá, és nem szándékozott távozni, amíg meg nem kapta az élet ígéretét. "És hitt az ember a szónak, amit Jézus mondott neki, és elment" (4, 50).

Jézus Krisztus egyházától elvárható, hogy lelkek megnyerésével legyen elfoglalva, és a legtöbb keresztény hûségesen teszi is ezt. Imádkozunk elveszett nemzetekért, ébredésért a városunkban, nem keresztény szomszédainkért. Köszönöm Istennek, hogy népe végzi ezt a nélkülözhetetlen munkát.

Azonban hadd kérdezzem meg tôled: ki imádkozik hûségesen meg nem tért apádért, anyádért, nôvéredért, fivéredért, unokatestvéredért, nagyszüleidért? A szeretteinkért való imádkozásnak a legfontosabbnak kell lenni az életünkben. Elvégre az ilyen imával kapcsolatban azé a felelôsség, aki felé odafordul az Úr füle, aki elég közel van hozzá, hogy kérhessen tôle. Most ha nem te vagy az, akkor kicsoda? Ki fog hevesen imádkozni családod üdvösségéért, ha nem te?

Lehet, hogy azt mondod magadban, "Évekig tettem bizonyságot a családomnak. Hûségesen éltem bizonyságom szerint elôttük. Tudják, hogy mit képviselek. Most már csak Jézusra kell bíznom ôket." Igaz, rá kell bíznunk szeretteinket a Szent Szellem meggyôzô szolgálatára, de a Szellemben való bizalom nem jelenti azt, hogy fel kell adnunk sürgôs imánkat családunkért. Ha abbahagyjuk a közbenjárást értük, tulajdonképpen azt mondjuk, "Ez reménytelen."

Az Úrban való bizalom pont az ellenkezõjét jelenti. Ha igazán hiszünk benne, a megváltásban és szabadításában, úgy fogunk kiáltani, mint ahogy a fôember tette: "Kérlek, Jézus, jöjj most. Cselekedj gyorsan, mielôtt végleg elveszítjük szerettünket." Csak az agresszív, heves ima szállhat szembe Sátán családromboló céljaival. A fél szívvel való imádkozás nem dönti le erôdítményeit. Ki kell hogy rázzuk magunkat, abból, hogy személyes dolgainkkal törôdünk, és komolyan kell vennünk az imádkozást. Közel kell maradnunk Jézushoz, amíg meg nem érkezik szava.

Amikor Jézus Tírus és Szidon partjain volt, "És ímé egy kananeus asszony jövén ki abból a tartományból, kiált vala néki: Uram, Dávidnak fia, könyörülj rajtam! az én leányom az ördögtôl gonoszul gyötörtetik." (Máté 15, 22). Sátán beköltözött ennek az asszonynak az otthonába és megszállta a lányát. Az itt szereplô "gonoszul" szó egy olyan szóból ered, amely züllöttet jelent. Röviden, a lány aljas, gonosz, Sátán befolyása alatt álló volt.

Nos, ez nem egy gonosz anya volt. Annak ellenére, hogy nem volt zsidó, hitt. Elvégre úgy szólította Jézust, hogy "Uram, Dávidnak fia." Ezzel azt mondta, "Te vagy a Megváltó, Isten Messiása." Ezen a ponton egy kérdés merül fel: hogyan fér hozzá Sátán egy hívô lányához? Hogyan szállhat meg egy gyermeket, aki istenfélô otthonban él?

Lehet, hogy keresztény szülô vagy. A gyülekezetben nevelted fel gyermekedet, és minden tôled telhetôt megtettél, hogy megmutasd neki a jó utat. Azonban most, miközben évek teltek el úgy, hogy a vasárnapi iskolába járt és felkent prédikációkat hallgatott a gyülekezetben, hideggé és Isten dolgai iránt érdektelenné vált. A legkevésbé sem érdekli a Jézus iránti szolgálat. Te azt kérdezed, "Uram, hogyan történhetett ez?"

Az évek során sok szolgáló gyermekével láttam ezt megtörténni. Rengeteg ilyen fiatal jött a Teen Challenge kábítószer-ellenes központjaiba, miután függôségbe kerültek. Istenfélô otthonokban nevelkedtek fel, de valahogyan rossz útra tértek. Az életüket démonikus erôk kezdték el irányítani, és a kábítószer, alkohol, pornográfia és prostitúció rabjaivá váltak.

Amint ezeket a sorokat olvasod, talán megkönnyebbülten sóhajtasz fel, és azt mondod, "Hála Istennek, az én gyermekemmel nem ez a helyzet. Nekem jó gyerekeim vannak. Gondosan neveltem ôket az Úr ismeretére és félelmére. Ôk tudják a helyes utat. Lehet, hogy nem égnek tûzben Jézusért, de legalább nem használnak kábítószert."

Az ilyen szülôknek igazuk van, amikor hálásak. Azonban sosem félnek attól, hogy a gyermek közömbös lesz Jézus irányában. Maga az Úr mondta, hogy langyosnak lenni ugyanolyan szörnyû állapot, mint a démonnal való megszállottság. Amikor Krisztus figyelmeztet, "kivetlek téged az én számból", ez nem kábítószerfüggôknek szól. A gyülekezetének langyos hívôihez beszélt (lásd Jelenések 2-3 rész). Jézus tudja, hogy a közömbös szellem bármelyik hívôt a pokol démonikus kísértéseibe süllyesztheti.

Gyermekeid lehetnek kedvesek, udvariasak, illedelmesek. Távol tarthatják magukat a rossz többségtôl, lehet, hogy megbecsülik az idôsebbeket, és morálisan rendben vannak. De ha nem teljes szívvel szeretik Jézust - ha szellemileg csak úsznak az árral - akkor veszélyben vannak. Lásd meg, hogy bármelyik gyermek, aki hívô otthonban nôtt fel Sátán elsôdleges célpontja. A gonosz azok után a családok után megy, akik a legbuzgóbbak Jézus szeretetében. Most viszont gyermeked langyossága megkönnyíti az ellenség munkáját. Örvendezik azon, hogy milyen könnyen vetheti fiadat vagy lányodat a bûn fogságába.

Még a legodaadóbb keresztények - beleértve a szolgálókat - is vakok lehetnek Sátán csapdájával kapcsolatban, amelyet a szellemileg passzív gyerekeknek állított. Az ellenség állandóan azt keresi, hogyan tudja eltüntetni a bennük lévô szellemi életnek még a legapróbb szikráját is. Sürgetlek téged keresztény szülô: ne engedd, hogy a gonosz elkapja gyermekedet! Borulj le naponta Isten elôtt, és vedd körül gyermekedet közbenjáró imáiddal! Isten megadta neked a hatalmat, hogy kirázd ôket közömbös állapotukból.

Amikor a gyermekeim tinédzserek voltak, úgy gondoltam, hogy egyszerûen irántuk való szeretetem fogja bevinni õket Isten országába. Azt mondtam magamnak, "Ott leszek a gyermekeim számára. Barátjuk leszek. Csak elérhetônek kell lennem a számukra, hogy elmondhassák szükségeiket nekem."

Aztán egy napon idôsebb fiam, Gary zokogva jött haza az iskolából. Egyenesen a szobájába ment, és ledobta magát az ágyra. Amikor megkérdeztem mi a baj, azt válaszolta, "Apu, Nem hiszem, hogy van Isten. Az egész csak mítosz."

Akkor már tudtam, hogy az összes szeretet sem tudja visszaverni ezt a démoni támadást. Az, hogy képes legyek kommunikálni a fiammal, egyszerûen nem jelentett megoldást a problémára. Nem mondhattam magamnak csupán hogy "Ezek csak üres szavak. Gary majd kinövi. Ô jó fiú, és tudja, hogy szeretem."

Nem, meg kellett birkóznom azzal, ami lejátszódott elôttem: Sátán megpróbálta elrabolni fiam ôszinte, buzgó hitét. Láttam amint Gary Jézusnak adta életét öt éves korában, és tudtam, hogy hite értékes. Az ellenség most a hitét akarta, és a kétséggel és a hitetlenséggel próbálta azt lerombolni. Valójában Sátánnak családunk idegközpontja volt a célja: a Jézusban való bizalom.

Tudtam, hogy csak egy lehetôségem van. A szobámba mentem imádkozni. Bezártam az ajtót magam mögött, arcra borultam, és felvettem a harcot. Eldöntöttem, "sátán, nem lesz a tiéd a fiam". Attól a naptól kezdve az Úrhoz kiáltottam Gary helyett. Közbenjártam, "Uram, mentsd meg a fiamat a gonosztól!"

A változás, amely bekövetkezett Garyben, nem egy éjszaka, egy hét, még csak nem is egy hónap alatt történt. Még mindig küzdött a bizonytalansággal, de eljött a nap, amikor Gary bizalma Jézusban helyreállt. Ha már régebb óta olvasod üzeneteimet, akkor tudod, hogy Garynek teljes idejû szolgálata van tinédzser kora óta, odaadóan szereti Jézust. A múlt év óta abban a kiváltságban van részem, hogy az oldalán prédikálhatok más szolgálóknak rendezett összejöveteleken.

Másik három gyermekem mindegyike átesett hitének egyedi próbáján, de amint Garyvel is történt, az Úr hûséges volt, hogy láthassam Debbiet, Bonniet és Greget is túljutni rajta. Csakúgy mint fivérük, ôk is istenfélô, Jézust szeretô szolgálókká váltak. Azonban a családomért való közbenjárás sohasem maradt abba. Most feleségem, Gwen és én csatlakoztunk felnôtt gyermekeinkhez a tíz unokánkért való imádkozásban.

A megszállott lány anyja állhatatosan kereste Jézust. Végül a tanítványok sürgették mesterüket, "Bocsásd el ôt, mert utánunk kiált. Figyeljétek meg Jézus válaszát az asszony könyörgésére: "Ô pedig egy szót sem felele néki." (Máté 15, 23) Nyilvánvaló, hogy Jézus figyelmen kívül hagyta az egész helyzetet. Miért tehette ezt? Tudjuk, hogy egyetlen ôszinte, ôt keresô kiáltás sem talált süket fülekre Jézusnál.

A helyzet az, hogy Jézus tudta, ennek az asszonynak a történetét meg kell ismernie minden jövôbeli generációnak, és fel akart tárni egy igazságot mindenki számára, aki olvashatja majd. Nos, próbára tette az asszony hitének állhatatosságát. Amikor végül az asszonyhoz szólt, azt mondta, "Nem küldettem, csak az Izrael házának elveszett juhaihoz." (15, 24) Krisztus röviden azt mondta, "A zsidók megváltásáért jöttem. Miért vesztegetném az evangéliumot idegenre?"

Nos, ez az üzenet legtöbbünket elbocsátott volna utunkra, de az asszony nem mozdult. Lányának a helyzete élet és halál kérdése volt a számára, és nem akarta békén hagyni Jézust, amíg meg nem adja, amire szüksége volt.

Megkérdezem tôled, milyen gyakran adtad fel az imádkozást? Hány alkalommal fáradtál bele, és jutottál arra a következtetésre, "Kerestem az Urat. Imádkoztam és kértem. Semmilyen eredménye nem lett"? Nos, élet és halál kérdése volt ez a számodra? Igazán kerested az Urat teljes szívedbôl, lelkedbôl, elméddel és minden erôddel, tudva, hogy nincs más forrás?

Figyeld meg hogyan válaszolt ez az asszony. Nem válaszolt panaszkodással, nem mutatott ujjal Jézusra, mondva, "Miért utasítol vissza Jézus?" Nem, a Szentírás épp az ellenkezôjét mondja: "Az asszony pedig odaérvén, leborula elôtte, mondván: Uram, légy segítségül nékem!" (15, 25)

Ami ezután következik, kemény olvasmány. Jézus ismét visszautasította az asszonyt. Ez alkalommal a válasza még sértôbb volt. Azt mondta neki, "Nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni." (15, 26)

Fontos, hogy megértsük, azokban a napokban a zsidó hívôk a nem zsidókat nem tartották többre, mint a kutyákat Isten szemében. Természetesen Jézus nem fogadta el ezt, ô nem bélyegezte volna meg faji elôítélettel a Teremtô egyetlen gyermekét sem. Azonban tudta, hogy ez az asszony tisztában van a zsidók hozzáállásával a más nemzetiségûek felé, és ismétlem, próbára tette ôt.

Most az anya azt válaszolta, "Úgy van Uram; de hiszen az ebek is esznek a morzsalékokból, amik az ô uroknak asztaláról aláhullanak." (15, 27). Micsoda hihetetlen válasz! Ez a határozott asszony hajthatatlan volt Jézus iránti törekvésében, és az Úr dicséretben részesítette. Jézus azt mondta neki, "Óh, asszony, nagy a te hited! Legyen néked a te akaratod szerint. És meggyógyula az ô leánya attól a pillanattól fogva" (15, 28).

Szeretteim, nekünk nem kell, hogy a kenyérmorzsán éljünk. Nekünk ígéretett meg minden kegyelem és irgalom, amelyekre a válsághelyzetekben szükségünk van, és ebben benne foglaltatik minden a családtagjainkat ért válság, akár megtértek akár nem. Meghívást kaptunk, hogy bátran, bizalommal jöjjünk Krisztus trónjához, és feltárjuk elôtte minden szükségünket, legyen az akár egy hitetlen szülô vagy lázadó gyermek. Lehet, hogy nem látjuk minden egyes szerettünket, hogy egyenesbe jön Jézussal, vagy élete teljes fordulatot vesz, de úttorlaszokat emelhetünk köréjük, amelyek megakadályozzák, hogy pályájuk a pokolba vezessen. Meggyôzôdést imádkozhatunk le rájuk, és kordont imádkozhatunk fel köréjük. Imádkozhatunk emberekért az életükbe, akik bizonyságot tesznek nekik.

Van még egy dolog, amirôl biztosíthatlak: ezek a dolgok sohasem fognak megtörténni, ha sorsukra hagyjuk ôket. Nyugtatgathatjuk magunkat, "Csak hittel kell hozzáállnom a dologhoz", de ez hamis kifogás. Csak annyit érünk el vele, hogy távol tartjuk magunkat a szeretteinkért való közbenjárás munkájától és fáradságától.

Arra hívlak fel benneteket, hogy így imádkozzatok: "Uram, ha szeretteim valamelyike elveszett, ne legyen azért, mert én nem imádkoztam. Ne legyen azért, mert természetesnek vettem, hogy Szellemed munkálkodik az életükben, és ne legyen azért mert nem könyörögtem értük. Bármibe kerül is, megvívom a közbenjáró harcot értük mindaddig, amíg valamelyikünk haza nem költözik hozzád."

Dicsôség az Ô Szent nevének!

Download PDF