Ha azt állítod, hogy egy ellenséged sincs, akkor van számodra egy ajánlatom. Szerzõdtetni akarlak egy könyv megírására, amelyben elmagyarázod, hogyan tudtad ilyen sokáig irányítani az életedet úgy, hogy egyetlen emberrel sem kerültél szembe. A könyved biztosan sikerkönyv lenne.
Leírhatnád hogyan érted el, hogy senki sem volt féltékeny, irigy vagy ellenséges veled szemben. Elmagyarázhatnád miképpen lehetséges, hogy soha senki sem próbálta meg keresztezni terveidet, megakadályozni céljaid elérését vagy vakvágányra terelni jövõdet. Elmondhatnád, hogy soha senki sem sértett meg, tartott távol vágyaidtól vagy intézett romboló támadást ellened.
Nem akarok komolytalan vagy gúnyos lenni. A tény az, hogy ezek azok a dolgok, amelyek valakit az ellenségeddé tesznek. Mindnyájunknak volt már legalább egy ilyen jellegû tapasztalata.
Természetesen minden kereszténynek van egy fõ ellensége a Sátán személyében. Jézus azt mondja nekünk, hogy õ az az ellenség, amely gonosz konkolyt vet el életünkben (lásd Máté 13, 39). Hasonlóképpen Péter apostol is figyelmeztet a Sátánnal kapcsolatban: "Józanok legyetek, vigyázzatok: mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen" (1 Péter 5, 8).
Jézus viszont világossá teszi, hogy semmi félnivalónk sincs az ördögtõl. Urunk minden erõt és hatalmat nekünk adott a Sátán és démoni erõi ellen. "Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenség minden erején; és semmi nem árthat néktek" (Lukács 10, 19). Krisztus világosan kijelenti, hogy a Sátánnal vívott csata már meg lett nyerve. Bennünk van az erõ, hogy ellene álljunk a Sátán elnyelésünkre tett kísérletének.
Ehelyett inkább az emberi ellenségeinkkel kapcsolatos próbatételekre szeretnék koncentrálni - a test-és-vér ellenfelekre, emberekre, akikkel és akik között élünk vagy dolgozunk. Figyeljétek meg, amikor Péter az "elnyel" szót használja, a görög jelentés "bármiféle kísérlet arra, hogy egy falatra lenyeljen". Péter bármilyen egyszerû dologról beszél - erõfeszítés, próbatétel vagy kísértés - amely el tud nyelni téged, és depresszióba, félelembe vagy gyávaságba dönt.
Lehet, bizonyságot tudsz tenni arról, hogy hatalmas gyõzelmet arattál Krisztusban. Sikeresen ellene álltál minden világi kísértésnek és vágynak, minden paráznaságnak és materializmusnak, mindennek, ami a világ szeretetét jelenti. Ugyanakkor viszont lehet, hogy elnyelt a napi küzdelem az emberi ellenséggel. Valaki felkelt ellened - irigy vagy keserû módon megnyilvánulva, visszautasítva tetteidet és szándékaidat, bemocskolva hírnevedet, ellened fordulva minden területen, azt keresve, hogyan tudná Isten tervét megakadályozni életedben.
Az ilyen személy támadása irántad megfoszt minden békességedtõl. Drága idõt kell arra fordítanod, hogy megértesd magadat és megvédd tetteidet. Egy idõ után a konfliktus elkezdi felemészteni minden gondolatodat, sok álmatlan éjszakát okozva. Most már látod, hogy hatással van családodra, kapcsolataidra, sõt még fizikai egészségedre is.
Ha mindez illik rád, akkor elnyelt téged az ellenség - elnyelt egy próbatétel, amelyet emberi ellenséged jelent.
Az Ószövetség bosszúért kiált - szemet szemért, fogat fogért. Úgy tûnik, hogy az üzenete, "Te látod, hogy mit tett velem az ellenségem, Uram. Lásd el a baját!"
Könnyebb megértenünk ezt a hozzáállást, ha többet tudunk meg Izrael ádáz ellenségeirõl. Az egyiptomiak csatakiáltása az volt, hogy " ûzöm, utólérem õket, zsákmányt osztok, bosszúm töltöm rajtok. Kardomat kirántom, s kiirtja õket karom." (2 Mózes 15, 9) Isten viszont hûséges volt, hogy bosszút álljon Izraelért ellenségein. "Leheltél lehelleteddel s tenger borítá be õket: elmerültek, mint az ólom a nagy vizekben." (15, 10). "Kinyújtottad jobbkezedet, és elnyelé õket a föld." (15, 12).
Már hallom, ahogy néhány keresztény azt mondja, "Ez az, amit akarok, hogy Isten az ellenségeimmel tegye. Veszejtse el és nyelje el õket. Végül is azt tették velem, amit az egyiptomiak tettek Izraellel. Üldöztek engem, kihasználták gyengéimet, rám rontottak. Szóval világos bibliai alapja van annak, hogy kérjem Istent, söpörje el ellenségeimet."
Azonban ha az Ószövetség szerint próbálunk meg vigaszt találni az ellenségeinkkel - akár meg sem tért ellenségeinkkel - való bánásmóddal kapcsolatban, akkor visszahelyezzük magunkat a törvény hatalma alá.
Dávid tett néhány erõteljes kijelentést ellenségeivel kapcsolatban. Könyörgött Istenhez, "Megszégyenül majd és igen megháborodik minden ellenségem; meghátrálnak és megszégyenülnek hirtelen." (Zsoltárok 6, 11) Azt mondta, "Üldözd õket Uram - ne adj nekik idõt még alvásra sem amiatt, amit velem tettek."
Egy esetben Dávid ellensége egy közeli barát volt, Isten embere. Dávidot mélyen megbántotta ez a barát, valaki, aki elõtt megnyitotta lelkét. Ez a férfi Dávid társa volt az imában, egy társ, akivel megosztotta Isten iránti szeretetét. Még ez a kebelbarát is Dávid ellen fordult, elárulva õt. És ez megbántotta, feldühítette és zavart lelkiállapotban hagyta Dávidot.
"Mert nem ellenség szidalmazott engem, hisz azt elszenvedném; nem gyûlölõm emelte fel magát ellenem, hiszen elrejtettem volna magamat az elõl: hanem te, hozzám hasonló halandó, én barátom és ismerõsöm, akik együtt édes bizalomban éltünk; az Isten házába jártunk a tömegben." (Zsoltárok 55, 13-15)
Dávid tulajdonképpen azt mondta "Ha ez egy közönséges személy lett volna, túltettem volna magamat ezen. De egy közeli istenfélõ barátom volt. És ez már több, mint amit el tudok viselni."
A legtöbb bibliakutatóval együtt hiszem, hogy a barát, aki Dávid ellen fordult Afitófel volt, tanácsadója és bizalmasa egy idõben. A két férfi megosztotta véleményét az élet minden dolgában. Valahányszor Dávid imádkozni ment Isten házába, Afitófel ott volt az oldalán, az Úr bölcs szolgájaként tevékenykedve. És Dávid megnyitotta szívét Afitófel elõtt, azt gondolva, hogy van egy lelki jó barátja.
Mégis, ugyanez az Afitófel - látszólag oly bölcs és szellemi, oly mentes a csalárdságtól, olyannyira Dávidnak és az õ dolgainak szentelve magát - hirtelen a király ellen fordult, és az ellenségévé vált. Valójában Afitófel annyira keserû lett Dávid irányába, hogy tulajdonképpen embereket gyûjtött össze ellene. Még Dávid saját fiát, Absolont is megnyerte, kitervelve, hogy megölik õt.
Dávid így panaszkodott, "A vajnál simább az õ szája, pedig szívében háborúság van; lágyabbak beszédei az olajnál, pedig éles szablyák azok." (Zsoltárok 55, 22) Azt mondta, "Úgy gondoltam, Afitófel a barátom. Annyira jámboran beszélt velem, azt mondta, hogy azt akarja, ami nekem a legjobb. De aztán kést döfött a hátamba."
A szörnyû árulás arra késztette Dávidot, hogy folyamatosan figyeljen a háta mögé. Azt mondta, " Minden nap elforgatják beszédeimet; minden gondolatjok ellenem van, ártalomra. Egybegyûlnek, elrejtõznek, sarkaimat lesik, mert kivánják az én lelkemet." (Zsoltárok 56, 6-7). Dávid sóhajtott, "Minden mozdulatomat lesik, azt várva hogyan csapjanak be."
Ebbõl a szörnyû sértettségbõl, depresszióból és dühbõl kiáltott Dávid Indulatosan: "A halál vegye õket körül, elevenen szálljanak a Seolba; mert gonoszság van lakásukban, kebelökben." (Zsoltárok 55, 16). Más szóval azt mondta, "Öld meg ezt az árulót Uram! Ne hagyd életben! Küldd a pokolba amiatt, amit velem tett!"
De még ha ezeket mondta is Dávid, önmagát ártatlannak festette le. Bizonygatta, "Én az Istenhez kiáltok . estve, reggel és délben panaszkodom és sóhajtozom, és õ meghallja az én szómat" (Zsoltárok 55, 17-18). Ezzel Dávid azt mondta, "Uram, te tudod, mindent megtettem azért, hogy kedves legyek elõtted. Hozzá sem értem ehhez az emberhez - mégis ellenem fordult. õ tette magát ellenségemmé."
Ezek ugyanannak az istenfélõ királynak a szavai, aki sírt, amikor gyilkos ellensége, Saul elesett a csatában. Dávid megszaggatta ruháit bánatában, felhívást intézett barátaihoz böjtre és imára, és így sírt, "Izrael óriása esett el. Saul Isten csodálatos embere volt." Most azonban Dávid azt mondta Afitófelre, egykori barátjára, "Öld meg õt Isten. Küldd õt hamar a pokolba." Azután így igazolta hozzáállását, "Imádkozó ember vagyok. Mindig térden állok."
Milyen gyakran vagyunk mi, keresztények ugyanolyanok, mint Dávid. Szörnyû sérelmeink és depressziónk közepette önigazultan kiáltunk ellenségeink ellen, "Uram, ne hagyd életben õket még egy napig sem".
Lehet, hogy ismersz valakit, aki egykor mindenkinek azt mondta, hogy szeret téged. Aztán hopp - ez a barát hátba támadott. Ellened fordult, és most az a szándéka, hogy megsértsen.
Talán külön élsz, vagy elváltál a házastársadtól, és a feleséged fúr téged. Egykor meg voltál gyõzõdve, hogy házastársad szeret és megbecsül. Melletted állt az oltárnál, elkötelezve magát, hogy a tiéd lesz egy életre. Az elsõ napokban szavai kedvesek és szeretetteljesek voltak, és azt gondoltad, "Olyan közel állunk egymáshoz. õ a legkedvesebb barátom."
Most viszont cserbenhagyott, talán valaki másért. Szemrehányást tesz neked, behízelgõ szavakat köp rád, hátad mögött pedig el akar pusztítani téged. Álomba sírod magadat arra gondolva, "Azt hittem ismerem õt. Hogyan fordulhatott meg ennyire?"
Lehet, hogy az ellenséged egy közeli személyes barátod - talán egy szolgálótársad vagy egy keresztény munkatársad. Egykor ez a barát istenfélõnek és jámbornak tûnt, és te megbíztál benne. De hirtelen, minden látható ok nélkül ellened fordult. Semmi olyat nem tettél, ami indokolná ezt a szembefordulást. Tulajdonképpen, még ha szemrehányást tett is neked, te barátságos maradtál. Hihetetlen számodra az a méreg, amelyet veled kapcsolatban másokra szór - hazugságok, sértõ szavak, manipulációk. És a seb még mélyebb, mert a barátod volt.
Néhány olvasó megkérdezheti, "Tényleg történhetnek ilyen dolgok Krisztus testében? Nem értem hogyan lehetne ez igaz akárcsak egy keresztény esetében is." Szomorúan kell mondanom, hogy mindezek túlságosan is igazak.
Ismerek egy istenfélõ üzletembert, akit meghívtak, hogy egy keresztény szervezet rendezvényén szolgáljon. Az elsõ megbeszélésen megdöbbentette az a politikai csatározás és a belsõ harc, aminek tanúja volt. Összezavarodva hívott föl, és kérdezte, "Ez így folyik minden szolgálatban? Számítani szoktam ezekre a dolgokra az üzleti életben, de elbátortalanít, amit ezek között a férfiak között láttam és hallottam. Képtelenek voltak leülni Krisztus szellemében, és megoldást találni nézeteltéréseikre."
Elmondom neked, lehetetlen igazából szentnek lenni Jézus azon parancsának való engedelmesség nélkül, hogy szeressük egymást. Jézus azt mondta, "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedbõl, teljes lelkedbõl és teljes elmédbõl. Ez az elsõ és nagy parancsolat" (lásd Máté 22, 37-40). Valójában Isten azzal próbálja meg szeretetünket iránta, hogy milyen szeretetet tudunk mutatni keresztény testvéreink iránt. "Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyûlöli a maga atyjafiát, hazug az: mert a ki nem szereti a maga atyjafiát, a kit lát, hogyan szeretheti az Istent, a kit nem lát?" (1 János 4, 20)
Énekelheted Isten dicséretét a gyülekezetben, szolgálhatsz élelemmel az otthontalanoknak - de ha bármiféle haraggal viseltetsz akárkivel szemben, Isten iránti szereteted hiábavaló. Az ige azt mondja, hogy ha gonoszat forralsz valaki ellen a szívedben, akkor nyíltan képmutató vagy Isten szemében.
Azoknak a szeretete, akik megsebeztek bennünket nem egy lehetõség, hanem parancs. "Ez pedig az õ parancsolata, hogy higyjünk az õ Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, a mint megparancsolta nékünk." (1 János 3, 23) "Ezeket parancsolom néktek, hogy egymást szeressétek." (János 15, 17)
Tiltakozhatsz, "Uram, szolgálni, dicsérni, imádni foglak, áldozom neked, de ne várd el tõlem, hogy elhagyjam ezt a sérelmet. Bárcsak megértenéd a fájdalom mélységét, amelyen keresztül mentem, nem várnád ezt el tõlem! Erre már nem vagyok képes"
De - képes vagy rá! Jézus azt mondja, hogy minden hatalmat nekünk adott az ellenségen. Szent Szelleme képessé tesz bennünket a megbocsátásra még akkor is, ha mélyen megbántottak bennünket.
Tudjátok, Krisztus testének tagjaiként aszerint az iránymutatás szerint kell reagálnunk, amit fejünk, Jézus adott. Gondolj bele: egy ujjad sem mozdul, szemhéjad sem rebben anélkül, hogy agyad ne irányítaná. Így hát ha Krisztus a fejünk, akkor valamennyi tagnak az õ gondolatai szerint kell mozdulnia. És õ világosan kifejezte, hogy mit gondol errõl a dologról: "Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, miképen az Isten is a Krisztusban megengedett néktek." (Efézus 4, 32)
Krisztus bölcsessége szerint cselekszel? Vagy önfejûsködsz függetlenül tõle? Megbocsátottál ellenségeidnek szeretetben, ahogy Jézus is megbocsátott neked? Vagy még mindig haragot hordozol, és bûneid gyûlnek ellened?
Isten parancsa, hogy szeressük ellenségeinket gyakran keserû, rosszízû orvosságnak tûnik. De akárcsak a ricinusolaj, amelyet gyerekkoromban kellett lenyelnem, olyan orvosság, amely gyógyít. Sok keresztény nem akarja bevenni ezt a gyógyszert. Látják, hogy az írások kinyilatkoztatták, de messzemenõen tartózkodnak tõle. Még mindig igaznak érzik magukat megvetve ellenségeiket
Azonban Jézus nagyon világosan kijelenti: "Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyûlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyûlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket." (Máté 5, 43-44)
Jézus itt ellentmondott a törvénynek? Egyáltalán nem. õ azzal a testiséggel szállt szembe, amely a törvényre is hatással volt. Abban az idõben zsidó csak másik zsidót szerethetett. Egy zsidó nem rázott kezet pogánnyal, sõt azt sem engedte, hogy köntöse súrolja egy kívülálló ruháját. Azonban nem ez volt a törvény lényege. A törvény szent volt, azt tanította, hogy "Ha éhezik, a ki téged gyûlöl: adj enni néki kenyeret; és ha szomjúhozik: adj néki inni vizet; mert eleven szenet gyûjtesz az õ fejére, és az Úr megfizeti néked." (Példabeszédek 25, 21-22)
Jézus szintén az Ószövetségre hivatkozott a sebekkel és sérelmekkel kapcsolatban. Kijelentette, "Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért és fogat fogért. Én pedig azt mondom néktek: Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem a ki arczul üt téged jobb felõl, fordítsd felé a másik orczádat is." (Máté 5, 38-39)
A mózesi törvény szerint, ha valaki sérelmet okozott, hasonlóval kellett kiegyenlítenie - sebet sebért, csapást csapásért. Azonban ez nem volt így Krisztus kegyelemmel teli szolgálatában. Valójában Jézus parancsa, hogy szeressük felebarátainkat, vonatkozott ellenségeinkre is.
Megkérdezheted, "Elvárják tõlünk, hogy gonosz embereket szeressünk - abortuszt végzõ orvosokat, gátlástalan politikusokat, homoszexuális aktivistákat, akik azt állítják, hogy Jézus homokos volt? Nem azt mondja a Biblia, hogy kiáltsunk a bûn ellen, és hevesen álljunk ellene a gonoszul cselekvõknek?" De, azt mondja. De az emberek gonosz tetteinek kell ellene állnunk, anélkül, hogy a személyüket utálnánk.
Lehet, hogy el szeretnéd mondani Dávid imáját: "Ne gyûlöljem-é, Uram, a téged gyûlölõket? Az ellened lázadókat ne útáljam-é? Teljes gyûlölettel gyûlölöm õket, ellenségeimmé lettek! (Zsoltárok 139, 21-22) Azonban Dávid végül felfedezte a törvény könyörületes szellemét. Megtanulta, lehetséges valakinek a gonoszságát utálni, anélkül, hogy magát a személyt utálná. Azt írta: "A pártoskodók cselekedetét gyûlölöm" (Zsoltárok 101, 3). "Gyûlölöm azért a hamisságnak minden ösvényét" (119,104). "A hamisságot gyûlölöm és útálom " (119, 163).
Fontold meg Jézus példáját. Azoknak az idõknek minden hatalmi formájának összegzett gonoszságával kellett szembenéznie - kormányhivatalnokokkal, politikusokkal, egyházi vezetõkkel. Ezek mindnyájan Krisztus ellenségévé tették magukat, rosszindulatúan összegyûlve ellene. Azonban óriási fájdalmai közepette - a halál legszélén - is Jézus így imádkozott, "Atyám! bocsásd meg nékik" (Lukács 23,34).
Istvánnak minden joga megvolt rá, hogy ellene álljon az õt megkövezõknek. Ujjal mutathatott volna azokra a korrupt vallási vezetõkre, mondván "Még találkozunk az ítélet napján. Ezt nem ússzátok meg. Isten meg fog büntetni benneteket ezért a bûnért." De ehelyett István követte Jézus példáját. Így imádkozott, "Uram, ne tulajdonítsd nékik e bûnt!" (Cselekedetek 7, 60)
Amikor Miriam zúgolódva kelt fel fivére, Mózes ellen, halálos bûnt követett el. És Isten hûséges volt, hogy bosszút álljon Mózesért, megverve testvérét leprával. Azonban Mózes nem örült Miriam szenvedésének. Szívbõl elszomorodott, és gyógyulásért könyörgött Istenhez. "Isten, kérlek, gyógyítsd meg õt!" (4 Mózes 12,13)
Pálnak képmutatók hízelegtek, akik aztán ócsárolták, sértegették és rágalmazták. A különféleség széles skáláján álló emberek kerültek szembe Pállal - gonosz politikusok, egész közösségek, római szodomiták, akik utálták õt amiatt, hogy kiállt homoszexuális gyakorlatuk ellen. Még gyülekezetek is felkeltek ellene. Felbõszült tanítók, irigykedve a látomásokra, amelyekben Pálnak része volt, kigúnyolták és félremagyarázták õt. Mások azzal vádolták, hogy pénzzel élt vissza.
Ne ess tévedésbe - Pál utálta ezeknek az embereknek a bûneit. Tévelygésük elszomorította, és felemelte szavát tévelygésük ellen. De sohasem hagyta abba az emberek szeretetét, vagy az imádkozást a lelkükért. Így tett bizonyságot, "Ha szidalommal illettetünk, jót kívánunk; ha háborúságot szenvedünk, békességgel tûrjük; ha gyaláztatunk, könyörgünk" (1 Korinthus 4, 12-13). Pál követte Jézus példáját. Ahogy Péter írta Krisztusról, "A ki szidalmaztatván, viszont nem szidalmazott, szenvedvén nem fenyegetõzött; hanem hagyta az igazságosan ítélõre " (1 Péter 2,23).
Utálhatjuk a kormánytagok erkölcstelen cselekedeteit. Utálhatjuk a homoszexuálisok, az abortuszt támogatók és valahány Krisztust megvetõ ember bûnét. De az Úr azt parancsolja nekünk, hogy szeressük õket mint embereket - embereket, akikért Jézus meghalt. És azt parancsolja nekünk, hogy imádkozzunk értük.
Ehelyett azonban gyakran tréfálkozunk a kárukra. Sok viccet meséltem, és sok viccen nevettem elnökünkrõl. Hiszem, hogy az abortusszal kapcsolatos álláspontja utálatos Isten szemében, és a vérem forr fel tõle. De ez nem ment fel engem az alól, hogy komolyan vegyem örökkévaló lelkét. Ha akár egyszer is egy személyt vetek meg a mögötte álló alapelvek helyett, nem képviselem igazán Krisztust.
Hiszem, hogy Jézus nevét meggyalázza az a mód, ahogyan sok keresztény reagál a gonoszul cselekvõkre. Azok ellen kelünk fel, akikért imádkoznunk kellene. Úgynevezett hívõk abortuszklinikákat robbantottak föl, abortuszt végzõ orvosokat gyilkoltak meg, öklüket rázták dühösen a felvonuló homokosokra. Ezek egyike sem Krisztusi szellem. Akkor vagyunk erõsek, amikor térdelünk, nem amikor öklünket rázzuk vagy dühösen ítélkezünk.
Hogyan reagáljunk azokkal a keresztényekkel kapcsolatban, akik ellenségeinkké tették magukat? Jézus parancsa, hogy szeressük õket, három dolgot cselekedve: 1.Áldjuk õket 2.Tegyünk velük jót 3.Imádkozzunk értük. "Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyûlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket." (Máté 5, 44)
Vizsgáljuk mg most életünket e három dolog fényében, hogy lássuk engedelmesek vagyunk-e fejünknek Krisztusnak.
1. "Áldjátok azokat, akik titeket átkoznak". Mit jelent pontosan az áldani? a görög áldani szó itt arra utal "azt mondani, ami jó és épületes, hangosan a szájjal". Nem csak jó dolgokat kell gondolnunk ellenségeinkrõl, hanem nyitottan kell hozzájuk beszélnünk.
Én teljesen kudarcot vallottam ezzel a paranccsal kapcsolatban. Emlékszem egy alkalomra, amikor néhány ember, akiket igazán szerettem felkelt ellenem, zaklatva engem, szemrehányást téve nekem. Ez volt a legfájdalmasabb, amit valaha is elszenvedtem, felemésztve gondolataimat éjjel és nappal. Valahányszor alkalmam volt rá kiöntöttem a szívemet bárkinek, aki meghallgatott.
Egy nap egy kedves pár a szolgálatból megkért, hogy ebédeljünk velük feleségem, Gwen és én. Röviddel azután, hogy leültünk, elkezdtem rájuk ontani a terheimet. Sérelmem minden részletét elmondtam - minden kimondott hazugságot, minden ejtett sebet. Az a pár sohasem jött rá, hogy mi volt rájuk olyan hatással. Egy órával, vagy valamivel több idõvel késõbb meglepõdve távoztak. Amikor Gwenre néztem, elkedvetlenedést láttam a szemében. Akkor kezdett derengeni a számomra - de amit kimondtam, azt kimondtam.
Késõbb megtudtam, hogy ez a kedves pár sérelmeket hordozott - azért akartak olyan kétségbeesetten találkozni velünk. Még csak meg sem kérdeztem hogy mennek a dolgaik. Szóhoz sem jutottak - és üresen, szárazon, elégedetlenül távoztak. Bárcsak engedelmeskedtem volna Jézus parancsának, hogy áldjam üldözõimet jó dolgokat mondva róluk, ez a pár áldást kapott volna. Ehelyett szellemileg letörve mentek el.
2. "Jót tegyetek azokkal, akik titeket gyûlölnek". Mit jelent az, hogy tegyünk jót azokkal, akik szemben állnak velünk? A görög jelentés itt magában foglalja a "megbecsülést" és a "helyreállítást". Jézus lényegében azt mondja, "Tegyél meg mindent ami hatalmadban áll ellenséged gyógyulása és a Sátán csapdájából való kiszabadulása érdekében. Te tudod, hogy amit ez a személy tesz az gonosz. Ne a saját sérelmedre, hanem az ellenséged lelkének megtévesztettségére koncentráld figyelmedet."
Krisztus tulajdonképpen azt parancsolja nekünk, hogy érezzük át üldözõink lelket kárhoztató állapotát. Nem találhatunk megnyugvást abban a gondolatban, hogy egy napon Isten megbosszulja ellenünk elkövetett bûneiket. Ehelyett imádkoznunk kell értük. Meg kell próbálnunk ledönteni minden falat, ami átok lehet a számukra, és erõfeszítést tenni annak érdekében, hogy hidat építsünk irányukba.
Jézus megígérte, " A kiknek bûneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak; a kikéit megtartjátok, megtartatnak" (János 20, 23). A megbocsátás azt jelenti "teljesen elfelejteni, lemondani róla, elvetni". Természetesen senki sem bocsáthatja meg az Isten ellen elkövetett bûnöket. Csak Krisztus teheti ezt meg, a kereszten végzett munkája által. De megbocsáthatjuk azokat a bûnöket, amelyeket ellenünk követtek el. Jézus azt mondja, "Ha megbocsátjátok azokat az ellenetek elkövetett bûnöket, én is megbocsátom a mennyben. Megbocsátok neki miattad."
Krisztus parancsa itt nagyon egyszerû: "Tedd meg az elsõ lépést. Ne várj - ne szalaszd el a lehetõséget -, mert ellenséged lelke úgy kerülhet az örökkévalóságba, hogy még mindig hordozza a bûnt. Legyél te az elsõ, aki a kibékülést keresi. Természetesen lehet, hogy a kedvességedet elutasítják. De ha elfogadják, akkor azzal a tudattal állhatsz meg az ítélet napján, hogy ellenséged nem esik ítélet alá az ellened elkövetett bûn miatt.
3. "Imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket." Ezt a fõpap kötelezettségei illusztrálják. Elõször is a törvény megkövetelte a paptól, hogy vágja le az áldozatot, és helyezze az oltárra az emberek bûneiért. Másodszor a papnak imádkoznia kellett a közösségért, közbenjárva a nevükben.
Ez a papi munka a kereszten került demonstrálásra. Jézus mindkettõt elvégezte: Elõször áldozott a bûnökért, saját testével. Aztán imádkozott megbocsátásért az embereknek, beleértve saját üldözõit is. És most is éppen közbenjár az ellenségeidért. "És ha valaki vétkezik, van Szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus." (1 János 2,1) Jézus egy szószóló, még azoké is, akik kihasználtak és üldöztek téged. Így hát, ha õ közbenjár a lelkeikért, hogyan maradhatsz te az ellenségük? Ez egyszerûen lehetetlen.
Pál azt írja, "adjatok helyet ama haragnak" (Róma 12, 19). Röviden azt mondja, "Szenvedjétek el a rosszat. Tegyétek le, és menjetek tovább. Nyerjetek szellemi életet." Egyébként, ha elutasítjuk az elszenvedett sérelmek megbocsátását, ezekkel a következményekkel szembesülhetünk:
- Bûnösebbekké válunk, mint az a személy, aki a sebet okozta.
- Isten kegyelme és megbocsátása megszûnik irányunkban. Aztán, ha a dolgok elkezdenek rosszra fordulni életünkben, nem akarjuk megérteni, mert engedetlenek lettünk.
- Üldözõnk zaklatása folytatódik, hogy békénk felmorzsolódjon. õ lesz a gyõztes, sikeresen okozva nekünk állandó sebet. És õ nevetve megy tovább az útján, mi pedig a dühtõl fulladozunk.
- Mivel a Sátán sikeresen visz bele a bosszúállás gondolatába, képes lesz arra is, hogy halálos bûnökbe vigyen bele. És ezzel messze rosszabb bûnökbe esünk.
A Példabeszédek írója azt tanácsolja, "Az embernek értelme hosszútûrõvé teszi õt; és ékességére van néki elhallgatni a vétket." (Példabeszédek 19, 11). Más szavakkal, ne tegyünk semmit, amíg haragunk le nem lohad. Ne hozzunk döntést, ne vigyünk véghez semmilyen tettet amíg mérgesek vagyunk. Továbbmenve, dicsõséget hozunk mennybéli atyánknak valahányszor elnézünk egy sérelmet és megbocsátunk egy ellenünk elkövetett bûnt. Ha így teszünk, ez jellemünket építi. Már olvastuk, hogy ha úgy reagálunk, ahogy Jézus tette, "az Úr megfizeti néked" (példabeszédek 25, 22). Amikor megbocsátunk, ahogy Isten megbocsát, a kegyelemnek és az áldásnak olyan kinyilatkoztatását kapjuk, amelyet addig sohasem.
Dicsõség az õ szent Nevének!