A Hit bensõséges közvetlenség nélkül egyáltalán nem Hit

Jézus kijelentése Lukács Evangélium 18.-ik fejezetében mindig egy kérdésként állt elõttem, ".mindazáltal az embernek Fia mikor eljõ, avagy talál-e hitet a földön?" Mit jelenhet ez? Ha napjainkban, megfontolás alá vetem Jézus Krisztus Egyházát úgy érzem, hogy az elõzõ nemzedékek nem koncentráltak olyan mértékben a hit kérdésén mint jelen nemzedékünk.

Mindenki hitrõl beszél. Prédikációk telve vannak ezzel a témával. Hit szemináriumok és konferenciák találhatók mindenütt az országban. Keresztény könyves boltokban a polcok telve vannak könyvekkel, melyek ezzel a tárggyal foglalkoznak. Hívõk sokasága áramlik ilyen témájú gyûlésekre, hogy megerõsödjenek hitükben.

Ma hit-lelkészek, hit tanítók, hit mozgalmak még hit gyülekezetek is léteznek mindenütt. Világos, hogy ha van egy téma, amiben prédikátorok specializálnak az a "hit" témája.

Mégis, szomorú, hogy amit legtöbben hitnek neveznek igazában nem hit. Az igazság az, hogy Isten vissza fogja utasítani a legtöbb hit nevében gyakorolt igyekezeteinket. Egyszerûen nem fogja elfogadni. Miért? Mert ez a hit korrupt.

Sok prédikátor a hit témáját teljesen humanizálja. Úgy magyarázzák mintha a "hit" csakis személyes jólétet és önszükséglet kielégítését szolgálná. Hallottam egyes pásztorok kijelentéseit, pl. "A hitet nem úgy kell értelmezni, hogy Istent kérjük szükségleteink megadására, hanem kérnünk kell Õt álmaink kielégítésére. Ha tudsz álmodni, akkor mindaz tiéd lesz."

Az ilyen "földi" hit amit prédikálnak, ebben a világban gyökeredzik: materiális. Arra sürgeti a hívõket, hogy imádkozzanak: "Uram, áldj meg engem, tegyél sikeressé, csak adj." A világ elveszett állapota nem kerül megfontolásra. Nem tudom elég erõsen hangsúlyozni: ez a fajta hit nem az a hit, amit Isten elvár tõlünk. Nem nyereségrõl hanem Istenfélelemrõl, Istenhez hû életrõl van szó.

Van egy különösen veszélyes hit-tan terjedõben. Azt hirdeti, hogy a legistenfélõbb hívõk azok, akik "feldolgozták" hitüket nyereségre és kényelmes életre. Ebben a tanban hívõknek azokat kell utánozni, akik a legnagyobb és legdrágább autókat hajtják, és a legnagyobb legpazarabb házakban élnek.

Ez egy abszolút eretnekség. Ha ez igaz lenne, akkor a legszentebb hívõk használnák ki anyagilag embertársaikat. Azt jelentené, hogy napi figyelmünk mindenféle módon a nyereségen lenne. Ez egész egyszerûen nem Jézus Krisztus Evangéliuma!

De üzenetem hangsúlya nem a "jóléti" prédikátorokon vagy személyes nyereség tanán van, hanem azokon, akik valóságosan szeretik az Úr Jézust és akik olyan hit által akarnak élni, ami kedves elõtte. Üzenetem minden hívõ számára az, hogy az igazi hit Krisztussal való bensõséges közvetlenségbõl ered. Ténylegesen, ha valakinek a hite nem az ilyen közeli kapcsolatból ered az a hit nem hit az Úr elõtt.

Amint olvassuk Zsidókhoz írt levél 11.-ik fejezetét, az említett személyek életében találhatunk egy közös nevezõt. Mindegyikben található egy olyan karakter, amit az Úr kedvel. Mi ez az elem? Hitük egy mély, az Úr iránti bensõséges kapcsolatból eredt.

A tény az, hogy lehetetlen olyan hittel rendelkezni, amit Isten kedvel a vele való közvetlen kapcsolat nélkül. Mit értek közvetlen kapcsolat alatt? Egy olyan az Úrral való közelségrõl beszélek, amely mély vágyódásból ered. Ez a fajta kapcsolat pedig egy közeli személyes köteléket jelent. Abból ered, hogy az Úr iránti vágyódásunk mélyebb, mint életünkben akármi más iránt.

Nézzünk csak meg négy példát, melyben hittel eltelt Isten szolgáiról van szó a Zsidókhoz írt levél 11.-ik fejezetében:

Az elsõ, Ábel. Az írások mondják, "Hit által vitt Ábel becsesebb áldozatot Istennek, mint Káin, ami által bizonyságot nyert afelõl, hogy igaz, bizonyságot tevén az õ ajándékairól Isten, és az által még holta után is beszél." (Zsidók levele 11:4)
Szeretnék rámutatni több fontos dologra ebben a szövegben. Elõször, Isten maga tanúskodott Ábel ajándékairól, vagy ajánlatairól. (Jegyezd meg, hogy több ajánlásról van szó. Ábel világos, hogy gyakran ajánlott áldozatokat.)

Ábelnek egy oltárt kellett építeni az Úr számára, ahol felajánlotta nemcsak a hibátlan bárányokat áldozatként, de azok kövérjét is. Az ige mondja, "És Ábel is vitt az õ juhainak elsõ fajzásából és azoknak kövérségébõl." (Mózes I. 4:4)

Mit szimbolizál a kövérje itt? Mózes 3.-ik könyve írja, "És füstölögtesse el azokat a pap az oltáron tûzáldozati eledelül, kedves illatul. A kövérje mind az Úré legyen." (Mózes III. 3:16) Röviden, a kövérje eledel az Úr számára.

Tudniillik, hogy a kövérje volt az a rész mely egy kedves felszálló illatot okozott. Ez a része az állatnak gyorsan fellángolt és elégett mely adta a kedves illatot. Az Úr a kövérjérõl mondta, "Örökkévaló rendtartás legyen a ti nemzettségeiteknél minden lakhelyeteken: semmi kövért és semmi vért meg ne egyetek." (3:17) A kövérje az Úré.

A kövérje itt egy típus olyan imára vagy közbensõ kapcsolatra mely Isten szemében elfogadható. A titkos elzártságunk imája mint Istenhez felemelt szolgálatot jelent. És az Úr maga kijelenti, hogy az ilyen bensõséges imádása az Úr személyének olyan mint egy kedves illat.

Ábel esetében olvassuk ezt elõször megemlíteni. Ábel az állati áldozatot és annak kövérjét teljes mértékben elégedte az Úr elõtt az oltáron. Addig várt az Úr jelenlétében, míg az áldozat illata az egekig szállt.

Ezért a Zsidókhoz írt levélben, az Új Testamentumban Ábel az egyike a 11-nek akiket hitükrõl említettek meg. Típusa lett egy olyan szolgának, akinek közvetlen kapcsolata volt az Úrral és a legjobbját ajánlotta Istennek. Amint a Zsidók könyve kijelenti, Ábel példája az élõ igazi hitnek:

".és azáltal még holta után is beszél." (Zsidók 11:4)

Hogyan tett szerre Ábel ilyen hitre? Csak gondold el a bámulatos beszélgetést amit Ábel hallott szüleitõl, Ádám és Évától. A házaspár nyilánvalóan beszélgetett a korai évekrõl az Éden kertjében az Úrral. Kétségtelenül említették a csodálatos idõket, mikor Istennel közeli kapcsolatban voltak, mikor beszélgettek Istennel a hûvös alkonyat idején.

Csak képzeld el, hogy milyen gondolatok nyüzsögtek Ábel eszében, mikor hallott ezekrõl. Valószínûleg gondolta, "Milyen csodálatos lehetett. Apám és anyám egy közeli kapcsolatban éltek a világ Teremtõjével."

Míg Ábel tûnõdött ilyesmiken, egy elhatározás formálódott szívében: elhatározta, hogy nemcsak nem fog szüleinek tradícióján és emlékein élni, hanem keresni fogja saját kapcsolatát Istennel, és az Õ érintését.

Lehetséges, hogy Ábel mondta magában, "Nem akarok hallani a múlt emlékeirõl, hanem magam akarom ismerni a Teremtõt, a jelenben. Szeretnék kapcsolatban lenni az Úrral és társalogni vele."

Ez a fajta "kövérje" amit nekünk is ajánlani kell az Úrnak. Mint Ábel, idõnk legértékesebb részét kell néki ajánlanunk, személyes titkos imáinkon keresztül. És elegendõ idõt kell ott töltenünk jelenlétében engedve, hogy közvetlen imádásunk áldozatát "feleméssze".

Most hasonlítsd össze Ábel áldozatát Káinéval. Káin gyümölcsöt hozott az Úrnak, melynek felajánlása nem követelt egy oltárt. Nem volt "kövérje", sem olaj, semmi sem, amit a tûz felemészthetett volna. Mindez nem eredményezett kedves égbe-szálló illatot.

Más szóval nem volt közvetlenség, sem személyes kapcsolat Káin és az Úr között. Káin olyan áldozatot hozott mely nem kívánta meg, hogy Isten jelenlétében maradjon, hogy Istennel való kapcsolatot keressen. Ezért hívja a Szentírás Ábel áldozatát "kitûnõbb"-nek, mint Káinét.

Ne tévesszen meg: Isten elfogadta Káin áldozatát is, de az Úr a szívre tekint és tudta, hogy Káin nem vágyódott jelenléte után. Ez nyilvánvaló volt az áldozatban, amit Káin ajánlott.

Véleményem szerint, Káin sok mai hívõt reprezentál. Az ilyen hívõk minden héten mennek templomba, imádják az Urat és kérik áldását jólétükre. De nincsen vágyódásuk személyes kapcsolatra az Úrral. Szeretnék, ha a Mennyei Atya imájukra válaszolna, de nincs vágyuk egy személyes kapcsolatra vele. Nem keresik orcáját, nem esedeznek közelségére és együttlétre. Mint Káin, egyszerûen nem kívánnak Isten jelenlétében idõzni.

Ezzel ellentétben, a közvetlen, hûséges szolga keresi életében Isten érintését. Mint Ábel, nem elégszik meg kevesebbel. "Úgy döntöttem, hogy annyi idõt adok az Úrnak amennyit Õ kíván tõlem a velem való kapcsoltra. Vágyakozok, hogy halk hangját halljam, amint beszél hozzám. Így addig maradok jelenlétében, amíg megelégedettségét tudatja velem."

Énok ugyancsak közeli kapcsolatot élvezett az Úrral. Ténylegesen a közvetlen kapcsolat olyan intim volt, hogy az Úr elragadta õt még mielõtt élete a földön véget ért volna. "Hit által vitetett fel Énok, hogy ne lásson halált és nem találták meg, mert Isten felvitte õt. Mert felvitetése elõtt bizonyságot nyert afelõl, hogy kedves volt Istennek." (Zsidókhoz írt levél, 11:5)
Miért választotta Isten Énokot? A kezdõ sorok ebben a szövegben világosan kimutatják: mert hite volt. Továbbá a záró sorok elmondják, hogy Énok hite tetszõ, kielégítõ volt az Úr elõtt. A "tetszõ, kielégítõ" szónak gyökere görögben azt jelenti, hogy teljes egységben, megértésben volt az Úrral. Röviden, Énoknak olyan közeli kapcsolata volt az Úrral mint ember azelõtt vagy azóta nem élvezett. És az ilyen intim közelség tetszett az Úrnak.

A Szentírás mondja, hogy Énok az Úrral járt miután Matuzsálemet nemzette. Énok 65 éves volt ekkor. Ezután 3oo évet töltött közeli kapcsolatban az Úrral. A Zsidókhoz írt levél világossá teszi, hogy Énok olyan állandó közeli kapcsolatban volt az Atyával, hogy magához vette. Az Úr lényegében mondta Énoknak, ".nem tudlak tovább fejleszteni a földi mivoltodban. Hogy még közelebb légy, hozzám kell hogy jöjjél." És Isten elragadta Énokot a dicsõségbe.

A Szentírás szerint, ami tetszett Istennek, az a közeli kapcsolat volt Amennyire ez olvasható, ez az ember nem követett el csodákat, nem hozott létre mélyre ható teológiát, semmilyen hatalmas tettet nem követett el a Szentírás szerint. Ehelyett ennek a hittel telt embernek életérõl csak azt olvassuk, "Énok Istennel járt."

Közeli kapcsolata volt az Atyával és élete egy hitvallás arra, hogy mit jelent egy hitben élõ ember élete Isten közelségében.

Következõ példánk egy másik emberrõl szól, aki Istennel járt, ez Noé volt. Ugyancsak a Zsidókhoz írt levél mondja, "Hit által tisztelte Istent Noé mikor megintetvén a még nem látott dolgok felõl, háznépe megtartására bárkát készített, amely által kárhoztatta e világot és a hitbõl való igazságnak örökösévé lett." (Zsidókhoz írt levél 11:7)
Amint olvassuk Mózes I könyvében ennek az embernek történetét, azt fedezzük fel, hogy "Noé kegyelmet talált az Úr elõtt." (Mózes I. 6:8) A következõ vers pedig elmondja hogy miképpen talált kegyelmet Noé: ". Istennel járt Noé." (6:9) Noé tisztán ismerte és hallotta Isten hangját. Mikor az Úr beszélt hozzá, õ egyszerûen engedelmeskedett. Újra és újra olvassuk, "Mondta azért Isten Noénak . és úgy cselekedett Noé amint parancsolta néki Isten." (lásd:6:13, 22; 7:1, 5; 8:15, 18)

Csak próbáld elképzelni mindazt az idõt, melyet Noé Istennel töltött. Kellett, hogy részletes útmutatást kapjon az Úrtól a bárka építésére. Mégis Noé kapcsolata Istennel mélyebbre ment mint ez. A Szentírás azt mondja, hogy az Úr megosztotta szívének érzéseit Noéval, azáltal, hogy feltárta elõtte terveit az emberiség jövõjét illetõen

Ábrahám ugyancsak közeli kapcsolatban volt az Úrral. Isten maga írja le ezt a kapcsolatot, "Izráel.Ábrahámnak az én barátomnak magva." (Ézsaiás 41:8) Ugyancsak az Új Testamentumban, "Hitt pedig Ábrahám az Istennek és tulajdoníttatott néki igazságul, és Isten barátjának neveztetett."(Jakab 2:23)
Micsoda hihetetlen dicséret az, hogy valaki Isten barátjának volt nevezve. Legtöbb keresztény ismeri és énekli a himnuszt, " Micsoda barátunk van Jézusban ." De ezek a bibliai szövegek értetik meg velünk ennek a barátságnak az igazi értelmét. Hogy a világrendszer Teremtõje egy embert barátjának nevezzen emberileg hihetetlennek tûnik. De megtörtént Ábrahámmal és arra mutat, hogy milyen mély intim kapcsolata volt az Úrral.

A héber szó a barátra Ézsaiás könyvében, szeretetet, közelséget jelképez. És a görögben, Jakab kifejezése a barátra egy kedves, közeli embert jelent. Mindkét fordításban egy mély megosztozott kapcsolatot érezhetünk.

Minél közelebb növekedünk Krisztushoz, egyre nagyobb a vágy, hogy teljesen jelenlétében éljünk. Továbbá, tisztábban kezdjük látni, hogy Jézus a mi igazi alapunk.

A Szentírás mondja, hogy Ábrahám "várta az alapokkal bíró várost, melynek építõje és alkotója az Isten" (Zsidókhoz írt levél 11:1o) Ábrahámnak semmi sem volt állandó ebben az életben. Az Ige írja, hogy Ábrahámnak ez a világ "idegen volt", életét nem gyökerezte ide.

De Ábrahám nem volt misztikus. Nem volt aszkéta, aki egy szellemi ködben élt. Ez az ember földi életet élt, világi ügyekben tevékenykedett. Családjának nyájában állatok ezrei voltak. És annyi szolgája volt, hogy ezek egy hadsereget képeztek. Nagyon is elfoglalt ember kellett hogy legyen, aki vásárolt és eladott juhokat, kecskét, teheneket.

De valamiképpen, sok üzleti ügyeinek és felelõségeinek ellenére is talált idõt az Úrral való közeli kapcsolatra. És mivel közel járt az Úrral egyre inkább elégedetlenné lett a világgal. Ábrahám gazdag ember volt, nagy vagyona volt mely elfoglalttá tehette volna õt, mégis semmi ebben az életben nem vonta el a mennyei országra való vágytól. Minden nap, jobban és jobban vágyódott arra a mennyei helyre.

Az a mennyei hely, amire vágyódott, igazában nem egy hely volt, hanem inkább az, hogy az Atyával lehessen. A héber szó a "mennyei ország"-ra a PÁTER, ami pedig Atyát jelent. Ábrahám egy olyan helyet keresett, ahol az Atyával lehetett együtt.

Mit jelent mindez számunkra, ma? Azt jelenti, hogy a mennyei ország felé való sóvárgásunk nemcsak valami jövõbeli valami, hanem naponta kereshetjük az Atya jelenlétét.

A Zsidókhoz írt levél mutatja, hogy mind a négy ember, akit itt említettünk-Ábel, Énok, Noé, és Ábrahám hitben haltak meg (lásd a 11-ik fejezetet). Mindegyikük koruk szellemétõl elválasztva élt. Mindegyikük keresett egy másik országot. Ez a világ egyszerûen nem volt végleges otthonuk.

Mégis ez nem azt jelentette, hogy csak vártak míg mennybe mehettek, hogy közelséget élvezhessenek az Atyával, ellenkezõleg. Mint zarándokok, akik ezen az életen csak áthaladtak, állandóan keresték az Úr jelenlétét. Semmi ezen a világon nem volt képes hátráltatni õket abban, hogy mélyebb és közelebbi kapcsolatban járjanak az Atyával.

Hittel telt példájuk azt mondja: "Egy olyan helyet keresek ahol közelebb lehetek az Atyához. Ez a hely nem található ebben az életben, vagy abban amit ez a világ tud ajánlani. Értékelem Isten áldásait, sok ajándékát melyet szeretett családomban adott és Istenfélõ barátaimban, de tudom, hogy egy sokkal nagyobb szeretet található az Atyával."

A Zsidókhoz írt levél 11.-ik fejezete beszél többiekrõl kiknek közeli élete és hite kedves volt az Úr elõtt. Hit által ezek a szolgák nagy csodákat és bámulatos dolgokat mûveltek. Amint életüket megvizsgáljuk, látható, hogy hasonlítottak vágyaikban egymáshoz: mindegyikük hátat fordított ennek a világnak és élvezeteinek, hogy közel lehessenek az Úrhoz.

Hogy van ez veled? El tudod ugyanezt mondani? Szívedben vágysz közelebb lenni az Úrhoz? Van egy növekvõ elégedetlenség benned a világ dolgai iránt? Vagy az átmeneti világi dolgok vonzanak?

Márk negyedik fejezetében a történet meséli, hogy Jézus és tanítványai egy alkalommal a viharos tengeren találták magukat. Jézus éppen lecsendesítette a hullámokat egy egyszerû paranccsal. Ezután tanítványai felé fordulva kérdezi, "Miért vagytok ily félénkek? Hogy van, hogy nincsen hitetek?" (Márk 4:4o)

Talán ez túl szigorúnak hangzik. Emberileg érthetõ, hogy ilyen nagy viharban féltek. De Jézus nem azért mondta ezt, hogy szidja õket, Inkább azt mondta, " Mindezután az idõ után míg velem voltatok, hogyan lehetséges az, hogy nem ismertek engem? Hogyan lehetséges, hogy ennyi ideig velem voltatok és nem ismertek közvetlenül?"

Igazában a tanítványok bámulattal nézték a csodát, amit Jézus tett. A Szentírás azt mondja: "És megfélemlettek nagy félelemmel és ezt mondták egymásnak: Kicsoda hát ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek néki?" (4:41)

El tudod ezt képzelni? Jézus saját tanítványai nem ismerték Õt. Személyesen választotta ki és hívta õket, hogy kövessék Õt. És vele együtt szolgálták a sokaságot. Gyógyítottak és éhes tömegeket etettek. Mégis, még mindig idegenek voltak és nem ismerték Jézust, hogy ki is volt Õ igazán.

Tragikusan, ma is igaz ez. Keresztények sokasága "együtt volt a hajóban" Jézussal, szolgált vele, tömegekhez prédikáltak nevében, de igazában nem ismerik Mesterüket. Nem töltöttek bensõséges közvetlen idõt jelenlétében. Soha nem ültek csendben, szívüket megnyitva, várakozva és hallgatva, hogy megértsék mit is akar a Mester mondani.

Egy másik jelenet, ami a tanítványok hitét illeti, található Lukács 17.-ik fejezetében. A tanítványok Jézushoz járultak és kérték Õt, "Növeljed meg hitünket!" (17:5)

Sok keresztény hívõ kérdezi manapság hasonlóan, "Hogyan szerezhetek hitet?" De nem keresik az Urat magát a válaszra. Ehelyett szemináriumokra rohannak melyek hitük megnövelését ígérik. Vagy könyveket vásárolnak, melyek tíz könnyû lépésben ígérik a hit megnövelését. Vagy száz kilométerekre utaznak, hogy valami jól ismert evangélistát vagy tanítót halljanak errõl.

Kétség nélkül mondom, hogy hited nem lesz erõsebb az ilyen módszerek által. Ha szeretnéd hited növelni ugyanazt kell tenned amit Jézus válaszolt ebben a fejezetben. Hogyan válaszolt hitre való kérelmükre? ". Felövezvén magadat, szolgálj nékem, míg én eszem és iszom."(17:8)

Jézus lényegében azt mondta, " Vedd fel a türelem köntösét, azután jöjj az asztalomhoz és egyél velem. Szeretném ha ételt szolgálnál fel nekem. Boldogan dolgozol egész nap nekem, most ülj le és beszélj velem. Olyan sok mindent szeretnék mondani neked."

Ne elégedj meg teológiai magyarázatokkal a hitet illetõleg. Ne keress többé lépéseket, hogy hitet szerezz. Csak zárkózz be Jézussal és hagyd, hogy beszéljen szívébõl hozzád. Az igazi hit a titkos közvetlen imában születik. Menj Jézushoz és tanulj Õtõle. Ha értékes idõt töltesz jelenlétében, lelkedben Õ fog egy olyan hitet teremteni, amit eddig soha nem ismertél. Higgyél nekem, mikor hallod az Õ halk hangját, hited bensõdben fel fog törni.

Az a hely, az a város Krisztusban van hit által. Benne található amiért õsapáink sóvárogtak. Az ígéretet, mit õk csak hit által láttak a jövõben és öleltek át, mi kaptuk meg.

Jézus mondta, "Ábrahám, a ti Atyátok örvendezett, hogy meglátja az én napomat; látta is és örült" (János 8:56). Ábrahám elõre látta a napot, mikor Krisztus jön a földre és felépíti az alapot amit látott. Örült annak tudatában, hogy abban az idõben az emberiség élni fog. Tudta, hogy zavartalan lesz a mennyeiekkel való közlekedésre és Istennel való közösségre.

Ma, azonban sok kereszténynek hiányzik ennek az ígéretnek a beteljesedése. Ehelyett, nyugtalanságban élnek, szükségtelenül. Rohannak ide-oda próbálva olyan hitet ébreszteni mely "eredményt" fog hozni. Állandóan tevékenykednek, rohannak "dolgoznak" Istennek, ami a végén csak terhet fog jelenteni. Soha sem nyugszanak Krisztusban. Miért? Mert egyszerûen nem zárkóznak be az Úrral, hogy csendes idõt töltsenek jelenlétében.

Ha szeretsz valakit, akkor azzal a személlyel akarsz lenni. Mindketten kívánjátok egymással megosztani életeteket, egymásnak felnyitni szívetek és közvetlen kapcsolatban lenni. Ugyanez igaz Jézussal való kapcsolatra is. Ha szeretjük Õt állandóan vággyal gondolunk arra, hogy: " Az Úrral akarok lenni és élvezni szeretném jelenlétét. Közel fogok húzódni hozzá és várakozni fogok jelenlétében amíg tudom, hogy meg lesz elégedve. Jelenlétében maradok, amíg hallom: " Menj most már és örvendezz szeretetemben."

Nemrégen hallottam az Úr halk hangját amint suttogott valamit imaórám után, "Dávid, kérlek ne menj még, maradj velem. Olyan kevesen vannak azok, akik beszélgetni akarnak velem, olyan kevesen szeretnek engem, olyan kevesen vannak, akik hallani akarják szívemet. Pedig olyan sok mindent szeretnék megosztani velük." Hangja majdnem könyörgõnek tûnt.

Ezután az Úr mondta, "Engedd meg, hogy megmutassam, hogy hol találod meg hitedet, Dávid. Hozzám való jöveteledben, abban, hogy várakozol rám és szolgálsz nekem, amíg hallod, hogy mi terheli szívem."

"Hited abban a növekvõ vágyban van, hogy jelenlétemben legyél. Abban, hogy elõre nézel és várakozol az idõre mikor velem lehetsz megint. Abban a kifejlõdött érzésben mely örömmel tölti el léted jelenlétemben."

"Ez többé nem egy feladat, nem egy törekedés, nem egy nehéz munkálkodás hogy közelemben légy. Hanem napod várakozással töltöd, mert tudod, hogy napi munkád után hozzám fogsz jönni, hogy bensõséges közvetlenségben lehess velem."

Ez az igazi hit!

Dicsõség az Õ Szent Nevének!