Imában segítők

A imádság gyakran a keresztény élet legönzőbb része. Ha belegondolunk imáink legnagyobbrészt saját szükségleteinkre összpontosulnak. Két legfőbb tárgya a közbenjáró imáinknak a saját lelki életünk növekedése és családunk, barátaink szükségletei. Néha talán túlnyúlik imánk ezen a szűk körön és másként is imádkozunk, mégis mikor szokásszerűen mondjuk “Fogok érted imádkozni”, nem tesszük azt. Vagy imádkozunk értük egy párszor, és azután gyorsan elfelejtjük szükségleteiket.

Az utóbbi időkben megvizsgáltam a saját ima életem az Ige fényében, és meg lettem győzve, hogy milyen korlátozott és elhatároltak az imáim. Mint legtöbb hívő az imádkozásom nagy részét azzal töltöm, hogy az Úr akaratát keresem az én vele való életemet illetőleg. Könyörgök, hogy szenteljen fel, hogy bűnfeletti uralmat nyerhessek, hogy Krisztus képmására változhassak, hogy kapjak vezetést életemre, hogy felkenjen engem szolgálatra. És élvezem a kedves együttlétet véle, csendben imádva Őt és felfrissülve jelenlétében.

Ugyancsak imádkozom a családomért. Kérem az Urat, hogy védelmezze gyermekeim az ördög terveitől, hogy fiaim olyanok legyenek, mint “tölgyfák Isten folyója partján ültetve és lányaim mint csiszolt fényesített kövek az Ő palotájában” és hogy unokáim nőjenek fel Jézust szeretve. Imádkozom a gyülekezetért, imádsággal járulok közbe egyesekért az Egyházban, akik egy krízisen mennek keresztül és imádkozom a misszionáriusokért, ugyancsak a különböző szolgálatokért.

Mondhatod, “Ez mind jó Dávid pásztor, azt jó tudni, hogy az Úrral bezárkózol “kedves együttlétben” és imádkozol mindazokért, akiknek szükségleteik vannak.”

De Isten Igéje szerint “kedves együttlét” nem elég. Ez igenis, a szellemi növekedés titka és ezen a földön nem lehet csodálatosabb dologban részünk, de ha csak saját tanításunk és szükségleteink miatt járulunk a trónhoz, önzők vagyunk. Egyszerűen nem hanyagolhatjuk el, hogy komolyan imádkozzunk azokért, akik körülöttünk szörnyű helyzetben vannak.

Lelkészi hivatalunk egy kedves idősebb embertől kapott hírt, San Diego-ból. Ez a drága szent mondta, hogy Isten arra kérte őt fel, hogy imádkozzon minden nap értem és arra kért engedelmet, hogy az ő ima-listáján legyek. Nyilvánvaló, hogy ennek az embernek a közbenjáró ima listáján özvegyek, szegény emberek, pásztorok és meg nem tértek vannak és ezekért évekig imádkozott. Ez az ember egy nyugalomba vonult postás és naponta egy ételen nagyon egyszerű életet él. Azzal tölti idejét, hogy segít másokon, és az Úrral van közösségben egész nap. Autójával körül járja a várost és kidobott bútorokat, és más tárgyakat gyűjtöget, azután megjavítja ezeket és özvegyeknek, szegényeknek adja oda. Vásárol olyanoknak akik nem tudják otthonukat elhagyni, javít vízvezetéket és segít minden más téren, ahol tud. Míg mindezeket a jótetteket viszi végre, imádkozik megállás nélkül, hűségesen közbenjár mindenkiért a listáján. Igazában csak akkor törli ki nevüket a listáról mikor meghaltak.

Én egy imádkozó ember voltam 8 éves korom óta, mikor prédikálásra lettem hivatva. De mindazzal a heves imádkozással az éveken keresztül, ez az ember szégyenbe hoz engem. Nincs egy listám azokról, akiknek szükségeik vannak, hogy imádkozzam értük naponta, mint ezt ő teszi. Általában egyszer-kétszer imádkozom egyesekért, és azután tovább megyek, de ő megállás nélkül imádkozik. Hiszem, hogy ennek az embernek a jutalma sokkal nagyobb lesz a mennyekben, mint az enyém. Ő olyan mint az elhagyott özvegy aki utolsó fillérjét oda adta, de ez az adakozás többet ért, mint mások nagy ajándékai. Amint gondolok mindazokra a lelkekre kiket Isten az evangélisták által beengedett királyi birodalmába, azonnal azokra a hihetetlen “segítő imákra” gondolok, amik ehhez az emberhez hasonlóan lettek felajánlva.

Ez az egész üzenet arról szól, hogy hogyan építsünk fel egy ilyen áldott ima életet; hogy igazán imádság által “imádkozó segítőkké” váljunk.

“Mert nem akarjuk, hogy ne tudjatok atyámfiai a mi nyomorúságunk felől, amely Ázsiában esett rajtunk, hogy felette igen, erőnk felett megterheltettünk, úgy, hogy életünk felől is kétségben voltunk” (2 Korinthusbeliek. 1:8) A görög jelentése a “erőnk felett” ebben a fejezetben azt jelenti, hogy “nehezen terhelt, keservesen összetört”. Pál a szenteknek mondta, “ A mi krízisünk olyan komoly volt, hogy majdnem borzasztóan összetört engem, hogy több volt, mint amit el tudtam viselni. Gondoltam, hogy a vég eljött számomra.”

Mikor Pál azt mondja, hogy életét féltve így meg volt törve, akkor érthetjük, hogy ez igazán mély baj volt. Más fejezetekben általában kicsinyítve említi szenvedéseit. Emlékezhetünk, hogy milyen egyszerűséggel rázta le a mérges kígyót, ami megragadta kezét. Ugyancsak háromszor hajótörött volt, mégis ezeket csak könnyen említi. Pált megostorozták, kirabolták, megkövezték, bebörtönözték, de mindezeken keresztül soha sem panaszkodott. Ebben a fejezetben, azonban, az Apostol egy teljes kimerülési ponton volt. Úgy hiszem, hogy problémája “baja” amit eltűrt egy észbeli gyötrelem volt. Nem tudjuk pontosan mi volt Pál problémája, de 2Korithusbeliekhez írt levél a 7:5 fejezetében a következőre céloz: “Mert mikor Macedoniába jöttünk, sem volt semmi nyugodalma a testünknek, sőt mindenképen nyomorogtunk; kívül harc, belől félelem.”

Hiszem, hogy Pál az ő gyülekezetében lévők által okozott fájdalomra gondolt. Hamis tanítók emelték fel hangjukat Korinthusban Pál ellen. Pál attól félt, hogy az ő hívői meg fogják tagadni üzenetét és olyan tanítókat fognak követni kiknek nem volt semmi szívbeli érdekük a gyülekezet iránt. Mikor Titus megérkezett és jó hírt hozott az ő “szeretett gyermekei”-től Korinthusból, megnyugodott. Pál írja: “De az Isten, a megalázottak vígasztalója, minket is megvígasztalt Titus megjöttével. Sőt nem megjöttével csupán, hanem azzal a vígasztalással is, mellyel ti vígasztaltátok meg, hírül hozván nékünk a ti kívánkozástokat, a ti kesergésteket, a ti hozzám való ragaszkodástokat; úgy hogy én még jobban örvendeztem.” (6-7 versek)

Sok hívő szenved manapság, mint Pál szenvedett. Legnagyobb gyötrelmük elméleti, azáltal, hogy egyesek rosszul bánnak velük szeretetük és segítségük ellenére. Ezt Dávid Zsoltárában is látjuk. Őt fájdalom töltötte el mikor barátai ellene fordultak ok nélkül, azok akiket etetett és akikről gondoskodott. Ilyen gyötrődést én is éreztem életemben. Néha a szavak úgy vágtak, mint egy kés a hátamba, azoktól akiket szerettem és segítettem. Dáviddal mondhatom “A vajnál simább az ő szája. Pedig szívében háborúság van; lágyabbak beszédei az olajnál, pedig éles szablyák azok.” (Zsoltárok 55:22) Ilyen zaklatott időkben leginkább “segítő imádságokra” volt szükségem.

A legjelentősebb lecke, amit Pál tanult gyötrelmében, hogy az Úrhoz kellett fordulnia és az Ő Szövetségi Ígéreteihez. Nem volt képes többé saját magában bízni, saját tehetségében és akarat erejében. Írja; “Sőt magunk is halálra szántuk magunkat, hogy ne bizakodnánk mi magunkban, hanem Istenben, aki feltámasztja a holtakat.” (2Korithusbeliek 1:9) Pál megpróbáltatása majdnem mindent eltűrő erejének végéhez hozta őt. Tudta, hogy nem volt ereje a sötétség hatalma ellen harcolni. Így saját testi önbizalmát halálra ítélte és Isten csodálatosan megmentettem őt; “Aki ilyen nagy halálból megszabadított és szabadít minket: akiben reménykedünk, hogy ezután is meg fog szabadítani.” (1o-ik vers)

Hogyan lett Pál megmentve? Különböző tények játszottak közbe; Először is ő egy erőteljes imádkozó ember volt. Másodszor, nagy bizalma volt az Úrban. Pál tudta, hogy Isten Szövetségi ígéreteit be fogja tartani. Tudta mondani, “Amint az Úr megmentett engem a múltban, most is azon munkálkodik, hogy a jelen bajaimból kiszabadítson. Mostantól míg meghalok az Ő szabadító hatalma alatt fogok élni.”

Mint Pálnak, nekünk is meg van engedve, hogy szenvedjünk bajjal telt időket, annyira, hogy akaratunk meghaljon és gyengeségünkben meg legyünk győződve, hogy ellenségünket nem leszünk képesek legyőzni saját testi törekvések által. Amint össze hasonlítjuk életünket Pál életével az a gondolat kísérthet, hogy “mi sohasem fogunk olyan felszabadítást élvezni mint ez az ember. Ő egy tanult, a Szent Írásokat ismerő ember volt, csodálatos megnyilvánulásokat kapott az Úrtól, Jézusról; az evangéliumot, az Új Szövetséget, még a mennyekbe is el lett ragadtatva.

“És Pál a Szent Lélek erejében és demonstrálásában működött. Egyedül városokat és nemzeteket felrázott. Az ördög nem tudta megölni őt. Még megkövezés után, a tömegek támadása után, három hajótörés után sem. Isten használta őt, hogy a halottat feltámassza. Ez az ember Isten egyik legfelkentebb szolgája volt a történelemben. Lelkileg mindene meg volt. Nem Pál szerint. Az Apostol mondja nekünk, hogy egy másik nagyon fontos tény játszott közbe a megszabadításában: az erőteljes közbenjáró imádsága azoknak, akik így segítettek. “..velünk együtt munkálkodván ti is az érettünk való könyörgésben…” (11-ik vers). Pál azt mondja “ Biztos vagyok abban, hogy Isten meg fog szabadítani és ti ebben imádságtokkal segítetek.”

Csodálkozva kérdezhetjük. “Miért lenne Pálnak segítségre szüksége ilyen imádságokkal? Olyan erős hite volt, olyan hihetetlen ereje Istennel. Saját imáinak elegendőknek kellett volna lenni, hogy őt átvigyék a bajokon." Nem, egyáltalán nem. Pál felismerte az ő kétségbeesett szükségletét az “imában segítőkre”. Itt van ez az ember, aki teljes mértékben tudta, hogy az Úrtól kapta megtérését…, hogy Isten hűségesen megtartja Szövetségi Ígéreteit…, hogy az Úr, Istene lesz, az ő védő pajzsa, az ellenségtől való felszabadítója, mégis Pál azt is tudta, hogy Isten úgy rendelte, hogy imádság legyen, mint egy “alárendelt szükséglet a felszabadításra”.

Az Ige szerint imádság és felszabadulás, elválaszthatatlanok. Isten mondja: “És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem.” (Zsoltárok 5o:15), “Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt; vele vagyok háborúságban: megmentem és megdicsőítem őt.” (Zsoltárok 91:15) Pál tudta, hogy imádsága által - a saját és az “imán át segítők” által - lett megszabadítva az “oroszlán szájából”. Így dicsekedett, “És megszabadít engem az Úr minden gonosz cselekedettől, és megtart az Ő mennyei országára; akinek dicsőség örökkön örökké! Ámen.” (2Timotheus 4:18) Vagyis ; “Meglettem szabadítva - és meg leszek tartva míg Jézus visszajön - mert Jézus Krisztus egyháza imádkozik értem.”

Mint egy hűséges szolgái az Úrnak, állandóan veszélyben vagyunk az ellenségtől. Jézus iránti hajthatatlan szerelmünk egy fenyegetésként áll a pokol előtt. Semmiféle szent munkálkodást nem tudunk folytatni Sátán csapdája és cselvetése nélkül. Egyik ilyen csapda hogy könnyen vesszük a gyülekezetben a keresztény házastársak elválása által fennálló veszélyt. Abszolút megdöbbentő, hogy mennyi levelet kapunk a lelkészi hivatalban, amelyek a házasságok összeomlásáról írnak. Egyik házassági tanácsadó, az ország déli részén, nemrégen aggodalommal hívott fel. Mondta: “Akármerre fordulok a gyülekezetekben, házaspárok elválnak. Majdnem mindenki a baráti körömben elválás alatt áll vagy beszél erről. Ez szó szerint olyan, mint egy fertőző betegség Krisztus egyházában.”

Mindenféle okot hallok erre, hogy mi történik a keresztény otthonokban: kiegyezhetetlenség, problémák megbeszélésének hiánya, a szeretet lehanyatlása, hűtlenség. Igazában sokkal több történik itt, mint az említettek. Egy általános Sátáni támadás van Isten szentjei ellen Megbomlott otthonok, a nem-keresztények között nem egy rejtelem, de a hívők között ennek a zavartságnak van egy határozott oka. Csak gondolkozz ezen: hogyan lehetséges az, hogy felszentelt keresztények, akik évekig isteni prédikálás alatt voltak, hirtelen elvesztik tekintélyüket otthonukban? Jól tudják, hogy Isten Szövetségi esküjének kell, hogy ereje legyen. Tudják, hogy Ő megígéri, hogy minden ellenünk feltámadt sátáni erőt el fog pusztítani. Hát akkor miért lehet az, hogy az ördög felülkerekedik? Miért van a házasság örökösen fenyegetés alatt? Hiszem, hogy azért, mert vagy az egyik házastárs vagy mindketten megnyitottak egy ajtót valamilyen ördögi tévhitnek. Valamilyen kompromisszumot engedtek be az életükbe vagy lelkileg lustákká váltak. És így egy dühöngő ördög egy talpalatnyi helyet talált a szívükben és otthonukban.

Abban az esetben, ha ilyen támadás alatt vagy kérdezheted, amit a tanítványok kérdeztek; “Mester, miért nem tudtuk kiűzni azokat a démonokat?” Jézus azzal felelt, hogy bizonyos démoni fogságot nem lehet elűzni kézrátétel által vagy egy félszívű egyszeri imádsággal. Ilyenek olyan mélyen le vannak gyökerezve, hogy csakis állandó böjtöléssel és imádsággal lehet kivetni.

De az egyház ma egy kábulatban él, ami az ima erejét illeti. Egy fátyol takarja milliók szemeit, és mikor baj kerekedik, Jézus az utolsó akihez fordulnak. Elhagyták a “titkos” imádkozó helyüket és ehelyett tanácsadókhoz, pszichológusokhoz, barátokhoz és könyvekhez fordulnak, mindenhová, csak nem az Úrhoz.

Ha azt állítod, hogy házasságod romban van és gyógyulást kívánsz, kérdezem tőled: mennyi időt töltesz bezárkózva az Úrral? Hány alkalommal kapcsoltad ki a TV-ét, hogy Jézus előtt üljél, és lelked kiöntsed? Hány ételt adtál fel, hogy böjtöljél a házasságodért? Milyen gyakran sírtál fel; “Atyám, nem tudom mit tegyek? Neked kell érdekünkben munkálkodnod. Tégy, amit kell, hogy meggyógyuljunk!” Némely bibliai-tanítók úgy hiszik, hogy az hitetlenséget mutat, ha újra és újra ugyanazt a kérelmet emeljük fel. Ez egy kárhozott eretnekség. És sokaknak meggyengítette a hitét. Isten parancsolja, hogy kérjünk, keressünk, böjtöljünk - kiáltsunk fel megható komoly esedezéssel.

Kezdettől fogva, Isten hűséges szolgái az Ő ígéreteit imádságban foglalták:

• Jézus tudta, hogy az Atya a világ kezdete előtt még minden teljességet megígért neki. Mégis Krisztus órákat töltött imádságban, hogy Isten akarata meg legyen valósítva a földön. Egy történetet is mondott, ami illusztrálta a kitartást az imádságban. Ez egy özvegyről szólt, aki addig követelt igazság adást a bírótól, amíg végre megkapta.
• Isten adott Ezékielnek egy csodálatos próféciát Izráel felépítéséről, azzal az ígérettel, hogy a nemzet romjaiból egy Éden kertje lesz. De az Úr megmondta, hogy szavai nem lesznek megvalósítva imádság nélkül: “ …Még arra nézve is kérni hagyom magamat Izráel házának, hogy cselekedjem ő velük.” (Ezékiel 36:37) Más szóval: “Egy ígéretet adtam nektek, de akarom, hogy imádkozzatok a megvalósításáért. Keressetek engem teljes szívvel, míg látjátok azt megvalósulva. Én ezt megteszem, de először kérnetek kell.”
• Isten megígérte Dánielnek, hogy 7o év után Izráel helyre lesz állítva. És mikor Dániel látta, hogy a megjelölt év elérkezett, várhatott volna hűségesen, hogy Isten betöltse szavát, ehelyett az istenfélő ember arcra borult és imádkozott két hétig, míg látta, hogy az Úr mindent be fog teljesíteni.

Az Ószövetségben az izráeli pap mellvértjén Izráel törzseinek nevét viselte. Ez azt jelentette, hogy érdekeik, szükségleteik állandóan a pap szívén voltak imádságban. A keresztényeknek ez egy csodálatos látást ad arra, hogy Krisztus szívében hord minket és az Atya elé tárja szükségleteinket. Továbbá minden keresztény ma az Úr papja. Nekünk is mindig hordanunk kell a szívünkön mások szükségleteit.

Pál annyira tudatában volt annak, hogy a szentek imáira szüksége van, hogy azért mindenütt “ima segítőkért” könyörgött. Kérelmezte a Rómaiakat “Kérlek pedig titeket Atyámfiai a mi Urunk Jézus Krisztusra és a Lélek szerelmére, tusakodjatok velem együtt az imádkozásokban, én érettem Isten előtt, hogy szabaduljak meg azoktól, a kik engedetlenek Júdeában, és hogy az én Jeruzsálemben való szolgálatom legyen kedves a szentek előtt.” (Rómabeliek 15:3o-31) És a Thessalonikaiakat kérte: “Atyámfiai, imádkozzatok érettünk” (Thessalonikabeliek 5:25) A görög szó “tusakodjatok”, itt azt jelenti, hogy “küzdjetek” értem imádságban.” Pál nem egy felületes említésre gondolt a trón előtt. Ilyen módon könyörgött; “Harcoljatok értem imádságban, lelki csatában hadakozzatok értem és az evangélium ügyéért.”

Mikor Pál börtönben volt, készen arra, hogy életét adja, a Fillipibeliekhez kérelmezett imákért: “Mert tudom, hogy ez nékem üdvösségemre lesz a ti könyörgésetek által és a Jézus Krisztus Lelkének segedelme által.” (Filippibeliekhez írt levél 1:19) Pál tudta, hogy ő egy megjelölt ember volt - hogy Sátán hordái azon törekedtek, hogy elpusztítsák őt. És ez így van az evangélium minden egyes szolgájával. Minden lelkész, prédikátor és evangéliumot hirdető embernek szüksége van ima-segítőkre, akik közbenjárnak állandóan értük.

Biztosak lehettek benne, hogy nem tudnám írni ezeket a szavakat ma, ha nem lettek volna “ima-segítők” számomra az éveken át. Nem is olyan régen erre lettem emlékeztetve, mikor Európában lelkész konferenciákat és esti evangéliumi gyűléseket folytattam. Egész idő alatt Isten Szelleme nyilvánvalóvá tette számomra, hogy emberek sokaságának imái tartottak fent engem.

Franciaországban, Nice-ben az amerikaiak nem igen kedveltek, különösen amerikai evangéliumi prédikátorok. Mindenki aggódott különösen az esti “crusade-ek” miatt, kételkedve “lehetséges-e ez? Franciaországot szkepticizmus, ateizmus, agnoszticizmus és hitetlenség jellemzi és ez a fajta gyűlés, amit terveztünk, sosem volt kipróbálva. Mikor az idő eljött, ezrek gyűltek össze. Ekkor kezdtem gyengének érezni magam. Nem tudtam, mit prédikáljak. Egy előre tervezett üzenetem valahogyan nem volt alkalmas. Fordítómmal átnéztük jegyzeteim előzőleg, de nem voltam biztos, hogy ezek helyesek lesznek erre az alkalomra. Figyelmeztettem őt; “Nem vagyok biztos benne, hogy miről fogok beszélni!” Mikor a pódiumra léptem a Szent Lélek olyan erővel szállt reám, éreztem az ezrek fenntartó imáit. És amint kezdtem beszélni a Szent Szellem megtöltötte a szám. 40 percig prédikáltam és az egész idő alatt olyan csönd volt, hogy ha leejtettél volna egy tűt, azt is meghallottad volna. Mikor befejeztem, egyszerűen azt mondtam; “Ha Jézusra van szükséged, jöjj előre!” Százan és százan ugrottak fel és jöttek válaszként.

Ilyesmi történt más országokban is ahol konferenciára megálltunk. Horvátország, Románia, Lengyelország; mindenütt imádkoztam előzőleg; “Uram miről beszéljek?” És minden alkalommal a Szellem suttogta; “Sokan imádkoznak”. Meg vagyok győződve, hogy az ima ereje volt a hajtóerő sok megtérésben miket láttunk ezen a körutazáson.

Itt van egy másik példa arra, hogy az ima ereje milyen módon hozott egy kedves szabadítást a gyülekezetünkben: Teresa Conlon az aszociális pásztorunk felesége szüleivel utazott Main államban nem régen, mikor hirtelen egy jávorszarvas ugrott ki az útra. Autójuk az állatba ütközött és az a szélvédőn keresztül repült be a kocsiba. Az autó teljesen össze lett törve, de dicsőség Istennek mind a három utas képes volt elsétálni egy karc nélkül. Mikor ezt az egyik istentiszteleten említettem, az egyik hűséges ima-közbenjáró a gyülekezetünkből felkeresett engem. Ez a nő reszketve mondta; “Pásztor a baleset előtti este a Szent Szellem erősen megterhelt azzal, hogy imádkozzak Conlon pásztor feleségért. Arra lettem vezetve, hogy imádkozzak Sátán tervei elleni védelemért és megszabadításért. Nem tudtam semmit a balesetről, míg ezt említetted az istentisztelet alatt.

Mikor ezt az ima szolgálatot felveszed önmagadra, mint szolgálatot, Isten szó szerint felébreszt téged éjjel mások szükségleteivel és csodálatosan vezérelni fog az imádságban.

Nemrégen írtam egy pásztor feleségéről, aki egy szánalmas üzenetet hagyott az üzenetrögzítőn. Hadart, nehezen érthető beszéddel mondta; “Dávid pásztor, sok ezer prédikátor felesége iszik, hogy a fájdalmukat elfelejtsék. Én is ezt teszem, iszok amíg csak elkábulok”. Más pásztor-feleségek is írnak megbukott házasságukról és férjük szenvedélyeiről internet-pornográfiával.

Szeretteim, ezek azok, akiket imáimmal segítek. Imádkozom lelkészekért és családjaikért, mert ezeknek nagyobb szükségük van reá, mint akárki másnak. Nem törlöm ki senki ima kérelmét többé a listámról. Első kézből tanultam meg, hogy “segítő imák” igazán segítenek. Az Ige azt mondja mikor Péter börtönben volt, “… a gyülekezet pedig szüntelen könyörgött az Istennek ő érette.” (Apostolok Csel. 12:5) És Isten kiszabadította Pétert egy csodával.

Pál nemcsak keresett ima-segítőket, de saját maga is szolgált segítő imáival. Tudta, hogy ez a szolgálatához tartozott mint az evangélium hirdetője. Írta a Filippibeliekhez: “…minden szenteknek a Krisztus Jézusban… a püspökökkel és diakónusokkal egyetemben… Hálát adok az Istenemnek minden ti rólatok való emlékezésemben, mindenkor minden én könyörgésemben mindenitekért nagy örömmel könyörögvén…azért mert én szívemben hordalak titeket.” (Filippibeliek 1:1-7) Pál ugyancsak írt a Rómabeliekhez, “…Mindeneknek, akik Rómában vagytok…mert bizonyságom nékem az Isten, …hogy szüntelen emlékezem felőletek.” (Rómabeliek 1:7,9) A szó “emlékezem” itt azt jelenti, “Én felsorolom neveteket és szükségleteiket az Úrnak.” Röviden Pál nem kért olyat másoktól, amit ő maga nem lett volna hajlandó megtenni.

Tudsz egy testvérről (Jézus Krisztusban) akinek házassága bajban van? És ha igen, mit teszel érte? Csak azt mondod, “Milyen rémes, úgy néz ki, hogy el fognak válni!” Vagy az Úr elé viszed nevüket és harcolsz értük imádságban?

Mint az a drága ember San Diego-ban, egy igazi “ima segítő”, aki megállás nélkül imádkozik mások szükségleteikért. Nem csak egyszer, hanem nap mint nap közbenjár értük. Nem áll meg, míg Isten felel szükségleteikre. Szeretnél egy “ima segítő” lenni és így szolgálni? Ha nem ismersz senkit, akinek szükségei lennének, kezdjél imádkozni a keresztény házasságokért és Isten szentjeiért. Imáidnak nem kell hosszúnak lenni. Egyszerűen mond el kérelmed és bízzál abban, hogy Isten hallani fog.

Ezt láttam a múltban egyszer mikor ágyban fekvő beteg voltam. Egyik unokám bejött és kijelentette: “Papa, imádkozni fogok érted. “ Az én kis segítőm a fejemre tette kezét és imádkozott, “Jézus gyógyítsad meg őt.” Én mosolyogtam és megköszöntem neki, de nem vette le szemét rólam, végül mondta: “Meg vagy gyógyulva, kelj fel!” Így hát felkeltem és meg voltam gyógyulva. Az ő hitben való imádsága lábra állított engem.

Hatalmas felszabadító erők működnek mikor Isten szentjei Őt fáradhatatlanul és gyermeki hittel kérelmezik testvéreikért a Jézus Krisztusban. Üzenetem Pál bizonyságtételével fejezem be:

“Sőt magunk is halálra szántuk magunkat, hogy ne bizakodnánk mi magunkban, hanem Istenben, aki feltámasztja a holtakat: aki ilyen nagy halálból megszabadított és szabadít minket: akiben reménykedünk, hogy ezután is meg fog szabadítani.” (2 Korinthusbeliek 1: 9-11)

Dicsőség az Ő Szent Nevének!