Isten érintése

Mikor az Úr megérint valakit, az az ember térdre borul, és Krisztussal intim kapcsolatba kerül. Ebbõl a bensõséges, meghitt kapcsolatból, a mennyekbõl friss kijelentést kap. Az ilyen személy aggodalommal és sietve hozza bûneit a Szent Lélekhez, hogy azok lényébõl ki legyenek irtva. Az ilyen embernek lelke újjászületett és nyugalmat talál. Mindezek után pedig megkezdi szolgálatát Krisztusnak nagy szenvedéllyel és még nagyobb szeretettel.

Ez a szolga napról napra növekvõ tudomást szerez az itélet napjáról. Tudja, hogy Isten trónja elõtt fog állni és válaszolnia kell, " Hogyan mutattad ki Krisztust az elveszett világ elõtt?" Valóban mindegyikünknek szemben kell majd állnunk ezzel a kérdéssel: "Hogyan tettél tanúságot Krisztusról az istentelenek felé? Hogyan nyilvánítottad ki Õt életeden és cselekedeteiden keresztül? Hogyan képviselted Õt életeddel?"

Ez lesz az egyedül álló kritérium, amely szerint meg leszünk ítélve azon a napon. Az nem lesz fontos, hogy Istennel be voltunk-e zárkózva mint Mózes, vagy, hogy csodálatos kijelentéseket kaptunk, mint Dániel, vagy hogy mint Pál, megszenteltettünk, vagy mint Péter módján merészen prédikáltunk. Mindenki egy mércével lesz megmérve: miképpen mutatta életed Jézust és az Õ mivoltát?

A Szent Lélek hozta létre ezt a mércét Pünkösd után, amint Krisztus megalapította Egyházát. Róma volt hatalmon abban az idõben. A birodalom szelleme büszkeség, önhittség és anyagiasság volt. A római uralkodók nem törõdtek a szegényekkel, özvegyekkel, apátlanokkal. Az Eufrátesztõl az Atlanti Óceánig szobrok dicsõítették Róma katonai gyõzelmeit. Palotákat építettek a birodalom háborús hõseinek, de otthonokat sehol nem találhatunk a szegények és az otthontalanok számára. Nem látunk semmiféle törekvést arra, hogy a szegények életét megkönnyítették volna.

A büszkeségnek és irigységnek szelleme áthatotta a zsidók uralmát is. Izráel vallásos vezetõi egyre több vagyont és birtokot akartak megszerezni. A farizeusok mindenféle törvényes kibúvót találtak, hogy özvegyek házait megszerezzék. Ugyanakkor az apátlanok elhagyatottak és otthontalanok lettek . Az alsóbb rétegek munkásai be lettek csapva bérüket illetõleg. Azt tanították nekik, hogy megérdemelték szegénységüket, hogy Isten fizetett így bûneikért. Izráel földjén a jellemzõ magatartás az volt, hogy "mindenki saját magával" törõdött. Az élet vagyonszerzéssel, anyagiak felhalmozásával, állandóan a többre vágyással volt telitve.

Ebbe a zsarnok, önzõ anyagi társadalomba érkezett Krisztus, és öntötte ki Szent Szellemét a szent maradék követõire. Hirtelen, hatalmas szél kerekedett, az épületek megrázkódtak és természetfeletti tûz jelent meg. Tudatlan, iskoláztatás nélküli hívõk kezdtek idegen nyelveken beszélni, amit soha nem volt alkalmuk tanulni. Jézus apostolai bátran és meggyõzõdéssel hirdették az evangéliumot. Az ezt következõ napokban, az egyház imádta és magasztalta Istent és természetfeletti erõben haladt elõre. "Akik azért örömest vették az õ beszédét, megkeresztelkedtek . és foglalatosak voltak az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésben. Támadt pedig minden lélekben félelem és az apostolok sok csodát és jelt tettek." (Apost. Csel. 2:41-43)

Jeruzsálem lakossága bámultan figyelte a történteket. Kérdezték, "mit jelent mindez"? A Szentlélek látta el erõvel Isten népét, hogy tanúskodjanak a világnak Krisztusról. Élõ üzenetekké váltak ezek arra, hogy kicsoda Jézus, és életük lett a bizonyíték arra, hogy kicsoda Isten és az Õ szeretetére.

Kérdezhetjük, hogy kik voltak a jelenlévõk akik mondták: "Álmélkodnak pedig mindnyájan és csodálkoznak vala, mondván egymásnak."(2:7) Kik voltak ezek az idegenek, akik beszéltek egymáshoz, "Nemde Galileusok-é ezek mindnyájan akik szólnak? Mimódon halljuk hát õket, ki-ki közülünk a saját nyelvén amelyben születtünk?" (2:7-8)

A következõ vers válaszol erre a kérdésre: "Párthusok és médek és elámiták és akik lakoznak Mesopotámiában, Júdeában és Kappadóciában, Pontusban, és Ázsiában, Frigiában és Pamfiliában Egyiptomban, mely Ciréne mellett van és a római jövevények, mind zsidók mind prozelitusok, Krétaiak, és arabok, halljuk amint szólják a mi nyelvünkön az Isten nagyságos dolgait." (2:9-11)

Ezek mind látogatók voltak Jeruzsálemben, némelyek kereskedõk, árusítók. Bizonyára a történtek híre az akkori egész világra elterjedt. De hogyan fogják elmagyarázni ezek az utazók, hogy mit láttak? Talán a nyelvekre figyelnének és a jelekre és csodákra, a mennyekbõl fuvó szélre és tûzre?

Nem, nem ezek a jelek voltak a Szentlélek tanúságának célja. Mindezek a jelek egyszerûen a hívõk nevelésére és gyógyítására való megnyilatkozások voltak. De mi volt a Krisztusra való tanúság?

A legtöbb Pünkösddel kapcsolatos prédikáció a csodákra fókuszál, vagy a 300 emberrõl beszél, akik megváltásban részesültek azon a napon, vagy az égbõl leszállt lángnyelvekre. De nem sokat hallunk a legnagyobb csodáról, hogy ennek az eseménynek hírét a sokaság visszavitte saját hazájukba azzal a jelentõs benyomással, hogy kicsoda Jézus.

Hallottál jelekrõl és csodákról, de most szeretném elmondani nektek ennek a történetnek igazi "csoda jelét". Egy éjszaka alatt ezer és ezer ház lett eladásra szánva Jeruzsálemben és annak környezetében. Az Ige mondja: "Mindnyájan pedig, akik hittek, együtt voltak és mindenük közös volt; És jószágukat és marháikat eladogatták és szétosztogatták azokat, mindenkinek amint kinek-kinek szüksége volt .. mert szûkölködõ sem volt közöttük senki, mert valakik földek vagy házak birtokosai voltak eladva, elhozták az eladottak árát és lették az apostolok lábainál, aztán elosztatott az egyének között, amint kinek-kinek szüksége volt." (Apost. Csel. 2:44-45; 4:34-35)

El tudod képzelni ezt a jelenetet Jeruzsálemben? Házak és földek, állatok ezrei hirtelen eladásra voltak ajánlva, ugyancsak bútorok, ruhanemûk lábasok festmények az utcán, a piacon, minden város kapunál. "Eladó" hirdetések mindenütt. Ez volt a legnagyobb "szabad-piac" Jeruzsálem történetében.

Figyelj fel arra azonban, hogy a Biblia nem említi, hogy az eladott házak voltak az egyetlen otthonuk, és nincs semmi említés "kommunális" életrõl. Ha ez lett volna az igaz, rettenetes terhet jelentett volna az egyház számára. Továbbá az eladott földek és tulajdonok nem szolgálták alapvetõ szükségleteiket, Isten Igéje világosan tanít arra, hogy minden családnak saját magát kell ellátni, saját gyermekeire kell gondoskodni. A hatvan éven felüli özvegyekrõl is kellett gondoskodniuk. Ezek a hívõk nem tudták volna betartani az ilyen parancsolatokat, követelményeket, ha nem lett volna otthonuk. Emellett olvassuk, hogy egymás házába mentek hogy együtt élvezzék a társaságot és az ételt, "és minden nap egy akarattal kitartva a templomban és megtörve házanként a kenyeret, részesedtek eledelben örömmel és tiszta szívvel." (2:46) Világos, hogy ezeknek a hívõknek meg volt a saját otthonuk.

Nem, amit eladtak az szükségleteiken felül volt, melyek nem voltak szükségesek életük fenntartására. A pénzt amit kaptak a kiárusításból oda ajándékozták az egyháznak, az özvegyek, árvák és otthontalanok támogatására. Ez a tanuvallomás mely szétterjedt a világon Jeruzsálembõl. Ez volt az üzenet, amit a Szentlélek hirdetni akart: "Csakis Isten hatalmas ereje tudja megtörni az anyagiasság szellemét, mely fojtogatta Izráelt századokon keresztül."

Csak gondold el micsoda erõnek kellett lennie ami megtörte az gazdagságra vágyó népet századokon keresztül, akik lenézték a szegényeket. Az idegenek akik hallották az üzenetet a saját nyelvükön, látták amint ezek a szentek eladták, nem az értéktelen, hanem az értékes dolgaikat. Nyilvánvalóan ez áldozat volt részükrõl. Megint azok akik figyeltek, azt kellett mondják: "Mi történik itt? Miért látunk olyan sok eladásra való hirdetést? Ezek az emberek tudnak valamit amit mi nem?"

Akármelyik hívõ aki hallotta volna a megjegyzéseket, válaszolt volna: "Nem, mi Jézust követjük, szívünket a Messiásnak adtuk és az Õ szelleme változtatott meg minket. Isten munkáját tesszük, prédikálva a szegényeknek és a leprásokkal törõdve. Szolgáljuk a szegény özvegyeket és az apátlanokat és a Szent Lélek tanít arra, hogy mint Jézus tette, nekünk is ezt kell tennünk. Mikor eladjuk tulajdonunkat, Jézus Krisztus munkáját folytatjuk."

Csak képzeld el mirõl beszélt az egész város. Kávéházakban, zsinagógákban, piac téren, egyik kereskedõ mondta a másiknak, "Végre megvettem azt a házat amire vágytam már régen. Mindezalatt az idõ alatt a tulajdonos próbált becsapni és magas árat kért. Õ egy farizeus és évekig civakodtunk az áron, képzeld el, tegnap hozzám jött és egy rendes áron eladta a házat nekem."

"Kérdeztem miért mi változtatta meg elhatározását? Mondta, hogy Jézus követõje lett, Szentlélekkel megtelve, nem hódol többé a birtoklás szenvedélyének. A pénzen pedig az özvegyeket és az árvákat fogja etetni."

Ez volt a Pünkösd tanúságtétele. A világ látta a Szellemmel telt hívõket szeretve egymást, eladva tulajdonaikat és átadva a pénzt a szükségre szorultaknak. Ez volt pontosan amit a Szentlélek kért ezektõl a hívõktõl, hogy élõ tanúi legyenek a világban Isten szeretetének, hogy tetteiken keresztül hirdessék az evangéliumot.

Emlékeztek Anániásra és Szafirára. Ezek olyan hívõk voltak, akik hirtelen meghaltak az gyülekezetben, mert nem reprezentálták úgy Jézust, amint azt kellett volna. Hazudtak Péternek abban, hogy mennyiért adták el tulajdonukat. Péter mondta nekik, hogy igazában a Szentléleknek hazudtak. Igazában, ha egy keresztény akárkinek is hazudik az igazában Isten elõtt hazudik.

Mi volt ténylegesen ennek a házaspárnak a hazugsága? Elsikkasztották a szegényeknek szánt pénzt. Valószínûleg mondták a vásárlónak: "Mindent amit fizetsz nekünk az Krisztus munkájára lesz költve. Mind az özvegyekre és árvákra lesz költve. De mégis, egy részét a pénznek visszatartották.

Az Itélel Napján, sokan lesznek hasonlóan megitélve, mert a jótékony célokra való pénzt elköltötték saját magukra. Azok a szervezetek melyek adakozást gyüjtöttek Szeptember 11-ike után a tragédia által szenvedõknek, de legtöbbjét maguk céljaira lopták el. Ugyancsak azok a papok, lelkészek, stb., akik pénzt kértek az gyülekezeteiktõl az özvegyek és árvák céljaira, de elköltötték másra, elmondom nektek, ezeknek nem az Adóhatóságtól kell félniük, hanem a Mindenható Istentõl, aki nagyon pontos könyvelést vezet.

Ez az üzenet Anániás és Szafira története mögött: ne érintsed ami a szegényekhez és árvákhoz tartozik. Isten nem fog csendben állni és figyelni, hogy ha Fiát nem reprezentáljuk a világ elõtt igazi módon, mi akik az Õ Nevét viseljük.

Még a muszlimok is felismerték hogy az ilyen tanúság komoly dolog. Nemrégen olvastam egy Szaudi Telethon-ról melyben a palesztínai "mártírok" családjainak gyûjtöttek pénzt (azokat is beleértve akik felrobbantották magukat Izraelben). A Telethon állam kezelés alatt volt és a Szaudi király 2.7 millió dollárt adományozott. A hercegnõ odaadta a Rolls-Royce autóját. Egy ember saját veséjét ajánlotta fel. Egy asszony átadott 17 ezer dollárt mely teljes hozományát jelentette. Sokan a rádió állomáshoz mentek és készpénzt tömtek az ott álló dobozokba, melyeket tolókocsiban ülõ gyerekek tartottak ölükben. Mind azt mutatták, hogy Allah szereti gyermekeit.

Összesen 155 millió dollárt gyüjtöttek a Szaudi Telethonon. De ez csak a kezdet volt. Minden Iszlám nemzethez kiküldték a felhívást hogy segítsék Palesztínát. Látható, hogy Sátán jól tudja mi egy hatásos tanúvallomás. És szövevényesen hamisít saját tanuságára.

Kérdezlek, hogyan hozta a Szentlélek ezt a hirtelen változást Jeruzsálemben az újjonnan megkersztelkedett hívõkben? Átalakulásuk egy hihetetlen csoda volt. A válasz erre, hogy ezek a hívõk "Malakiás gyermekei" voltak, az utolsó próféta az Ószövetségben. És Isten beszélt általa: "Mert ítéletre indulok hozzátok, gyors tanú leszek a szemfényvesztõk ellen, a paráznák és hamisan esküdõk ellen akik megrövidítik a munkásnak bérét, az özvegyet és árvát és akik nyomorgatják az idegenet és nem félnek engem, azt mondja a Seregeknek Ura. (Malakiás 3:5)

Most menjünk gyorsan elõre az idõben Jeruzsálembe. Ezek a hívõk házról házra mentek és élvezték a közösséget: "És foglalatosok voltak az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben."(Apost. Csel. 2:42) Mi volt az apostolok tanítása amit itt említ az írás? Jézus szavai. Jézus tanította követõit: "Ama vígasztaló pedig a Szentlélek akit az én nevemben küld az Atya, Az mindenre megtanít majd titeket és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek." (János Ev. 14:26)

Most figyeld gondosan és hallgasd Jézus utolsó szavait a keresztre feszítés elõtt, amit Máté 25-ik fejezetében olvashatjuk. Úgy hiszem, hogy a Szent Szellem ezt az üzenetet hozta emlékezetükbe. Ténylegesen, valószínûleg Máté prédikálta Krisztus üzenetét az újonnan megkeresztelkedett hívõknek.

Jézus szavai szívüket lángra gyújtotta és tudták, hogy életük soha többé nem lesz olyan mint azelõtt. Hirtelen megértették, hogy milyen komoly dolog az, hogy igazságban reprezentálják Krisztust. Kényszerítve a Szellem által házukba siettek és összegyûjtöttek mindent, amire nem volt szükségük és eladták az utcán. Egyszerûen Jézus szavai Máté 25-ik fejezetében ezeknek a hívõknek egy új magatartást adott, szeretetet a szegények iránt. Hogyan? Ez a szöveg szó szerint az Itélõszék elé állította õket.

Ugyanez az üzenet rázott meg engem is a szívem mélyéig Máté 25-ik fejezetében. Azt okozta, hogy életem és szolgálatom megváltoztattam. Hasonlóan, ha Jézus iránti új szenvedéllyel keresed Isten érintését a Szentlélek téged is egy új útra fog terelni. Valahol azon az úton Máté 25-kel fogsz szembe nézni. Nem lehet többé könnyen venni ennek a fejezetnek megrázó szavait

Krisztus szavai itt nem példabeszédként, hanem mint prófécia hangzottak. A jelenet az Ítélet Napja és mindannyian állunk a trón elõtt: "Mikor pedig eljõ az embernek Fia az Õ dicsõségében és Õvele mind a szent angyalok, akkor beül majd az Õ dicsõségének királyszékébe. És elébe gyûjtetnek mind a népek és elválasztja õket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktõl. És a juhokat jobb keze felõl állítja, a kecskéket pedig a bal keze felõl."(Máté 25:31-33)

Némelyek mondják, hogy "ez a nemzetek nem egyéniek bírálata." Bolondság! Nincsenek juh-nemzetek és kecske-nemzetek. Akárkit is kérdezek, hogy nevezzen meg egy juh nemzetet mely ma vagy a múltban volt található. Világos hogy Jézus az emberiségrõl beszél. És a juhok csakis egy szempontból vannak elbírálva:

"Akkor ezt mondja a király a jobb keze felõl állóknak: Gyertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot amely számotokra készítetett a világ megalapítása óta. Mert éheztem és ennem adtatok; szomjúhoztam és innom adtatok, jövevény voltam és befogadtatok engem, mezítelen voltam és megruháztatok, beteg voltam és meglátogattatok, fogoly voltam és eljöttetek hozzám." (Máté 25:34-36)

Jézus ekkor a juhoknak parancsolja mondva: "Ti reprezentáltatok engem igazán. Tanúságot tettetek a világ elõtt, hogy én együttérzek a bûn foglyaival és szegényekkel. Ismertétek szívem és átadtátok magatokat, hogy rajtatok keresztül természetem és szeretetem kimutatkozzon." Krisztus nem beszél semmilyen szorgalmas munkálkodásról vagy eredményrõl. Csak erre az egyetlen dologra fókuszál.

És most következik az ami megráz engem. Jézus mondta: "Akkor szól majd az õ bal keze felõl állókhoz is: Távozzatok tõlem ti átkozottak az örök tûzre, amely az ördögöknek és az õ angyalainak készítetett. Mert éheztem, és nem adtatok ennem, szomjúhoztam és nem adtatok innom, jövevény voltam és nem fogadtatok be engem, mezítelen voltam és nem ruháztatok meg engem, és fogoly voltam és nem látogattatok meg engem." (Máté 25:41-43)

Figyeld csak meg Jézus nem itéli el a kecskéket házasságtörés miatt, vagy kábítószer használása miatt vagy pornográfia, és más hatalmas bûnök miatt. Igen ezek mind átkozó bûnök és azok akik ezeket elkövetik meg lesznek bírálva minden tettért amit testben elkövettek. De Krisztusnál az itélettel kapcsolatos színvonal magasabb.

Amint ezt a színvonalat életemre alkalmaztam, elgondolkoztam, "Nem találom magam ebben a próféciában. Mikor tettem ilyesmiket? Elmulasztottam talán a személyes szolgálatot az éhezõk felé vagy az otthontalanok felé, özvegyek, apátlanok foglyok és a letörtek felé? Hogyan alkalmazzam Jézus szavait? "Bizony mondom néktek amennyiben nem cselekedtétek meg eggyel eme legkisebbek közül énvelem se, cselekedtétek meg. És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre; az igazak pedig az örök életre."? (Máté 25:45-46)

Hónapok óta imádkozom özvegyekért és árvákért és szegényekért. Sok levelet kapunk letört emberektõl akik nem képesek biztosítást vagy lakbért fizetni. Könyörögtem Istennek: " Te vagy a sokaság Ura, etesd õket elégítsed ki szükségletüket. Végül az Úr válaszolt, " Többet kell tenned mint imádkozni értük, Dávid. Te etesd õket, hiszen lehetõséged van erre."

Ne tévedj meg: senki nem lesz megmentve egyedül jó munkálkodás alapján. Azon az alapon leszünk elbírálva, hogy megtettük-e, cselekedtünk-e. Mégis a dolog nem az, hogy mennyi szükségre szorult embert etettünk, ruháztunk. A központi dolog az, hogy " Vallom-e hogy Krisztus az én Uram és azután pedig magamnak élek? Képviselem Jézust azáltal, hogy idõmet azzal töltöm, hogy gyûjtök mindenféle szükségtelen dolgot? Behunyom-e szemem a szegények és segélytelenek elõtt?"

A bûntõl átkozott világ felé tanúvallomásunk kell hogy prédikációt és annak megvalósítását mutassuk, mindkettõ fontos: hit és munkálkodás. Krisztus hirdetését nem választhatjuk el segítõ munkától. Amint Jakab apostol mondja, az ilyen segítõ munka bizonyítja az evangélium erejét:

"Mi haszna, atyámfiai, ha valaki azt mondja, hogy hite van cselekedetei pedig nincsenek? Avagy megtarthatja-e õt a hit? Ha pedig atyafiak, férfiak vagy nõk mezítelenek és szûkölködnek mindennapi eledel nélkül, és azt mondja nékik valaki ti közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg és lakjatok jól; de nem adjátok meg nekik amikre szüksége van a testnek; mi annak a haszna?"

A keresztény hívõk sokasága válaszol Jézus próféciájára kétféle módon; A "könnyû evangéliumot hívõk" mondják, "Isten nem olyan kemény, ez mind csak utolsó-itélet-fajta tanítás. Az én Istenem szeretõbb annál, hogy ilyen szigorúan bíráljon." Mások pedig ezt mondják: " Ez túl szigorú, túl követelõdzõ. Nem tudom elfogadni, soha nem leszek képes betölteni az ilyen kívánalmat."

Mind a két fajta evangélisták maguk útján haladnak tovább anélkül, hogy az Ige megmozdítaná szívüket. Az egyház pedig folytatja az újjá-éledésre szóló konferenciákat. Imaestéket rendezünk kérve az Urat, hogy válaszoljon a szükségben lévõknek. Karácsonykor kosarakat osztunk ki a szegény családoknak és máskor pedig egy kis aprópénzt csúsztatunk a koldusoknak. De nincs állandó kötelezettségünk, hogy azt tegyük, amit Jézus parancsolt.

Ezek sírni fognak, "De Uram, Uram, ez meglep minket. Hittünk benned, imádkoztunk, böjtöltünk templomba jártunk. Megváltott juhok vagyunk." Miért lesznek ezek a kecskékkel elválasztva?

A tény az, hogy ha szeretjük a világot és mindazokat a dolgokat amiket ajánl, nem lehetünk Istené is, "Ne szeressétek a világot se azokat amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete."(János I, 2:15) Ha vágyakozunk többre és többre nem vagyunk az Õ juhai, "Se lopók se tehetetlenek, se részegesek se szidalmazók se ragadozók nem örökölhetik Isten országát." (I Kor. 6:1o)

De ezek nemcsak azért lesznek kecskék, mert dolgok iránt vágyakoztak, vagy pedig mert nem segítették a szegényt. Az Úr mondani fogja nekik, "Kecske vagy, mert nem reprezentáltál engem a világ elõtt kellõképen. Az istentelenek elõtt engem a jómóddal azonosítottál, pénzzel, sikerrel. Becsaptad a szegényeket azzal, hogy mondtad nekik, hogy gazdagokká fogom õket tenni. És a betegnek pedig, hogy azért szenvednek, mert nincs hitük.

" Megáldottalak, segély forrásod voltam, mert szerettelek. De nem nyitottad ki füled a körülötted lévõ szegények siralmára. Ahelyett te magad fulladoztál saját földi gazdagságodban. Ha az enyém volnál - ha szerettél volna engem - követted volna parancsaimat."

Talán azt mondod, "Dávid testvérem, ez túl erõs. Biztos, hogy Isten nem olyan." Olvasd Ezékiel szavait. "Ime az volt vétke Sodomának . kevélység eledel bõsége és gondtalan békesség volt nála és leányainál, de a szûkölködõnek és szegénynek kezét nem fogta meg" (Ezékiel 16:49) Mikor Isten megítélte Szodomát nem említette a homosexuálisokat vagy bálványimádókat. Büszkeség, könnyû élet és a szegények felejtése volt a lényeg. Nem is jutott eszükbe, hogy a szegényeknek segítsenek.

Szeretteim, az Úr nem hívta követõit egy egyszeri garázs-kiárúsításra Jeruzsálemben. Népe szívében volt amit meg akart érinteni. Olyan tanúkat keresett, akik szabadok lesznek a világ dolgaitól, inkább akik visszatükrözik szívét egy elveszett világ elõtt. Isten nem házakról beszél, hanem fel akar ébreszteni minket a felismerésre, hogy fulladozunk tulajdonunkban.

Hogyan vehetünk részt a szegények dolgaiban? Ez a Szent Szellem munkája. Ha ez az üzenet meggyõzõ szívedben, menj és kérdezd Õt. Oda fog vezetni ahol szükség van. Valahová, ahol közvetlen szeretetre van szükség. Ezt nem azért mondom, hogy elítélés és bûnösség alá tegyelek inkább hogy segítsen Jézus szavai fényében szíved kutatni. Az Úr nem várja el tõlünk, hogy mindent mi tegyünk meg. De tudom , hogy elvárja, hogy legalább egy téren legyünk személyesen beavatva. Elmondhatod, hogy Krisztus elõtt fogsz állni azon a napon jól tudva, hogy etetted és ruháztad a szegényeket, látogattad a foglyokat, áldottad és látogattad az özvegyeket és apátlanokat?

A Szentlélek nem engedi meg, hogy elkerüljem ezt az igazságot. Nem fogja megbocsájtani a hívõnek sem. Isten hisz abban amit mond. Még azok is akik képtelenek kimenni otthonukból, vagy öregek, betegek, tudnak imádkozni az otthontalanokért. Tudnak írni a foglyoknak.

Amikor a vágy jelen van a Szentlélek segít és megmutatja az utat. Mikor munkálkodni kezdünk, megígéri, "Ha odaadod utolsó falatodat az éhezõnek és az elepedt lelkût megelégíted, feltámad a setétségben világosságod és homályosságod olyan lesz mint a dél. És vezérel téged az Úr szüntelen megelégíti lelkedet nagy szárazságban is és csontjaidat megerõsíti és olyan leszel mint a megöntözött kert és mint vízforrás amelynek vize el nem fogy." (Ézsaiás 58:1o-11)

Dicsõség az Õ Szent Nevének!