"És monda nékik: Megjegyezzétek, a mit hallotok: A milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek, sõt ráadást adnak néktek, a kik halljátok. Mert a kinek van, annak adatik; és a kinek nincs, attól az is elvétetik, a mije van." (Márk 4, 24-25)
Jézus tudta, hogy ezek a szavak különösen hangzanak a nem szellemi fülek számára. Így hát az üzenetet megelõzõen azt mondta, "Ha valakinek van füle a hallásra, hallja" (4, 23). Lényegében ezt mondta nekünk, " Ha szívetek nyitva áll Isten szelleme elõtt, akkor meg fogjátok érteni, amit mondanom kell nektek."
Mit is mond Jézus pontosan ebben a szakaszban? Isten életünkben jelen lévõ dicsõségérõl beszél - ami Krisztus kétségbevonhatatlan jelenléte. Röviden, az Úr változatos mértékben méri ki dicsõségét mind gyülekezeteknek, mind személyeknek. Néhányan egyáltalán nem részesülnek ebbõl a dicsõségbõl. Míg mások állandóan növekvõ mértékkel kapnak, ami mind nagyobb és nagyobb mértékben sugárzik életükbõl.
Íme egy példa: Voltál már valaha olyan gyülekezetben, ahol Isten dicsõségének csak kis mértékét érezted? Talán megtapasztaltad egy felvillanását a dicséret vagy a prédikáció során. Aztán elmentél egy másik gyülekezetbe - és amint beléptél, elárasztott Istennek az azon a helyen lévõ dicsõsége. Érezted az Úr jelenlétének teljességét. És bûntudatod lett, ami arra ösztönzött, hogy pótold Isten dicsõségének hiányát az életedben.
Isten megígérte, hogy kiönti Szellemét népére az utolsó napokban. Valóban, az egész szentírás egy gyõztes, dicsõséggel teli egyházra utal az idõk végén. Jézus maga is azt mondta, hogy a pokol kapui nem fognak diadalmaskodni az Õ egyháza felett. Szóval, nem érdekes, hogy a Sátán milyen indulatosan csikorgatja a fogát, nem tudja megállítani Isten munkáját. Jézus elvette a fullánkját.
Mi nem besántikálni akarunk a mennybe - leverten, depressziósan, nyögdécselve, megverve, elcsüggedve. Nem - Urunk nagyobb erõt fog behozni az egyházába. Ez az erõ még nem akar megjelenni teljes egészében jelekkel és csodákkal. Inkább az Õ népében kerül kinyilatkoztatásra - az Isten Szelleme által megérintett szívek dicsõséges átváltozásában.
Az Úr már kimért - vagy kiosztott - mindnyájunk számára bizonyos mennyiséget Szellemébõl. Pál azt írja, "Mindenikünknek pedig adatott a kegyelem a Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint" (Efézus 4, 7). Egyedül Jézusnak adatott Szent Szellem mérték nélkül: "Mert a kit az Isten küldött, az Isten beszédeit szólja; mivelhogy az Isten nem mérték szerint adja a Lelket" (János 3, 34). Leegyszerûsítve, Krisztusé volt a Szellem teljessége, korlátozás nélkül.
Másrészt, Isten Szellemének mértékét az Õ isteni kiosztása szerint kaptuk. Pál azt írja, "Mert a nékem adott kegyelem által mondom mindenkinek közöttetek, hogy feljebb ne bölcselkedjék, mint a hogy kell bölcselkedni; hanem józanon bölcselkedjék, a mint az Isten adta kinek-kinek a hit mértékét" (Róma 12, 3).
Mi Isten célja azzal, hogy Szellemét - dicsõségét és jelenlétét - különbözõ mértékben méri ki a számunkra? Egyszerû okból teszi: "Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Õ megismerésének egységére, ... a Krisztus teljességével ékeskedõ kornak mértékére" (Efézus 4, 13).
Pál itt két dolgot mond: Elõször, ha Isten útján járva élünk - józanul gondolkodva, és intenzíven - a célunk az Õ dicsõségének egy folyton növekvõ mértéke kell, hogy legyen, amíg be nem lépünk a teljes érettségbe Krisztusban. Másodszor, az általunk kapott hit mértékének értelme, hogy szolgáljuk és támogassuk Krisztus testének többi részét: "Minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek nevekedését a maga fölépítésére szeretetben" (4, 16).
Pál itt mély értelmû kijelentést tesz. Azt mondja, hogy mindnyájan tevékeny részei vagyunk Krisztus testének - egy csukló itt, egy izom ott. És ilyen életet adó létezõkként azért vagyunk, hogy az egészség folyton növekvõ mértékével támogassuk a többi tagot. Mindnyájunkat arra terveztek, hogy a hit, szeretet, könyörületesség, kegyelem és dicsõség forrásai legyünk - mindez azért, hogy egy erõsebb, egészségesebb test jöjjön létre.
Nyilvánvalóan, a test egészsége attól függ, hogy mi mindnyájan milyen egészségesek vagyunk. Ha közülünk egy valaki áldott, akkor az egész test áldott. Hasonlóképpen, ha egy valaki vétkezik, az az egész testet megviseli. Következésképpen mindnyájunknak szüksége van Krisztus dicsõségének folyton növekvõ mértékére.
Hadd kérdezzem meg tõled: mekkora egészséggel - azaz mekkora dicsõséggel és hittel - támogatod Krisztus testét? Naponta növekszik benned szeretete? És másfelõl, képes vagy erõsíteni a többi tagot? Erõsíti az egészségi állapotod a test immunrendszerét? Vagy valamilyen betegség fertõzött meg téged - valamilyen világi vágy, amely fogva tart, és megviseli a test többi részét?
Az Úr arra készül, hogy kiöntse Szellemét népére az utolsó napokban - hogy olyan dolgokat tegyen, amelyeket még sohasem láttunk, hallottunk vagy képzeltünk el. És én ki akarom venni ebbõl a részemet. Nagyobb mértékét akarom az Õ dicsõségének az életemben, mint amekkora valaha is volt. És látni akarom, ahogy Isten dicsõsége olyan erõsséggel tölti be az Õ egyházát, amelyet nem lehet feltartóztatni.
Hogyan tudunk szert tenni Krisztusnak e nagyobb, folyton növekvõ mértékû dicsõségére? Maga az Úr mondja nekünk nagyon világosan: " A milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek" (Márk 4, 24). Jézus azt mondja, "Aszerint a rész szerint, amelyet ti magatokból adtok nekem, fogok én adni nektek. Röviden, annyira fogok törõdni veletek, amennyire ti törõdtök velem. Bármilyen mértékkel mértek nekem, én is olyan mértékkel mérek."
Ha henyélést és lustaságot mérsz ki Istennek - az Õ nagyszerû munkájának elismeréseként - neked a szunnyadás szelleme lesz kiosztva. "A restség álomba merít, és a lomha lélek megéhezik" (Példabeszédek 19, 15). Ennek eredményeként lelked éhes lesz, nem találhat kielégítést. "Egy kis álom, egy kis szunnyadás, egy kis kézösszetevés az alvásra, és így jõ el, mint az útonjáró, a te szegénységed, és a te szükséged, mint a pajzsos férfiú" (24, 33-34).
Ésaiás figyelmeztetett "Õrállói ... álmodók, heverõk, szunnyadni szeretõk"(Ésaiás 56, 10). Ésaiás itt nem természetes alvásról beszél, hanem Isten dolgai iránti érdektelenségrõl. Olyan embereket ír le, akik hanyagok voltak Isten munkájában. Izrael mind kevesebb és kevesebb idõt mért ki Isten számára, csupán az áhítat rövid pillanatait adva neki.
Miért nem akarták Isten dicsõségének nagyobb mértékét? Bûnt rejtegettek. És tudták, az elsõ dolog amit Isten jelenléte cselekszik, hogy leleplezi a romlottságot. Így hát azt mondták Ésaiásnak, "Ne prófétáljatok nékünk igazat, beszéljetek kedvünk szerint valókat" (Ésaiás 30, 10)
Ami Izraelben történt, az történik ma Isten házában. A legfõbb oka Isten dicsõsége elvesztésének az egyházban nem a kábítószer, az alkohol vagy a szex - hanem a restség szelleme. Keresztények tömege fordít idõt arra, hogy sporttal, filmekkel, vásárlással, mindenféle kellemes dologgal foglalkozzon. Míg Istennek folyton csökkenõ idõmennyiséget szentelnek.
Csakúgy mint az Izraeliták, ezek az emberek sem akarnak egyetlen éles, prófétikus szót sem hallani. A jómód és kényelem rabjai. És Isten dolgaival kapcsolatos izgalmuk egyre csökken. Órákat töltenek el TV-jük elõtt, megengedve, hogy elméjük szennyel telítõdjön - mivel szellemben egyre lustábbá váltak.
Ezek közül a keresztények közül néhányan azok, akik panaszkodnak, "Isten dicsõsége nincs úgy jelen a gyülekezetemben, mint kellene." Az igazság az, hogy Isten dicsõsége nem mérettetett ki egyéni életükre - mivel õk sem mértek ki megfelelõ idõráfordítást neki.
Ne értsétek félre - nem azt akarom sugallni, hogy ki tudunk mérni Isten számára bármi jó dolgot életünkbõl, aminek az eredménye, hogy Õ is kiméri ránk dicsõségét. Nem - sosem tudjuk kiérdemelni jelenlétét semmilyen mértékû munkával, buzgósággal vagy emberi jósággal. Emlékeznünk kell arra, hogy az Úr bûneinkben talált ránk - szeretve minket elhagyatott voltunkban, amikor semmink sem volt, amit kimérhettünk volna neki. "Megtaláltak azok, a kik engem nem keresnek" (Róma 10,20).
Valójában Isten irántunk való szeretete, könyörületessége és kegyelme végtelen. Itt most nem az a lényeg, hogy elnyerjük szeretetét, könyörületességét vagy kegyelmét - hanem hogy dicsõségének áldása legyen az életünkön.
Jézus világosan kijelenti, hogy Õ dicsõségének különbözõ mértékét méri ki számunkra aszerint, ahogyan mi kimérjük szívünket az Õ számára. A mi részünk egyszerûen annyi, hogy a legközelebb kerüljünk hozzá - dicsérettel, engedelmességgel és igyekezettel.
Látjuk, hogy ez az igazság mindkét Testamentumban megismétlõdik: " Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok" (Jakab 4, 8). " De ha onnan keresed meg az Urat, a te Istenedet, akkor is megtalálod, hogyha teljes szívedbõl és teljes lelkedbõl keresed õt" (V. Mózes 4, 29). "Ha igazak kiáltnak, * az Úr meghallgatja, és minden bajukból kimenti õket" (Zsoltárok 34, 18).
Jézus kijelentése közvetlen kihívás a számunkra: "Mennyire kétségbeesetten akarod jelenlétemet az életedben? Ha többet akarsz, akkor ahhoz szükség lesz tõled is valamire. Még meg is ígérem neked - ha erõfeszítéseket teszel azért, hogy a lehetõ legnagyobb mértéket adj magadból nekem, én is nagyobb mértékben fogom kimérni neked dicsõségemet. Min többel, többel és többel jövök vissza hozzád."
Napjainkban Jézus Krisztus egyháza bajban van Amerikában. Nemzetünk dicsõíti Istent - lázba hozva a gyülekezeteket ezerszámra. Mégis, sok ilyen gyülekezetben senki sincs megmentve. Az emberek úgy vánszorognak, mintha temetésre mennének. Mások tömegesen mennek el. Fiatal emberek még csak be sem akarnak lépni az ajtón. Ennek eredményeként ma egész generáció az, aki nem ismeri Istent. Sohasem tapasztalták meg Isten jelenlétét vagy kenetét - soha.
Valami rettenetes gond van, amikor Isten népe kiáltani, énekelni, táncolni tud és dicsérni tudja Õt a gyülekezetben, miközben sohasem szabadultak meg a paráznaság és a visszatérõ vágyak láncaitól. Felháborító, amikor Isten bárányai megelégednek azzal, hogy a gyülekezet ügyei simán mennek, a költségvetés rendben van és biztos a fizetésük.
Csak azok a gyülekezetek részesülnek ma Isten folyton növekvõ dicsõségének látogatásában, amelyek kiáltanak kétségbeesésükben. Meg vannak gyõzõdve, "Ez az utolsó óra - fel kell ébrednünk. Isten üzletével kell foglalkoznunk ebben az utolsó órában."
Jézus biztosítja az ilyen hívõket, "Ráadást adnak néktek, a kik halljátok"(Márk 4, 24). Mi ez a "ráadás", amit Krisztus megígért, hogy ad? És mit jelent a számunkra az, hogy hallani? A görög hallani szó jelentése érteni. Jézus más szavakkal azt mondja, "Meg kell értenetek, amit a Szellem mond nektek."
Az ösztönzött keresztények hallják, ahogy a Szellem sürgeti õket, "Mérjetek ki egy olyan szívet nekem, amely oda van szánva az én keresésemre. Hadd lássak valamilyen odaszánást, lelkesedést, szükséget, megtörtséget. Kiáltsatok úgy hozzám, ahogy még sosem kiáltottatok. Akkor én meghallom - és ki fogom rátok mérni folyton növekvõ dicsõségemet és szabadításomat."
Ezek a hívõk hallják a Szent Szellemet, amint azt mondja nekik, hogy szívük állapotának meg kell változnia. Megértik, hogy természetesnek vették Isten dolgait - csupán megjátszva a dolgokat, mélyebb meggyõzõdés nélkül. Szóval elkezdenek változtatni. Több idõt mérnek ki az Istennel való közösségre. És leltárt tartanak szívük hozzáállásában az Õ háza és munkája felé. Így imádkoznak, "Uram, Többet akarok belõled. Ne engedd, hogy visszaessek az irántad és szent dolgaid iránt való odaadásban."
Most látják az eredményt. Új öröm árad mélyen a lelkükben. Még inkább érzik Isten jelenlétét az életükben, és olyan békességük van, mint egy folyó. Átveszik azt, amit Isten megígért nekik - a dicsõség, áldás és kenet nagyobb mértékét - mivel õk is nagyobb mértékkel mértek Neki magukból.
Jézus biztosít bennünket, "Hanem keressétek elõször Istennek országát, és az õ igazságát; és ezek mind megadatnak néktek" (Máté 6,33). Azt mondja, "Csak adj még többet magadból nekem - és én még többet töltök ki rád dicsõségembõl. Valamennyi világi ügyed tud várni. Keress inkább elõbb engem, és én gondot viselek a dolgaidra. Többet tudok tenni érted egy óra alatt, mint amin te egy évig próbálkozol."
Most, hogy visszatért Isten dicsõsége az életedbe, Jézus biztosít, "Még több adatik néked" (lásd Márk 4, 24). Õ azt mondja, "Még semmit sem láttál. Látom igyekezetedet, hogy még többet mérj ki magadból nekem. És én is többet fogok tenni érted."
Isten mindig arra vágyik, hogy még többet töltsön ki dicsõségébõl népére. Isten továbbra is cselekszik értünk "feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk" (Efézus 3, 20). Ez az, amiért olyan népet akar, amely csillapíthatatlanul éhezik még többre belõle. Be akarja tölteni õket csodálatos jelenlétével, feljebb azon, amit életükben valaha is tapasztaltak.
Jézus azt mondta, " én azért jöttem, hogy életök legyen, és bõvölködjenek" (János 10,10). Mégis, ahhoz, hogy elnyerjük ezt a bõvölködõ életet, mindinkább bõvölködnünk kell az Úrnak való tetszésben. Pál azt írja, "Továbbá pedig kérünk titeket, atyámfiai, és intünk az Úr Jézusban, hogy a szerint, a mint tõlünk tanultátok, mimódon kell forgolódnotok és Istennek tetszenetek: mindinkább gyarapodjatok" (1 Thessalonika 4, 1). " Azért szerelmes atyámfiai erõsen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor" (1 Korinthus 15, 58)
A görög bõvölködni azt jelenti meghaladni, felülmúlni, a mindenek felett bõvölködni pedig - eleget birtokolni és felesleggel rendelkezni, mindazon felül, mérték nélküli, kiemelkedõen bõvében lenni, a mérhetõn túl. Pál azt mondja, "Isten dicsõsége felül fogja múlni azokat a rövid pillanatokat, amelyekben eddig részed volt, de az imáidnak többnek kell lenniük, mint egy fohász az asztali áldásért az ételed fölött. Most már imádkozni fogsz reggel, délben és este, szünet nélkül."
"Azért, a miképen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképen járjatok Õ benne, meggyökerezvén és tovább épülvén Õ benne, és megerõsödvén a hitben, a miképen arra taníttattatok, bõvölködvén abban hálaadással" (Kolossé 2, 6-7). Pál arra biztat bennünket, "Ahhoz, hogy a tiéd legyen ez az Isten dicsõségével és jelenlétével teli élet, mértéken felül kell szolgálnod Õt - szeretettel és elkötelezettséggel, kiemelkedve a lusta, szunnyadó szolgák közül."
"Melyet nagy bõséggel közlött velünk minden bölcsességgel és értelemmel" (Efézus 1, 8). Isten olyan dicsõséget és kijelentést akar kimérni neked, amely felülhalad minden korábbi mértéket. "Megismertetvén velünk az Õ akaratjának titkát az Õ jó kedve szerint, melyet eleve elrendelt magában" (Efézus 1, 9). Az Úr azt mondja, "Igémnek egy mélyebb megértését nyitom meg a számodra. A rejtélyeinek kijelentését akarom neked adni."
Az Úr minden dologban el akar látni téged, így mérték nélkül tudod õt szolgálni. " Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok áraszsza minden kegyelmét; hogy mindenben, mindenkor teljes elégségtek lévén, minden jótéteményre bõségben legyetek" (2 Korinthus 9, 8)
"Mert a kinek van, annak adatik; és a kinek nincs, attól az is elvétetik, a mije van" (Márk 4, 25). Bármikor hallja Isten, hogy népe hozzá kiált, Õ hûségesen jön hozzá. Ám a fásultság és nemtörõdömség idején félreállhat, teljesen megvonva jelenlétét.
Ez az, amire Jézus figyelmeztet bennünket. Mielõtt Isten megvonja jelenlétét egy személytõl vagy egy gyülekezettõl, mindig figyelmeztet. Hogyan teszi ezt? Elküldi Szent Szellemét, hogy mozgósítsa a gyülekezet vezetõségét. Üzenetet üzenet után hagy a pásztor szívében, hogy a gyülekezetben mindenkit arra buzdítson: dobjon ki minden nemtörõdömséget, boruljon arcra és irtsa ki még a bûn gyökerét is. (Az Úr már többször megtette ezt a Times Square Gyülekezetben fennállásunk tizenhárom éve alatt.)
Az emberek hirtelen bûntudatba esnek. Tudatosul bennük, hogy hallották Isten igazságát prédikálni hétrõl hétre, mégsem vették komolyan. Szennyes kezeket emeltek fel a dicséret során, és ragaszkodtak bánatukhoz és neheztelésükhöz. Egyszerûen nem engedték meg Istennek igéjének, hogy kimozdítsa õket ebbõl. Ehelyett eleresztették a fülük mellett, figyelemre sem méltatva.
Most Isten figyelmezteti a gyülekezetet. Azt mondja a hívõknek, "Elég mindabból a lagymatagságból és apátiából amit látok. Véget fogok vetni neki." Ez nem fenyegetés - és nem dühvel mondja. Egyszerûen Isten így beszél, "Ezt a gyülekezetet meghatározott okból helyeztem ebbe a környezetbe, ebbe a közösségbe, ebbe a városba. Azt akarom, hogy bõvölködjön mérhetetlen dicsõségemben. Tudatni akarom az elveszettel, hogy amikor besétál ide, akkor valami erõteljes dolog történik. Azt akarom, hogy ráébredjen, "'Ez az, amit egész életemben kerestem.' "
Ha a nemtörõdömség országában vesztegetjük idõnket, sosem engedve meg a Szent Szellemnek, hogy uralkodjon rajtunk és megtisztítson bennünket, akkor elszalasztjuk azt, amit Isten adni akar nekünk. " Mert a kinek van, annak adatik; és a kinek nincs, attól az is elvétetik, a mije van" (Márk 4, 25).
Talán emlékszel a talentumok példázatára, amelyben a rest szolga egy talentumot kapott, amelyet elásott. Ez a szolga elégedett volt addigi helyzetével. Nem mért nagyobb mértékkel, azon felül amije volt. Hogyan reagált a mestere? Elvette a szolga talentumát, és másik szolgának adta, akinek már tíz volt.
Illusztrálva láthatjuk ezt a restséget Izrael történelmében. Az Izraeliták bírták Isten jelenlétét egy idõben, de az évek során megengedték a bálványimádás és a testi vágy befolyását, amely teljesen elzüllesztette õket. Végül elvesztették szívük odaadását Isten dolgai iránt. Továbbra is jártak Isten házába, de csak hagyományból és testi félelembõl.
Isten azt mondta Izraelnek, " Mert menjetek csak el az én helyemre, a mely Silóban van, ... és lássátok meg, hogy mit cselekedtem azzal az én népemnek, Izráelnek gonoszságáért!" (Jeremiás 7, 12) A zsoltáros tanúsítja, " És elveté magától Silói hajlékát, a sátort, a melyben lakott vala az emberek között" (Zsoltárok 78, 60) . " És az Úr kezde ismét megjelenni Silóban, mert kijelentette magát az Úr Sámuelnek Silóban, az Úrnak beszéde által" (1 Sámuel 3, 21).
Siló volt Isten háza. Sámuel próféta a tiszta igét prédikálta ott, és Isten Szelleme hatalmas módon volt jelen. Az idõk során azonban Siló elzüllött Éli fõpap és erkölcstelen fiai idejében. Most Isten újra megjelent Silóban, égve a vágytól, hogy újraépítse házát, és bûnbánatba vigye az istentelen papságot.
De Éli és fiai restek maradtak. Éli kövér és lusta lett, kényelemben élt, míg fiai továbbra is kigúnyolták Istent annak ellenére, hogy az Õ házában szolgáltak. Végül Isten azt mondta, "Nem fogom dicsõségemnek megengedni, hogy olyan helyen idõzzön, ahol a romlottság van jelen."
Így az Úr elhagyta Silót. Kivonta dicsõségét Izraelbõl, és szellemi nyomor következett a nemzetre. Elõször a frigyládát lopták el. Aztán Éli esett el saját súlya miatt, és nyakát törte . Végül a fõpap menye fiút szült akit Ikábódnak nevezett el, ami azt jelenti "Oda van Izráel dicsõsége" (1 Sámuel 4, 21).
Ha azt gondolod, hogy ez szigorúan csak Ószövetségi ítélet, amely restség és romlottság miatt következett be, akkor olvasd el Istennek az Újszövetség gyülekezeteinek szóló figyelmeztetéseit a Jelenések könyvében:
Az Efézusi gyülekezetnek: "De az a mondásom ellened, hogy az elsõ szeretetedet elhagytad. Emlékezzél meg azért honnét estél ki, és térj meg, és az elõbbi cselekedeteket cselekedd; ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyébõl, ha meg nem térsz" (Jelenések 2, 4-5).
Az Pergámumbeli gyülekezetnek: "Így vannak nálad is, a kik a Nikolaiták tanítását tartják, a mit gyûlölök. Térj meg: ha pedig nem, ellened megyek hamar, és vívok azok ellen számnak kardjával" (Jelenések 2, 15-16).
Az Laodiczeabeli gyülekezetnek: "Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból. Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen" (Jelenések 3, 15-17)
Mindegyik esetben Isten szó szerinti "vagy másféle" figyelmeztetést ad egyházának. Miért? Tiszta, makulátlan menyasszonyt készít el fia számára. Felébreszti az alvó szüzeket, Szelleme kiált hozzájuk, "Íme, jön a võlegény. Készüljetek a találkozásra vele."
Napjainkban az erkölcstelenségnek és a szent dolgok kigúnyolásának a szelleme jön ki még mindig sok szószékbõl. Ám Isten tiszta beszéde is kijön, épp úgy mint Sámuel idejében. Az Úr figyelmeztet, "Ha makacsul ragaszkodsz bûneidhez, még azt is elveszem, amirõl úgy gondolod, hogy a tiéd. Eltávozik jelenlétem az életedbõl, a gyülekezetedbõl, épp úgy, ahogy Silóban történt."
Ez történt sok gyülekezettel világszerte. Az a dicsõség, amelyet ezek a gyülekezetek valamikor élveztek, teljesen eltûnt - mert elutasították, hogy bármit is kimérjenek az Úr számára.
Hasonlóképpen, ha visszautasítod, hogy mozgósítsd magadat az Úr keresésére teljes szívvel - ha még mindig idõd, imaéleted, engedelmességed csak kis mennyiségét méred ki Neki - meggyõzõdésed és ismereted el fog tûnni.
A kérdésem hozzád - nem érkezik válasz az imáidra, mert túl keveset adtál magadból Istennek? Õ nem akarja megvonni jelenlétét tõled. Ellenkezõleg, el akar halmozni áldásainak hatalmas mértékével. Éppen most, készen áll arra, hogy felkeltsen restségedbõl és szunnyadásodból - hogy közel vonhasson magához, és betölthessen dicsõségével.
Nem érdekes mennyire vékonyodott el a benned lévõ láng. Csak kiálts hozzá, "Óh, Jézus - nem akarom elszalasztani azt, amit tenni akarsz." Õ hûséges, hogy hozzád jöjjön - és még többet fog adni. Így hát mérj ki neki nagyobb mértéket önmagadból - és mindenhol meg fogod látni az Õ jelenlétének, dicsõségének és irántad való szeretetének a bizonyítékát.