Istennel semmi sem lehetetlen

Ismerek egy bizonyos fiatalembert, aki állandó félelemben és rettegésben él. Ezek a szörnyû érzések akkor kezdõdtek nála, amikor elhagyta az Urat.

A fiatalember dicsõségesen menekült meg, és töltekezett be Isten szellemével. Bizonyságot tett Isten kegyelmének életében jelenlévõ erejérõl, és az evangélium hatékony tanúságtevõje volt. Sok embernek adott tanácsot a gyülekezetében, Krisztus szeretetével szolgálva feléjük. Aztán egy napon, mint derült égbõl a villámcsapás, azt mondta, "Elegem van. Nem akarom ezt az életet többé."

Mindenkinek azt mondta, hogy elege van a Keresztényekbõl, és dühös volt Istenre, mert nem válaszolt imáira. Azt mondta pásztorának, "Minden prédikációd bûntudatot okoz nekem. Élvezni akarom az életet. Tudod, inni néhány italt, kellemes eltölteni egy kis idõt, idõnként elmenni egy partira. Nem akarok túl messzire menni. Csak egy kicsit szórakozni." Így hát elhagyta a hitét.

Kérlek jegyezd meg: ez a fiatalember nem egy szellemileg vak, hitetlen ember volt. Erõs bibliai háttere volt. Az evangélium igazságával volt felfegyverkezve. Engedte a Szent Szellemnek, hogy vezesse és uralja õt, és megtapasztalta az Úr szolgálatában rejlõ örömöt.

Ma azonban ugyanaz a fiatalember egy kereszténynek a pontos ellentéte. Végképp a bûn mélyére került. Fájdalmas szomorúságot hordoz a szívében, amelyet az ivásba fojt. Bulikba jár, hogy örömet találjon, de ez csak üresen hagyja õt. Különféle nõkkel van szexuális kapcsolata, de ezek után csak még magányosabb, mint valaha.

Ez az egykor élettel teli hívõ mély, lefelé húzó örvényben van, és õ tudja ezt. Lassan alkoholista lesz. Sírva fakad, ha arra gondol milyenné vált az élete, és az a szörnyû félelem gyötri, hogy Isten feladta vele kapcsolatban. Meg van gyõzõdve, hogy átlépte a határvonalat, és sohasem mehet vissza. A legutóbb, amikor beszéltem vele, azt mondta, "Annyi áldást eljátszottam a bûnnel. Nem tudom megállni, hogy arra gondoljak: minden reményt eljátszottam ezzel." Úgy látja magát, mint aki túl messze ment, túlságosan kötõdik a bûnhöz, és sohasem juthat vissza Istenhez.

Egy ponton levelet írt nekem, elmondva, hogy minden prédikáció, amit hallott, az elevenébe vágott. Pál figyelmeztetésében látja viszont magát, " míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek" (1 Korinthus 9, 27).

Végül, végsõ kétségbeesésében elhatározta, hogy még egyszer utoljára visszamegy a gyülekezetbe, a reménységet keresve. Azonban a prédikáció, amelyet azon a napon hallott a velejéig megrázta. A prédikáció a Zsidó 6, 4-6-ból származott: "Mert lehetetlen dolog, hogy a kik egyszer megvilágosíttattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Léleknek, és megízlelték az Istennek jó beszédét és a jövendõ világnak erõit, és elestek, ismét megújuljanak a megtérésre, mint a kik önmagoknak feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák õt."

A fiatalember elméjében ez a leírás tökéletesen illett rá. Megvilágosította õt Isten igéje. Megízlelte a megbocsátás mennyei ajándékát. Megtapasztalta a Szent Szellem érintését. Most azonban alátámasztva látta, hogy "Nyilvánosan megszégyenítettem Jézust. Bûnös életem naponta megfeszíti õt." Ezek a szavak még mindig a fülében csengnek: "Lehetetlen, hogy ilyen elesett emberek megújuljanak."

Az a prédikáció szétfoszlatta a legutolsó reménysugarát is. Ahogy kisétált a gyülekezet ajtaján úgy érezte, örök kárhozatra van ítélve. Nem vitatkozhat a Szentírással. Elhitte, a végzete az, hogy napjait szenvedésben és reménytelenségben élje le.

Ma, valaha hûséges hívõk ezrei esnek vissza ugyanolyan körülmények közé, mint ez a fiatalember. Egy ponton kivonulnak Isten fennhatósága alól, súlyosan vétkeznek, és kiesnek a kegyelembõl. Most tökéletesen ellentétes módon élnek azzal a hihetetlen világossággal, amelyet valaha kaptak. És meg vannak gyõzõdve, túl vannak már minden reményen, hogy valaha is megmenekülhessenek.

Illik ez a leírás rád, vagy valakire, akit ismersz? Ha igen, akkor ugyanaz az üzenetem a számodra, mint amit ennek a fiatalembernek írtam vissza:

A Teen Challenge szolgálat alapítójaként tanúja voltam, amint ezrek és ezrek jutottak üdvösségre Jézusban. Sokan tûntek közülük végleg reményvesztettnek. Volt közöttük drogfüggõ és alkoholista, drog terjesztõ és tolvaj, homoszexuális és prostituált, ateista és sátánimádó, kemény bûnözõ és bandatag. Félelemmel vegyes tisztelettel néztem, ahogy ezek az emberek bámulatosan változtak át Krisztus ereje által. Átvették a gyógyulást, a megújulást és a rabságuktól való teljes szabadságot, és erõteljesen növekedtek Isten Igéjében és kegyelmében.

Idõnként azonban a Sátán visszacsábította ezeket a megtérteket régi életmódjukhoz. Ha egyszer elestek, õ a fülükbe ordította, "Túlságosan meg vagy kötözve ahhoz, hogy valaha is megszabadulj. Átkozott vagy, tehetetlen, képtelen a szabadulásra. Most már sohasem mehetsz vissza Jézushoz."

Arra a fiatal párra, James és Mary Thomasra gondolok, amelyik évekkel ezelõtt az utcáról jött be szolgálatunkhoz. Ez a pár hajléktalan volt, loptak, hogy heroinfüggõségüket kielégítsék. Amikor besétáltak az ajtónkon, olyanok voltak mint a halott emberek, magukon kívül a részegségtõl. James szellemileg zavart volt, a kábítószertõl teljesen elbódulva, még saját nevét sem tudta megmondani. Mary alkoholista volt, csont és bõr szánalomra méltó látványát nyújtva.

Azonban Isten csodálatos munkát végzett az életükben. Mindketten bámulatosan megmenekültek. Aztán az Úr helyreállította õket fizikailag, színt hozva arcukba, és visszaállítva testsúlyukat. Visszaállította mentális képességeiket is. Különösen James-nek volt briliáns elméje. Rövid idõ alatt önmagát képezve tanult meg görögül és héberül. Mindkét Thomas-t Bibliaiskolába küldtük, ahol James ámulatba ejtette tanárait. Hébertanára azt mondta neki, "Nem tudlak tovább tanítani. Már többet tudsz, mint én."

Miután elvégezték az iskolát, James és Mary Californiába mentek, ahol egy börtönben kezdtek el szolgálni. Közel tizenkét évig munkálkodtak együtt, szolgálva rabok százai felé. James prédikált és a Bibliát tanította, míg Mary bajbajutott asszonyoknak adott tanácsokat, és segített nekik. A szemünkben ez a csodálatos pár Isten kegyelmének trófeája volt. Fényes példájául álltak Jézus legreménytelenebb életeket is átváltoztatni tudó hatalmának.

Valahogyan, gondolom, az Isten által rendkívül megáldott évek után, Mary elkedvetlenedett. Sátán sikeresen csábította vissza az alkoholhoz. Az ez után következõ idõszak maga a pokol volt a Thomas-ok számára. Amíg James börtönökben prédikált, addig Mary bárokba osont. Néha egész éjszaka kimaradt. Jamesnek el kellett mennie megkeresni, és gyakran találta az árokban fekve, kidobva. Amikor kijózanodott, azt mondta, "Nem tudom, hogy mi történt. Újra benne vagyok. Nem tudom abbahagyni ezt a szokást."

Egy éjjel aztán Mary eltûnt, és James sehol sem találta. Több hét telt el. James már nagyon zavart volt, amikor meghívtuk, jöjjön el szolgálatunk központjába, Texasba. Sohasem láttam még férfit annyira megsebzettnek. Azonban azt mondta nekem, "Nem fogom abbahagyni a keresést. Tudom, hogy Isten mit tett értünk."

Három nappal késõbb Mary egy kórházból hívta. A rendõrség talált rá félholtan az utca közepén. Prostituált lett, és nagyon megverték. James elrepült érte, és elhozta a farmunkra, hogy felépüljön. Amikor besétáltak, senki sem ismerte fel Maryt. Arca alaktalan volt, ajkai feldagadtak, bõre fekete és kék volt.

Miután Mary pihent, és gyógyulni kezdett, mindnyájan elkezdünk Isten szeretetével szolgálni felé. Azonban õ nem tudta elfogadni. Szívében ismerte a Zsidó 6, 4-6-ot, és idézte nekünk: "Lehetetlen megújulniuk azoknak, akik ilyen messze estek." Tudta, hogy megízlelte a mennyei ajándékot, és részesült Isten Igéjébõl. Most megrázta az a tény, hogy újra megfeszítette megmentõjét. Csak annyit tudott mondani, "Nekem befellegzett. Valamikor másoknak prédikáltam, de nézd, mi lett belõlem. Elutasítottam Jézus szeretetét. Vétkeztem a világosság ellen. Most már nem tud helyreállítani engem." Azt gondolta, a végzete, hogy újra visszaessen rossz szokásaiba, és az utcán végezze. Már csak meghalni akart.

Vissza fogok még térni Mary történetéhez, de most meg akarom vizsgálni a "lehetetlen, hogy megújuljanak" kifejezés jelentését. Pontosan kinek lehetetlen ez?

Mary Thomas tudta, hogy szeretem õt. Tisztelt is engem, mint Isten Igéjének a szolgáját. Mégis, Mary elérhetetlen maradt. Isten Igéjének egyetlen ígérete sem tudta megérinteni. Még férjének együttérzõ szeretete szem tudta ebbõl kimozdítani. Fülei mintha be lettek volna zárva, szíve megkeményedett, lelke kívül állt minden hiten.

Rémisztõ olyan hívõ felé szolgálni, aki ennyire mélyen visszaesett a bûnbe. Úgy tûnik, hogy amennyire szellemi volt egy személy, annyira nehéz elérni, ha visszaesik. Beszélhetsz neki, mint Isten bölcs embere, megelevenítheted elõtte a kereszt nagyszerûségét, beszélhetsz neki Jézus szívének valóságosságáról - szíve akkor is olyan marad, mint a kõ. Azt mondja, "Úgy érzem, mintha egy fekete lyuk mélyén lennék. Egyszer beleestem, és sohasem fogok kijutni. Egyszerûen nincs erõm, hogy elforduljak ettõl. Attól félek, hogy veszítek, és a pokolban fogom végezni."

Jeremiás megprófétálta ezt az állapotot: " Ha elmondod nékik mind e szavakat, és nem hallgatnak reád, ha kiáltasz nékik, és nem felelnek néked" (Jeremiás 7, 27). Hasonlóképpen Jézus azt mondja azokról, akik megkeményítik szívüket szavával szemben: "Mert megkövéredett e népnek szíve ... hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel" (Máté 13, 15).

Rengeteg bûnös embert láttam válaszolni a prédikációmra. Voltak köztük a leghitványabb bûnösök közül valók: gonosz bandafõnökök, boszorkány gyülekezetek vezetõi, sorozatos nemi erõszakot elkövetõk, még gyilkosok is. Mielõtt ezek az emberek Jézushoz jöttek, hozzászoktak a bûnhöz. Azonban nem edzõdtek hozzá az evangéliumhoz, mint a Zsidó 6, 4-6-ban leírt hívõk. Elmondom nektek, hogy lehetetlen bárki szolgáló számára, hogy elérjen és megújítson ilyen elesett hívõket. Miért? Megengedték az ördögnek, hogy meggyõzze õket, "Túl gyakran vétkeztél a világosság ellen. Most már túl késõ a számodra. Egyszerûen nem vagy elérhetõ."

Sohasem szerette jobban férj a feleségét, mint James Thomas az övét. Sohasem szûnt meg szeretete Mary iránt, még akkor sem ha prostituált lett. Csak ámultam, nézve ahogy gondot viselt rá azokban a fájdalommal teli, nehéz napokban. Ez az asszony más férfiak kezén forgott, akik meg is verték. De a férje most türelmesen ült mellette, dédelgetve sebeit, megmosva arcát, és sírva felette.

Azonban még megdöbbentõbb volt az, hogy James nagyszerû szerelme és részvéte sem tudta megenyhíteni Mary szívét. Egyszerûen nem akart kimozdulni, még a könnyek és a gyengédség hatására sem. Úgy tûnt, túl van azon, hogy bármilyen emberi közeledés vagy erõ hatással tudjon lenni rá.

Ugyanezt a távolságtartást láttam azoknál az önfejû, hûtlen férjeknél, akik elhagyták családjukat. A feleségek így érvelnek, "Édesem, én megbocsátok neked. Nem érdekel, mit tettél. Huszonöt éve házasok vagyunk, és én azt akarom, hogy mûködjön a házasságunk. Szeretlek és szükségem van rád." A gyerekek megragadják apjuk lábát, és sírnak, "Apu, miért hagysz el bennünket? Ne menj el. Ne hagyd el a mamát és minket." De semmi sem rendítheti meg ezeket a férfiakat. Már ráakadtak egy másik nõ horgára, és készek, hogy eldobják addigi életüket és családjukat. Emberi szeretet semmilyen mértéke sem éri el õket.

Egyszer ismertem egy fiatal pásztort, egy nagyszerû férfit, aki egy csodálatos fiatal hölgyet vett feleségül. Ez a szolgáló hatékony tanúbizonyság volt itt, New York utcáin. Prédikációi sok kábítószerfüggõt hoztak Jézushoz. Azon kívül odaszánt tanító volt, drogosok és alkoholisták Isten útján történõ helyreállását irányította.

Aztán, egyszer csak a pásztor a pornográfiával kezdett játszadozni. Végül horogra akadt, és ez szó szerint az életébe került. Amikor felesége rájött, õ így ágált ellene, "Nem fogom abbahagyni." Ahelyett, hogy abbahagyta volna, a feleségét is be akarta vonni. õ elszörnyülködött. Amikor visszautasította férjét, az dühös lett, és más asszonyt kezdett keresni.

Felesége hetekig hadakozott vele, "Tudod, hogy megnyitod a lelkedet az ördögnek. Ha nem hagyod abba, a Sátán uralkodni fog rajtad." De a férfi nem hallgatott rá. Végül a felesége könyörgött, hogy beszéljek vele. Megtettem, emlékeztetve a fiatal szolgálót az Úr munkájára életében, a Biblia világos figyelmeztetéseire, és iránta való szeretetünkre.

"Túl késõ" mondta nekem. "Már rabja vagyok a szenvedélynek. Elhagytam a gyülekezetet, és többé már nem szeretem a feleségemet. Már nem tudok visszatérni." Aztán rámutatott elõttem, azzal hogy vétkezett, nyilvánosan megszégyenítette Jézust. Ezért lehetetlen volt a számára, hogy megújuljon.

Én ellenkeztem vele, "Nem érdekes, hogy mit tettél. Jézus rendelkezik minden hatalommal, amely meg tud téged szabadítani. Hatalmat tudunk venni a nevében ezen a köteléken, és az Úr most megszabadít téged." De õ fejét rázva elutasította. Nem lehetett meggyõzni. Ma egy boszorkánynak a férje, és mélyen benne van az okkultizmusban. Teljesen elveszett.

Emberi szeretet és érvelés egyszerûen nem tudja megtörni a bûnnek ezt a fajta fogvatartó erejét.

Mary Thomas pontosan megértette, hogy a bûn fizetsége a halál. Azt is tudta, hogy minden bûn, amelyet elkövetett fel van jegyezve, növelve bûneinek terhét. csupán néhány hónappal azelõtt ugyanez az asszony arra figyelmeztetett másokat, hogy meneküljenek a bûntõl, és kerüljék el Isten haragját. Ezek a dolgok azonban már nem jelentettek neki semmit.

Ugyanennek a fajta keménységnek voltam tanúja egy AIDS kórteremben mostanában. Egy fiatalember a gyülekezetünkbõl megkért, hogy imádkozzam haldokló bátyjával, akinek csak néhány órája van már hátra az életébõl. Amikor beléptünk a kórházi szobába, a beteg egy filmet nézett a TV-ben. Ahogy megálltam mellette, megkérdeztem " Fiam, rövidesen át fogsz lépni az örökkévalóságba. Felfogod ezt?" Egy pillantásra sem méltatott. Csak nézte tovább a filmet. Akkor megkérdeztem, "Imádkozhatom veled?" Azt válaszolta, "Nem érdekel." Végül mondtam egy egyszerû imát érte. Amikor felnéztem, szemei még mindig a TV-re tapadtak. Micsoda vakságot okoz a Sátán, még az örökkévalósággal szemben is.

Sok elesett keresztény mondta nekem, "Miért zavarna engem a pokol gondolata? Már most a pokolban vagyok." Egyfajta értelemben igazuk van: maga pokol minden nap arra ébredni, hogy a sötétség fellegei veszik körül a fejedet. Maga a pokol, ha olyan szokás hajt, amelyet nem tudsz ellenõrzés alatt tartani, úgy élve mint az állatok, csupán élvezetet keresve. Egy idõ után még az érzéki élvezet is üressé válik. Kábítószer, szex, bulik semmit sem jelentenek. Nem okoznak többé örömet vagy boldogságot. Ehelyett betegen és magányosan hagynak, és sírsz, "A pokolban élek".

Maga a pokol, ha elveszíted a hitedet, minden reményedet, ha elveszíted családodat és szeretteidet. Végül teljesen egyedül maradsz bûnös önmagaddal. El vagy zárva Istentõl, teljes tudatában annak, hogy az arcába köptél. Így minden napod úgy telik, hogy sóvárogsz az éjszaka után, éjszaka pedig a nappal után.

Igen, vétkeztél a hihetetlen világosság ellen. Megízlelted Isten csodálatos Igéjét. És igen, naponként megfeszíted Jézust, nyilvánosan megszégyenítve. Egyre messzebb kerülsz a kereszttõl, egyre mélyebben mész a bûnbe. Igen, lehetetlen bármilyen prédikátor vagy szeretett személy számára, hogy figyelmeztessen Isten ítéletére a bûnbánat reményében.

Azonban a Szentírás sehol sem mondja, hogy lehetetlen Isten számára, hogy elvégezze ezt a munkát benned. Jézus azt mondja, hogy Istennel semmi sem lehetetlen: "Ami embereknél lehetetlen, lehetséges az Istennél" (Lukács 18, 27).

Valójában nincs olyan személy, aki túl messzire ment volna, hogy Isten ne tudná megmenteni, egy kivétellel: az, aki megbocsáthatatlan bûnt követ el. Ez a bûn akkor jelentkezik, amikor egy addig hívõ kigúnyolja a Szent Szellem munkáját, mintha az az ördög mûve lenne. Az ilyen személy teljesen kiszakította Jézust a szívébõl. Valójában megrendezte a saját keresztre feszítési jelenetét, szándékosan kiirtva minden Jézus iránti szeretetet és vágyakozást. Ez a személy sohasem fog helyreállni.

Természetesen, akik attól félnek, hogy megbocsáthatatlan bûnt követtek el, azok nem tettek ilyet. Honnan tudom ezt? Az erre a bizonyíték, hogy nyugtalanítja õket. Látod, ahhoz hogy valaki megbocsáthatatlan bûnt kövessen el, teljesen kiégett lelkiismeret kell. Ekkor az illetõ Jézus iránti szeretetének helyét Isten iránti teljes gyûlölet veszi át. Az ilyen ember öklét rázza Istenre, és azt mondja, "Sohasem akarok rólad hallani többé". Még ki is hívja Istent, hogy küldje a pokolba. Az ilyen személy utál mindent, ami szent és erkölcsös, és keresi az alkalmat, hogy Jézust újra megfeszíthesse. Kigúnyol minden Istennel kapcsolatos dolgot, mint például "Jézus homoszexuális".

Ha úgy gondolod, hogy megbocsáthatatlan bûnt követtél el, akkor fontold meg a Jeremiás 30-ban foglaltakat. Az egész fejezet Isten Izrael elleni vádjaiból áll. Isten azt mondja népének, "Olyan sok fényt kaptatok. Megáldottalak benneteket, és hihetetlen szövetségi ígéreteket tettem nektek. Ti viszont azzal válaszoltatok, hogy elfordultatok tõlem."

Jeremiás megprófétálta nekik, "Mert ezt mondja az Úr: Veszedelmes a te sebed, gyógyíthatatlan a te sérülésed. Senki sincsen, a ki megítélje a te ügyedet, hogy bekösse sebedet, orvosságok és balzsam nincsenek számodra. Elfeledkezett rólad minden szeretõd, és nem keres téged: mert megvertelek ellenséges veréssel, kegyetlen ostorozással, a te bûnödnek sokaságáért, és hogy eláradtak a te vétkeid. Miért kiáltozol a te sebed miatt? veszedelmes a te sérülésed? a te bûnöd sokaságáért és vétkeidnek eláradásáért cselekedtem ezeket veled." (Jeremiás 30, 12-15)

Az Úr lényegében azt mondta, "Szörnyû bûneid beteggé tettek téged. Teljes mértékben romlott lettél, és most már olyan mélyek a sebeid, hogy nem lehet meggyógyítani õket. Nincs orvosság, amely meg tudna gyógyítani."

Azonban Isten Igéje itt emberi gyógyításra hivatkozik. Nincs olyan hatalom a földön, amely meg tud gyógyítani ilyen sebet. Ez teljesen lehetetlen lenne. De nem lehetetlen Isten számára. Csupán két verssel késõbb az Úr azt mondja ugyanennek a gyógyíthatatlan népnek, "Mert orvosságot adok néked, és kigyógyítlak a te sérülésedbõl, azt mondja az Úr. Mert számkivetettnek hívtak téged, Sion; nincs, a ki tudakozódjék felõle." (30, 17)

Isten azt mondta népének, " Mindenki feladta veletek kapcsolatban, azt mondták túl messzire mentetek. Úgy látnak benneteket, mint elveszett gyermeket, reménytelenül és elhagyatva. Azonban ez miatt én meggyógyítalak. Mindenki azt mondja, hogy csavargó vagy, iszákos, rossz ember, de én helyreállítalak. Kiterjesztem rád kegyelmemet, és begyógyítom minden sebedet."

Pontosan ezt tette az Úr Mary Thomas-szal. Az emberek feladták vele kapcsolatban, még szeretõ barátai is. Egyszerûen nem tudtak mit kezdeni reménytelen állapotával. Úgy látták õt, mint egy bûnbánat nélküli, alkoholista szajha, és úgy hitték Isten elfordult tõle bûnei miatt. Azt mondták, "James, el kell válnod tõle, és intézetbe kell adnod." Még az odaszánt James is vesztett határtalan reménységébõl. Egy ponton elárulta nekem, "Olyan tehetetlennek érzem magamat. Nem tudom, valaha is túl lesz-e rajta."

Szeretteim, a világ leírhat titeket. Még családotok és barátaitok is feladhatják veletek kapcsolatban. Azonban Isten megígéri, "Sohasem hagylak el. Meg foglak menteni, és meggyógyítom tested és lelked minden sebét."

Bárki bármit mondott, nem jutott el Mary-hez. Nem tudta kimozdítani sem a szeretet, sem a szánalom vagy a félelem. Azonban egy csoda kezdett megvalósulni e reményvesztett asszony számára, amikor mélyrõl jövõ, belsõ kiáltásban tört ki. Kiáltása csak két szóból állt: "Uram, segíts!" Ezen a ponton Mary még imádkozni sem tudott. Nem tudta rászánni magát, hogy megszólítsa Istent. Azonban újra és újra, szíve mélyérõl kiáltott, "Jézus, segíts!" Végül, tulajdonképpen elkezdett hangot adni a szavaknak: "Uram, olyan mélyre süllyedtem, olyan mélyen vagyok a bûnben. Kérlek, segíts nekem."

Mary kiáltása Dávid saját, az Úrhoz való esedezéseiben visszhangzik: "A mélységbõl kiáltok hozzád, Uram!" (Zsoltárok 130, 1). "Nyomorúságomban az Úrhoz kiálték, és meghallgata engem." (Zsoltárok 120, 1). Csakúgy mint Dávid, Mary is hangot adott kiáltásának. És Isten hallotta õt.

Egy napon, minden elõzmény nélkül, könnyek kezdtek el folyni Mary arcán. A Szent Szellem betöltötte a szobát, és Mary minden felgyülemlett félelme és reménytelensége kibuggyant. Krisztus megbocsátásának ereje elárasztotta lelkét, és lemosott minden szennyet, dühöt és bûnt. Rövidesen öröm töltötte be lelkét, és nevetni és örvendezni kezdett. Mindnyájan ámulattal néztünk erre a helyreállított, megújult asszonyra, aki kezeit felemelve dicsérni kezdte az Urat. Mindenki, aki jelen volt azon a napon tudta, hogy , hogy az Úr hihetetlen új munkát kezdett Mary-ben, megszentelve õt, és megváltoztatva az életét.

James és Mary végül visszamentek Californiába, ahol folytatták szolgálatukat a bebörtönzött foglyok felé. Házasságuk és családjuk dicsõségesen helyreállt, és Isten teljes áldását élvezték életük során.

James Thomas az elmúlt évben halt meg. Ez a férfi úgy ment megváltójához, mint szeretõ, hûséges szolga. Azután Mary hûségesen gondot viselt a börtönbeli szolgálatra. Aztán az elmúlt márciusban Mary meghalt. Isten kegyelmébõl és erejénél fogva Mary Thomas úgy ment a dicsõségbe, mint Jézus hatalmas harcosa. Élete és bizonysága bizonyítja a Lukács 18, 27-et: Istennel semmi sem lehetetlen.

Talán, mint Mary, te is kiestél valahogyan a kegyelembõl. Azt hiszed, hogy a többiek már leírtak téged, és elveszettnek és elhagyottnak érzed magadat. Dávid is azt mondja, hogy az emberek leírták õt, "Mondván: Az Isten elhagyta õt ... nincs, a ki megszabadítsa" (Zsoltárok 71, 11). Mit csinált hát Dávid? Azt amit Mary Thomas tett. Kiáltott kétségbeesése mélyérõl: "Ó Istenem, segíts!" (lásd 71, 12). Az Úr hallotta Dávid jajkiáltását, és helyreállította õt: "A ki sok bajt és nyomorúságot éreztettél velünk, de ismét megelevenítesz, és a föld mélységébõl ismét felhozol minket. Megsokasítod az én nagyságomat; hozzám fordulsz és megvigasztalsz engem" (71, 20-21).

Lehet, hogy a Zsidó 6, 4-6 elhitette veled, hogy nem újulhatsz meg bûnbánatban. Egyszerûen nem tudod elhinni, Isten meg fogja bocsátani, hogy naponta újra megfeszíted és nyilvánosan megszégyeníted Jézust. Úgy gondolod, hogy a bûnöd túl mély, túlságosan megkötöz, hogysem helyreállhass.

Elmondom neked, hogy nem tudod Istent annyira elkeseríteni, mint Izrael tette. Isten kemény nyakúnak és bálványimádónak nevezte ezt a népet, kijelentve, "Haragom felgerjed ellened. Fel foglak emészteni bûneid miatt" (lásd 2 Mózes 32, 9-10). Azonban a Szentírás azt mondja, hogy Isten megbánta népe elleni haragját. Ehelyett azt mondta, "Miért mondanák az égyiptomiak, mondván: Vesztökre vivé ki õket, hogy elveszítse a hegyek között ... És abba hagyá az Úr azt a veszedelmet, melyet akart vala bocsátani az õ népére" (32, 12-14)

A tény az, hogy bármikor hallja is Isten mélyrõl jövõ, bûnbánó kiáltásunkat, a szíve megmozdul, és hûségesen válaszol kiáltásunkra, helyreállítva, meggyógyítva és megújítva minket a bûnbánatban.

Lehet, csábít téged, hogy hagyj fel a hozzá való kiáltással. Azt gondolod, "Ha Isten ki tud húzni ebbõl a szakadékból, biztosan várhatok még egy kicsit, és elidõzhetek még a bûneimben." Azonban a Biblia azt mondja nekünk, "Ímé itt az üdvösség napja" (2 Korinthus 6, 2). Ne gondold, hogy várhatsz egy másik alkalomra, hogy az Úrhoz kiálts. Most van megújulásod ideje.

Kiálts hát hozzá ma. õ hûséges, hogy megszabadítson, és hogy helyreállítson mindent, amit a sáska megevett. Új szívet és egy új kezdetet akar neked adni. Vele semmi sem lehetetlen.

Dicsõség az õ szent nevének!