Tűz a csontjaimban
Jeremiás 19-ik fejezetében Isten elküldi a prófétát, hogy közvetítse üzenetét Izráelhez. Miután Jeremiás a templom udvarában prófétált, a következô szavakat mondta, "Ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Imé ráhozom e városra és ennek minden városára mindama veszedelmet amelyrôl szóltam ô ellene; mert megkeményítették nyakukat, hogy ne hallják az én beszédemet." (Jer. 19:15)
Passúr aki a templom fôpapja volt, nagyon felháborodott Jeremiás prófétálásától, és haragra gerjedve megütötte a prófétát. Ezután követôit összehívta, hogy vessék Jeremiást a tömlöcbe a város kapujánál, ahol mindenki szemeláttára legyen megszégyenítve.
Olyan eszközökkel kínozták huszonnégy órán át, amelyek állandó fájdalmat okoztak számára. Elôször fejét mozdulatlan helyzetbe rögzítették, aztán pedig a karjait keresztben tartva úgy rögzítették le, hogy egész teste kicsavarodott állapotba került. Ilyen helyzetben kellett maradnia nappal és éjjel.
Micsoda borzalmas látvány! Emlékezz arra, hogy Jeremiás Isten felkent prófétája volt! Fiatal korától fogva tudta, hogy az Úr hívta ôt Isten szavának hirdetésére, választott népéhez, és most Jeremiást megkötözve kínozták, mert betöltötte hivatását.
Jeremiás minden szenvedése ellenére soha nem kételkedett hivatásában. Tudta jól, hogy Isten a szavát adta, és ez így volt szolgálatának kezdetétôl fogva.
Az Úr maga tanúskodott a Jeremiással való kapcsolatáról, "Mielôtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielôtt az anyaméhbôl kijövél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé." (Jer. 1:5) Lényegében Isten azt mondta, hogy "Ismertelek mielôtt a földet teremtettem. Jeremiás, már akkor volt egy tervem számodra. Arra teremtettelek, hogy prédikáld Igémet."
Elôször Jeremiás így válaszolt, "Ah Uram Isten! Ímé én nem tudok beszélni; hiszen ifjú vagyok én! Az Úr pedig monda nékem: Ne mondd ezt: ifjú vagyok én; hanem menj mindazokhoz akikhez küldelek téged és beszéld mindazt amit parancsolok néked". (Jer. 1:6-7) Más szóval: "Hívtalak Jeremiás, ne mondd hogy képtelen vagy megtenni amire kérlek!"
Ezután az Úr hozzá tette, "Ne félj tôlök mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak téged!" (1:8)
Ekkor Jeremiás elmondja: "És kinyújtotta az Úr az ô kezét és megilleté számat és monda nekem az Úr; Ímé az én igémet adom a te szádba!" (1:9)
Milyen hihetetlenül csodálatos idô ez Jeremiás életében! Milyen csodálatos tudni, hogy az Úr keze van rajtad, gondolatait megvilágította számodra és felkent magának, hogy beszélj az ô nevében! Ezért Jeremiás soha sem kételkedett Isten szavában.
Ezután ezt a parancsot adta Jeremiásnak, "Te azért övezd fel derekadat és kelj föl és mondd meg nékik mindazt amit én parancsolok néked; meg ne riadj tôlök, különben én riasztalak el téged elôlök!" (1:17)
Végül pedig ilyen erôteljes szavakkal szólt az Úr: "Mert ímé én erôsített várossá, vasoszloppá és ércbástyává teszlek ma téged mind ez egész földön Júda királyai, fejedelmei és papjai ellen és a föld népe ellen. Viaskodni fognak ugyan ellened, de nem gyôznek meg téged, mert én veled vagyok, azt mondja az Úr, hogy megszabadítsalak téged." (1:18-19)
Csak gondolj erre a nagy jelentôségû üzenetre, amit isten ennek az embernek adott, mondván, " Jeremiás, az örökkévalóságban terveztem számodra egy szolgálatot, és most elküldelek, hogy Sátán hazugságainak vess véget. Minden bálványt verj le és pusztíts el népem elôl! Építsed fel egyházamat, ültesd az evangélium magvait! Ne félj mert én adok minden szót a szádba, mikor szükség lesz arra."
"Soha ne félj az emberektôl, gúnyolásaiktól és ijesztgetéseiktôl, és soha ne félj a kudarctól! Emlékezz rá, hogy amíg élsz, veled vagyok. Sem démon, sem más ellenség nem fog hozzád nyúlni, ezért ne csüggedj, hanem hitben kelj fel és tedd amit mondok! Isteni feladatod van arra, hogy mondjad amit adok neked, ne félj és ne hagyd, hogy akármi is letörjön!"
Az Úr utolsó szava ez volt még: "különben én riasztalak el téged elôlök!" (1:17)
Szeretteim, ez az üzenet Istentôl nem csak Jeremiásnak szólt, hanem minden pásztornak és keresztény szolgálónak, akiket Isten szolgálatra hívott. Azt mondja nekünk: "Ne hagyd magad letörni semmiféle módon! Nincs okod a csüggedésre. Nincs okod zavarodottnak tûnni az emberek elôtt. Megmondtam, hogy veled vagyok és egy áthatolhatatlan erôsséggé tettelek. Nincs okod arra, hogy kidôlj és abba hagyd a munkád."
"Ha nem hiszel ígéretemben - ha kételkedsz feléd nyújtott hûségemben - akkor nem tudlak segíteni. Keserûségben fogsz kioltódni, mint egy láng és elhagyod az elhívásod. Mindenki elôtt aki ellened van, zavarodottnak fogsz látszani, azért, mert nem bíztál a rád vonatkozó szavamban."
"Azt mondom nem fontos, hogy milyen nehézségekkel állsz szemben. Nem fontos, hogy az emberek kihasználnak, vagy rosszul bánnak veled. Barátaid, családod, még hercegek és királyok is fordulhatnak ellened, de soha nem fognak gyôzni fölötted. Réz fallal és erôs oszlopokkal vettelek körül. Veled vagyok, hogy kiszabadítsalak!"
Pál apostol így beszél Istenrôl: "Aki megtartott minket és hívott szent hívással nem a mi cselekedeteink szerint mely adatott nékünk Krisztus Jézusban örök idôknek elôtte." ( 2 Tim. 1:9)
Egyszerûen mindenki aki "Krisztusban van" elhívatott az Úr által, és mindannyiunknak ugyanaz a feladat adatott; hogy halljuk Isten hangját, hogy hírdessük Isten Igéjét, soha ne féljünk az emberektôl és hogy bízzunk az Úrban minden elképzelhetô megpróbáltatásban.
Igenis, amit az Úr Jeremiásnak ígért, igaz minden szolgájára is, hogy tudniillik nem kell elôre elkészülnünk arra amit fogunk mondani, mert a szükséges pillanatban a szó a szánkban lesz, de ez csak akkor lesz meg, ha bízunk ôbenne.
Pál azt mondja, sokan ki lettek jelölve, hogy prédikáljanak, tanítsanak, apostolok legyenek, és éppen ezért szenvedni fognak. Magát is ezek közé számította: "Amelyre nézve tétettem hírdetôvé és apostollá és pogányok tanítójává. Amiért szenvedem ezeket is: de nem szégyenlem; mert tudom kinek hittem és bizonyos vagyok benne, hogy ô az én nála letett kincsemet meg tudja ôrizni ama napra." (2 Tim. 1:11-12) Röviden azt mondja, " Isten adott elvégezni egy szent munkát, amiért elhívott, és amiért szenvednem kell."
Az Írások tanúskodnak arról, hogy Pál mint ahogyan csak kevés szolgáló, úgy próbáltatott meg. Sátán újra és újra próbálta ôt megölni. Az úgynevezett vallásos tömegek kinevették és megvetették ôt. Néha még azok is akik eleinte támogatták, hátat fordítottak neki, ott hagyták sértetten és elhagyatottan.
Pál azonban soha nem látszott zavarodottnak az emberek elôtt. Soha nem csüggedt el és nem szégyenült meg a világ elôtt, és soha nem fáradt ki. Minden esetben Isten által felkent szavakkal beszélt, mikor éppen szüksége volt rá.
Az igazság az, hogy Pált nem lehetett megingatni. Soha nem vesztette el bizalmát az Úrban, hanem így tett bizonyságot: "tudom, kinek hittem és bizonyos vagyok benne, hogy ô az én nála letett kincsemet meg tudja ôrizni ama napra." (2Tim. 1:12) Egyszerûen: " Teljesen az Úr hûségének szenteltem életem, élve vagy halva, az övé vagyok." Arra búzdította fiatal tanítványát, hogy ugyanígy éljen: "Az egészséges beszédeknek példáját megtartsd és amiket tôlem hallottál a Krisztus Jézusban való Lélek által." (1:13)
Éppen a múlt héten ugyanezt a tanácsot adtam egy fiatal pásztornak. Ez az ember otthagyta a munkáját,mert úgy érezte, hogy tévedett hivatásában, mivel nem nyert új megtérôket és nem érezte magát képesnek felnevelni az Úrban hívôket.
Felesége szenvedett, mi közben kétségbe esve figyelte férjét. Ezt mondta, "férjem egy Istenfélô, gondoskodó ember és hûségesen imádkozik a gyülekezetéért, de elkeseredett, mert nem voltak újjonnan született lelki gyermekei. Prédikálása felkent, de az emberek nem akarták hallani amit mondott, ezért úgy érezte, hogy ott kell hagynia a szolgálatot."
Pál életével bíztattam ezt az embert. Arra bíztattam ôt, hogy tartson ki a hitben és Isteni hivatásában. Isten hûségesen be fogja tartani ígéretét.
Nemcsak testileg, hanem lelkileg is meggyötörtetett. Ez egy kínos, sötét éjszaka volt ennek az odaadó, gondoskodó embernek.
Végül huszonnégy órányi fájdalom és megaláztatás után Jeremiást elengedték. Egyenesen Passúrhoz ment, aki tömlöcbe vetette ôt, és ezt prófétálta: " Nem Passúrnak nevezett téged az Úr, hanem Mágor Missábibnak; Ezt mondja az Úr, Ímé én félelembe ejtelek téged és minden barátodat és elhullanak az ô ellenségeik fegyvere által a szemeid láttára." (Jer. 20:4) Jeremiás jól tudta, hogy milyen veszélyes ha bárkárki is Isten felkentjéhez nyúl. Felháborodva Passúr a prófétát egy hazugnak hívta.
Ezen a ponton Jeremiás tûrésének végére ért, és úgy kezdett beszélni, mint egy kihasznált szolga. "Rávettél Uram engem és rávétettem, megragadtál engem és legyôztél! Nevetségessé lettem minden idôre, mindenki csúfol engemet." (Jer. 20:7) A héber szó "rávétettem" jelentése itt az, hogy "felnyitni". Amit Jeremiás mond itt, " Uram kitettél engem a hatalmas csalódásnak. Egy teljesen becsapott szolga lettem."
Nem lehet megédesíteni azt amit itt Jeremiás mond és amivel Istent vádolja. Azt mondja: "Uram arra hívtál, hogy prédikáljam az Igét. Azt mondtad, hogy prófétáljak, romboljak le és építsek fel. Egy kemény és nehéz szót adtál a számba, de akkor miért hagytál el, amikor kimondtam amit adtál?"
"Nem értelek, hiszen hûségesen engedelmeskedtem neked, nem követtem el bûnt ellened. Tényleg az egész életemet adtam oda miattad, és mit kaptam? Csalódást, becsapást, elhagyást és meggyalázást."
Próbáld elképzelni milyen gondolatai voltak ebben a huszonnégy órányi kínlódásban! "Mindenkinek kegyelmet prédikáltam, de csak megalázásban van részem. Uram, úgy beszéltem hozzájuk, mint szószólód. Könyörögtem nekik, hogy forduljanak hozzád. Megmondtam nekik, hogy meggyógyítod és megáldod ôket, de ôk teljes gonoszsággal rohantak rám."
"Napokig sírtam ezekért az emberekért, A szívem meghasadt értük, és még keseregtem is bûneik felett. Bensôm szánalommal fordúlt feléjük, de ôk csúfolnak, és naponta kigúnyolnak engem. Isten, egy élô pokolba helyeztél engem. A szó amit adtál, csak szemrehányást eredményez." (Lásd Jer. 20:7-8)
Talán csodálkozol, "hát nem ígérte meg Isten Jeremiásnak, hogy nem fog szégyenbe jutni, és mégis pontosan nem ez történt vele?"
Biztos lehetsz benne, hogy Isten szolgája nem jutott szégyenbe, sôt, ellenkezôleg! Az Úr valami hatalmas dolgot tett általa, de ez csak az ô idejében lett nyilvánvalóvá. Megmutatta a nemzetnek, hogy Jeremiás nem szégyenült meg senki elôtt, hanem ô lett a tanúbizonyság az akkori idôkre és a jövendô korokra is.
Az egyik pásztor azt írta: "megvertnek érzem magam, pedig hûségesen megtettem mindent amit az Úr kért, de amikor hitben elôre léptem, magamra hagyott a szárazon."
Egy fiatal misszionárius barátom éppen most hagyta el a kijelölt helyét. Nagy várakozással lépett be a szolgálatba, de teljesen kiégetten hagyott ott mindent. Szívében nagy terhet érzett az elveszettekért, és szorgalmasan dolgozott, de több év után sem látott igazán jelentôs haladást. Akik között dolgozott, nem fogadták el ôt, a helybeli gyerekek pedig durván bántak az ô gyermekeivel. A felesége is elfáradt, és kedvüket vesztették.\
Ez az ember tiszta szívbôl szereti az Urat, egy kedves szolgája Jézusnak, de végül is elege lett. Azt mondta nekem: "Dávid Testvér, olyan bukottnak érzem magam, sokat reméltem, de semmi sem valósult meg."
Minden évben növekvô számú misszionárius megy át ilyen helyzeten. Elcsüggednek és ott hagyják hivatásukat. Talán nem éppen úgy beszélnek mint Jeremiás, Istent hibáztatva, de mélyen a szívükben az Úr ellen éreznek. Úgy érzik, hogy az Úr vezette oda ôket, és azután magukra hagyattak.
Egy másik kedves misszionárius azt írta, hogy abbahagyta szolgálatát, mondván: "Úgy éreztem mintha az Úr a pusztába vitt volna, és ott hagyott volna egyedül a viharban. Odaadott Ellenségeimnek, és magamra hagyott. Teljes csüggedésben hagytam el mindent, borzasztóan felsültem a törés próbáján és keserû lettem."
"Most már felismerem, hogy mi volt a baj; bizalmamnak nem volt gyökere a megpróbáltatás idején. Amikor a "vizsga" ideje elérkezett, nem voltam képes megállni Isten ígéreteiben és hûségében, ami azt mondja, hogy "soha el nem hagylak, sem el nem távozom tôled."
Én jól tudom mit jelent az, amikor ilyen megpróbáltatáson megyünk át. Körülbelül 15 évvel ez elôtt amikor a Times Square Church csak éppen kezdôdött, sátán megpróbált mindent, hogy hajótörésre vigye szolgálatunkat. Hihetetlen etnikai vádakat emeltek az új gyülekezet ellen, és személyesen a családomat is megtámadták. Mindenféle pletyka szállt a gyülekezetünk körül; valaki egyszer az egyik szolgálat után felkeresett, és azt kérdezte: "Maga tényleg egy olyan csaló, amint azt emlegetik?"
Még ma is rémesen bánt, amikor naplómat olvasom azokról a napokról. Kezdtem gyûlölni a vasárnap reggelt, amikor prédikálnom kellett. Gyakran a dolgozó szobámban ültem, és sírtam, míg feleségem Gwen átkarolt és ezt mondta: "Dávid itt az idô, menjünk!"
Hetekig sírtam, úgy sértett minden. Végül azt mondtam Gwennek, "Nincs erre szükségem, vissza megyek a könyvíráshoz és az evangélium hírdetéséhez." Ô Csak hitetlenkedve rázta a fejét és azt kérdezte, "Hogyan lehetséges, hogy keresztények ilyen kegyetlenek?" "Meggyógyítja a megtört szívûeket és bekötözi sebeiket." (Zsolt. 147:3)
Természetesen nem fejeztem be a szolgálatot, és soha nem is fogom. Miért? Ugyanazon ok miatt, amiért Jeremiás sem hagyta ott a munkáját, és ugyanazon ok miatt amiért pásztorok és keresztény szolgálatban dolgozók nem hagyják el hivatásukat. "Mintha égô tûz volna szívemben, az én csontjaimba rekesztve és erölködöm, hogy elviseljem azt, de nem tehetem." (Jer. 20:9)
Jeremiás 20-dik fejezetében, a 14-tôl 18-ig tartó verseiben a próféta hosszú siralmai úgy hangoztak, mintha öngyilkosságra gondolt volna.
"Átkozott az a nap amelyen születtem; az a nap amelyen anyám szült engem, ne legyen áldott! Átkozott ember az aki örömhírt vitt atyámnak, mondván; fiad született és legyen az az ember olyan mint azok a városok melyeket elvesztett az Úr és meg nem bánta, hogy nem ölt meg engem az én anyám méhében, miért is jöttem ki az én anyám méhébôl, hogy nyomorúságot lássak és bánatot és hogy napjaim gyalázatban végzôdjenek?"
Ezt a keserû hangot hallottam valakitôl, aki nem rég hívott telefonon. Azt mondta: "Dávid, nagyon mélyen megbántottam az Urat, úgy le vagyok törve sikertelenségemtôl. Üresnek érzem magam, semmi nem maradt meg bennem. Úgy érzem, nincs okom élni többé."
Isten szolgái közül oly sokaktól lehet ilyen hangot hallani. Amikor Jób a legsötétebb idôben volt, egy hang azt sugalta neki, "Tagadd meg Istent és halj meg." Illés is hallott hasonló hangokat, És ez a próféta aki egyszer erôteljes és nagy volt, könyörgésben végezte be szolgálatát, "Uram vedd el életem, mert mint atyáim, én is kudarcal végzem."
Talán most ti is így érzitek magatokat. Az ellenség formátlanná csavart, mintha fejed bilincsben lenne. Azt gondolod: "Éjjel-nappal kiáltottam, de imáimra senki sem válaszolt. Képtelen vagyok így folytatni az életet. Elhagyatva és kicsavarva érzem magam. Sokkal könnyebb volt amikor a világban voltam, mielôtt ismertem volna Istent."
Némely keresztény talán azt mondja, hogy az ilyen beszéd Isten ellenes, és egy erôs dorgálásra késztet. De az igazság az, hogy mi csak a külsôt látjuk, Isten azonban látja a szívet is, és látta Jeremiás szívének érzéseit. Ô nem dorgálta meg a prófétát. Miért?
Az Úr tudta, hogy a tûz még mindig égett ebben az emberben. Mintha az Úr azt mondta volna: "Jeremiás nem fogja otthagyni a munkáját. Igen, kell hogy egy kicsit kiengedje a gôzt és a zavartságát, de még mindig hisz az Igében. Az Ige ég a lelkében, és ki fog emelkedni ebbôl a tûzbôl egy olyan hittel, amit semmi sem lesz képes megingatni."
"Tudom, hogy szolgám nem tudja azt megtenni, hogy ne hirdesse az Igét. Bélyeget tettem a lelkére, a szívére, az elméjére, és a Legjobb napjai még várnak rá. Ô még most is az én választott szolgám."
Jeremiás ezután fellélegzett és hirtelen új életre kelt. Kiemelkedett tespedésébôl mintha ezt mondta volna, "Sátán, nem tudsz becsapni, nem fogsz kikergetni Istentôl kapott szolgálatomból. Az Úr hívott el erre, és bízom Igéjében."
Ezután a próféta így tanúskodott: "Mert hallottam sokak rágalmazását, a mindenfelôl való fenyegetést: Jelentsétek fel és ezt mi is feljelentjük: mindazok is akik barátaim, az én tántorodásomra figyelmeznek, mondván: Talán megbotlik és megfoghatjuk ôt és bosszút állhatunk rajta;De az Úr velem van, mint hatalmas hôs, azért elesnek az én kergetôim és nem bírnak velem, igen megszégyenülnek, mert nem okosan cselekesznek: örökkévaló gyalázat lesz rajtok és felejthetetlen. Énekeljetek az Úrnak, dicsérjétek az Urat, mert a szegénynek lelkét megszabadítja a gonoszok kezébôl." Jeremiás 20:10-11, 13)
Talán ebben a pillanatban úgy érzed, hogy a benned lévô tûz kialudt, és egy szikra sem él benned. Talán valami bûn oltotta ki a tüzet. Egy bûn megragadott, és a tûz lassan kialudt. Hallottam sok istenfélô férfinak és nônek a vallomását, mi szerint az internet oltotta ki bennük a tüzet. A legtöbb férfi számára a pornográfia volt a csábító közeg, a nôknek pedig a számítógépen keresztül való megismerkedés és összebarátkozás olyan idegen férfiakkal, akikkel még soha nem találkoztak (Chat-szobák).
Sajnos a mai Egyház, a Krisztus teste egy modern napjainkbeli "Száradt Csontok Völgyére" hasonlít. Egy puszta a hívôk kiszáradt, és elesett csontvázaival. A pásztorok és a többi odaadással telt hívôk lángja egyszerûen kialudt valamilyen bûn miatt, és most szégyennel telve a saját maguk által készített barlangokban bújdosnak. Ôk is mint Jeremiás, meg vannak gyôzôdve mondván: "nem emlékezem róla, sem az ô nevében többé nem szólok?" (Jeremiás 20:9)
A válasz erre a kérdésre egy abszolút "Igen!" Hogyan? Úgy, hogy hitünk megújul Isten Igéjében.
Maga az Isten szava az emésztô tûz, igazából ez az egyetlen fény csüggedésünk sötét éjszakájában. Ez a védelmünk az ellenség fülünkbe suttogott hazugsága ellen, a hazugság ellen, amely azt suttogja, hogy vége mindennek, elvesztetted a tüzed és soha nem kapod vissza.
Az egyetlen dolog ami ki fog emelni ebbôl a sötétségbôl, az a hit, és a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéjébôl. Egyszerûen kell hogy ragaszkodjunk Isten belénk ültetett Igéjéhez. Az Úr megígérte, "nem hagylak el, ezért nincs okod elcsüggedni, nincs okod feladni mindent. Bízzál Igémben."
Talán azt gondolod: "ez a sötét éjszaka rosszabb mindennél, amire csak emlékezni tudok. Már legalább ezer prédikációt hallottam Isten Igéjérôl, de most egyik sem képes kisegíteni."
Ne ijedj meg! Isten tüze még mindig ég benned, még akkor is, ha te azt nem észleled, és azt a tüzet kell használnod ami még benned van, hogy hited újra lángba boruljon. Ezt egyszerûen pedig Isten Igéjében való bizalmaddal éred el. Amikor így cselekszel, látni fogod, hogy kétségeid és vágyaid elégnek, megsemmisülnek.
Mindenütt látom az Isten Igéjétôl való borzasztó távolságot, de ennek ellenére azt is látom, hogy Isten az aki feléleszt. Ô minden megsebesült, vagy elesett katonája felé kinyújtja kezét. Ismeri azokat akik elhagyták ôt, de ennek ellenére szereti ôket. Valóban azokhoz beszél, akik egyszer már be lettek sorozva seregébe, és arra sürgeti ôket, hogy térjenek vissza eredeti elhívásukhoz.
Isten Szelleme újra életet lehel a száraz csontokba. Emlékezteti ôket beléjük ültetett Igéjére, és ujjá élteti azokat, akik holtan estek el. Kiáltanak mint Jeremiás, "Isten tüze túl sokáig volt belém rekesztve, és nem vagyok képes azt többé magamba tartani. Isten életet öntött belém, és hírdetni fogom igéjét amit adott, kegyelmét és gyógyító hatalmát fogom hirdetni."
Ézsaiás megadta a szükséges bizonyítékot arról, hogy Isten vágya és hajlandósága az, hogy életre keltse elesett szolgáit.
"Mert nem örökké perlek és nem mindenha haragszom, mert a lélek elôttem megepedne és a leheletek akiket én teremtettem. Mert a tehetetlenség vétkéért haragudtam meg és megvertem ôt, elrejtém magamat és megharagudtam és ô elfordulva, szíve útján járt."
"Útait láttam és meggyógyítom ôt; vezetem ôt és vígasztalást nyújtok néki és gyászolóinak. Megteremtem ajkaikon a hálának gyümölcsét. Békesség, békesség a messze és közel valóknak így szól az Úr; én meggyógyítom ôt!" Ézsaiás 57:16-19)
A zsoltár énekese azt írja: "Az Úr építi Jeruzsálemet, összegyûjti Izráelnek elûzötteit. Meggyógyítja a megtört szívûeket és bekötözi sebeiket." (Zsoltárok 147:2-3)
Kedves szentek! Nem ismerem speciális küzdelmeteket, talán életetek legsötétebb éjszakájában vagytok, olyanban, amilyet még soha nem ismertetek. Az ég talán acél keménynek tûnik imáitokra, de azt tudom, hogy Isten tüzet adott csontjaitokba, és ez a tûz még mindig ég. Talán most csak egy pici szikra, de a Szentlélek a leheletét fújja rá. Ô hûségesen fel fogja éleszteni a lángot. Feltámaszt titeket, és vissza adja eredeti elhívásotokat, és a sötét éjszakátokon is veletek lesz.
Ne hagyjátok, hogy az ördög letörjön benneteket!
Dicsôség az ô Szent Nevének!