Királyok könyvének második fejezete az egyik leglátványosabb része az Ó Szövetségnek. Ez a fejezet egy csodálatos történetről szól az öregedő Illés prófétát és szolgáját Elizeust illetően.
Amint olvasni kezdjük; Isten közölte Illéssel, hogy szolgálata véget ért a földön és most átkelve a Jordán folyón egy megjelölt helyre menjen, ahonnan egy mennyei szekéren dicsőségbe lesz elragadva.
Amikor kisfiú voltam, az egyház ezt hirdette: "Jézus jön!" Tinédzser koromban minden evangélista, aki eljött prédikálni édesapám gyülekezetébe, felkavaró üzenetet hozott Krisztus közeli visszajöveteléről. Még ma is itt él emlékeimben prédikációjuk: "A Biblia azt mondja, hogy Krisztus úgy jön el mint egy tolvaj éjszaka, akkor amikor legkevésbé várjuk. Egy szempillantás alatt fog történni a trombita hangjára. Mindig készen kell állnunk."
Mi vár Jézus Krisztus egyházára? Ez a kérdés az egész világon érdekli a hívők sokaságát . Amint megrendítő eseményekről hallunk a föld minden részéről, sokan csodálkoznak: “Fel fogja-e ébreszteni a Szent Szellem a keresztény egyházat Jézus jövetele előtt? Krisztus teste győzelmi kiáltással vagy csak valamiféle nyafogással fogja itthagyni a földet?”
"Amelyet a hadban való zsákmányból szenteltek vala az Úr házának építésére" (Krónika I. Könyve 26:27) Ez a vers egy mélyreható, életet megváltoztató igazságot nyit meg elôttünk. Olyan zsákmányról beszél amit csakis harcban lehet elnyerni. Ha pedig egyszer elnyertük, Isten házának építésére kell felajánlani.
Harmincöt évvel ezelőtt az Úr azzal terhelte meg a szívem, hogy egy gyermekotthont alapítsak Amityville-ben (New York, Long Island). Igazában úgy éreztem, hogy az Úr akarata van e mögött a terv mögött, de másfél év után az állam lehetetlen kötelezettségeket hozott fel. Azt kérték, hogy egy pszichológust alkalmazzunk, akinek ez lenne a főállása, ugyancsak egy papot és egy rabbit, ha katolikus vagy zsidó fiúknak adnánk itt otthont.
Nehémiás volt az a férfi, aki Jeruzsálem falainak újjáépítését vezette. Izrael népe fogságban élt, amikor Isten először indíttotta Nehémiás szívét ennek a nemes munkának a tervezésére. Amikor pedig a perzsa királyt kérte meg Nehémiás, hogy e célból visszatérhessen Jeruzsálembe, Isten hatására a király jóváhagyta a kérést.
Lukács 15-ik fejezetét sokan „A számkivetettek evangéliumának” hívják. Századokon keresztül ez a fejezet az elesettek számára Isten szava volt, azok számára akik messze vándoroltak Krisztustól, akik vele jártak a múltban, de a régi bűnök újra megkötözték életüket.
Kit nevezhetünk „kiközösítettnek” vagy „elvetettnek”? Lukács 15-ik fejezetében az elvetettek azok voltak akiket a társadalom és az egyház visszautasított, mint elbukottakat, kudarcot vallottakat. Ezek magukat is Isten által kivetetteknek érzik az erkölcsi kudarcaik miatt.
Dániel tanúskodott, "És íme egy kéz illetett meg engem és felsegített térdeimre és tenyereimre ."
(Dániel 10:10) Egy kéz illetett . Ez egy igazában eros megragadást jelent, Dániel azt mondja, hogy "Mikor Isten a kezét reám helyezte ez arcomra kényszerített. Érintése eroteljes sürgetéssel töltött el, hogy teljes létemmel és szívemmel keressem Ot."
Ez így történik mindenkivel akiket Isten megérint. Az az ember térdre esik és egy imádkozó emberré válik, Isten keresésére sürgetve.
Ha hallok egy panaszt hívőktől világszerte, az állandóan ugyanaz, “ Nem tudunk találni egy jó gyülekezetet! Szükségünk van egy olyan helyre ahol családunk a mennyekből küldött igazi Igét fogják hallani és ahol gyermekeink igazságosságban tudnának felnőni. De képtelenek vagyunk egy ilyen helyet találni.”
Úgy érzed, hogy a kísértések erősebbek életedben és Krisztushoz való ragaszkodásod legyengült? Vagy talán úgy érzed, hogy Isten Igéje nem olyan lelkesítő mint régebben és imáid gyengébbek lettek? Talán még attól is félsz, hogy lassan kihűl szereteted Jézus iránt?
Ha ez igaz, akkor ez az üzenet hozzád szól. Habár ilyen szellemi gyengeségbe estél, van remény számodra. Van isteni erő az ilyenek számára — és Megváltónk azon dolgozik, hogy kiemeljen a letörtségből, a szellemi eltompulásból és mennyei tüzével megújítson téged.
