A Szentírás világosan érthetővé teszi, hogy az, aki igazán hisz Jézusban, meg fogja érteni az isteni dicsőség jelentését. Az Úr feltárja az Ő Dicsőségét mindazoknak, akik Őt szüntelenül keresik. Továbbá hiszem, hogy a jövendő veszélyes időkben Isten dicsőségének megismerése és megértése erőt fog adni az Övéinek. "… aki felépíthet és adhat néktek örökséget minden megszenteltek között" (Apostolok Csel. 20:32).

When Israel had crossed the Red Sea they sang God's praises for his mighty deliverance. Think of the amazing miracle they had just experienced. Giant waves of water parted for them but swallowed their powerful enemy. As they beheld what happened they could only marvel. They must have said to each other:

„Mivel pedig, atyámfiai, teljes bizalmunk van a szentélybe való bemenetelhez Jézus Krisztus vére által, azon az új és élő úton, amelyet Ő nyitott meg előttünk a kárpit, vagyis az Ő teste által…járuljunk azért oda igaz szívvel és teljes hittel…” (Zsid. 10: 19-20, 22)

Krisztus Kálvárián végzett munkájának két része van; az egyik az ember hasznára van, a másik Istenére. Az egyik a bűnös emberért történt, míg a másik az Atyára vonatkozik.

Jézus kijelentése Lukács Evangélium 18.-ik fejezetében mindig egy kérdésként állt elõttem, ".mindazáltal az embernek Fia mikor eljõ, avagy talál-e hitet a földön?" Mit jelenhet ez? Ha napjainkban, megfontolás alá vetem Jézus Krisztus Egyházát úgy érzem, hogy az elõzõ nemzedékek nem koncentráltak olyan mértékben a hit kérdésén mint jelen nemzedékünk.

"Lenyúlt a magasból, és fölvett, a nagy vizekből kihúzott engem. Megmentett engem erős ellenségemtől, gyűlölőimtől, bár erősebbek nálam. Rám törhetnek a veszedelem napján, de az ÚR az én támaszom. Tágas térre vitt ki engem, megmentett, mert gyönyörködik bennem" (Zsoltárok 18:17-20).

Ebben a zsoltárban Dávid egy hatalmas szabadításra emlékszik vissza. Örült, mert az Úr megmentette őt az ellenségeitől. Saul vérdíjat tűzött ki a fejére és folyamatosan üldözte, arra kényszerítve Dávidot, hogy barlangokban, odvakban és szabad ég alatt aludjon.

„Mert amikor ezt mondják: Békesség és Biztonság, akkor hirtelen veszedelem jő rájuk, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképpen meg nem menekednek. De ti atyámfiai, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvajmódra lephetne meg titeket.”(1 Thess. 5:3-4)

A mai időkben a világ olyan zavaros állapotban van, hogy az emberek azt kérdik: „Ez az emberiség történetének végső ideje? Lehetséges, hogy egy nukleáris holocaust felé haladunk? Lehetséges, hogy világunk végül is „kipördül” minden korlátozás nélkül?

Halála elõtti estén Jézus, a pászka ünnepén együtt étkezett tanítványaival. Meghitten töltötték együttlétüket. Amikor pedig befejezték az étkezést, Krisztus komolyan jelentette ki, "De imé annak a keze aki engem elárul, velem van az asztalon" (Lukács 22, 21) Sátán szemtelenül hatalmába kerítette Jézus egyik saját tanítványának, Júdásnak a lényét.

"Mert az ÚR szereti a jogosságot, és nem hagyja el híveit. Megőrzi őket mindenkor, a bűnösök utódait pedig kiirtja." (Zsoltárok 37:28).

A Lukács 22-ben Jézus számos komoly figyelmeztetést adott a talán legelkötelezettebb követőinek. Krisztus félrehívta Péter apostolt és a következőket mondta neki nem vitatható kifejezésekkel: "Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait." (Lukács 22:31-32).

Pál apostol beszél a végleges „hitehagyásról”, amely az utolsó napokban lesz a föld lakosai között. Mi ez a „szakadás?” Ez az Igazság visszautasítása, amelyet "régen hittünk és hirdettünk". Leegyszerűsítve, ez Isten igazságától való eltérés. Pál ír erről a szakadásról:

A Zsidókhoz írt levél írója igy szól hozzánk: "Mert nem olyan fõpapunk van aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bûnt" (Zsidókhoz 4:15)